Kinek mennyit jár el a gyerek apja buliba és inni?
Mi nem voltunk már jó ideje sehol sem. Az az érzésem nem is leszünk még egy ideig, mert 6 hós lányom szopis,és úton a kistesó!
Külön sosem jártunk el,inni pedig, mikor mennyit. Amíg nem volt tervben a babavállalás, volt hogy többet ittunk a kelleténél, amikor pedig az első lány megszületett, és nagy ritkán beültünk valahová, szinte semmi alkoholt nem ittunk,mert nem amiatt mentünk el.
párom kevesebbet megy el bulizni, vagy inni a haverokkal, mint ahogy én járnék el a helyébe, az tuti :)
illetve én jóval többször elengedném :)
én csak az első 4 hétben tojtam be, ha már később ért haza pár perccel, dehát kezdő anya voltam :)
amúgy a kedvesem nem az az eljárós, már "kinőtt" a bulizásból, és nem nagyon iszik. (de tud inni, és szereti is a piát, de teljesen normálisan kezeli ezt a kérdést)
szóval szerintem egy évre kábé 5-6 éjszakai (8-kor elmegy, hajnalban érkezik) program jut, illetve van, hogy átugrik egy-egy haver, aztán este 11-ig bezárólag 2 sört megisznak.
ha a férfi lenne az anya és a nő az apa, akkor én tuti, hogy minden második, minden harmadik hét péntekjén vagy szombatján kérnék kimenőt, és lazulnék egyet.
szerintem ennél többet ellógni otthonról nem felelős szülőre és nem figyelmes társra valló dolog
Jézusom ez komoly hogy a 8ast lepontoztátok mert eljárnak kikapcsolódni? Atya ég bűn lett nem otthon ülni non stop a gyerek 3 éves koráig?
Párom a céges "kötelező" rendezvényekre jár ezek néha este vannak olyankor megiszik 1-2 sört a kollegákkal. Én a fiam 5 hónapos korában mentem el először, de éjszaka amikor már aludt és mivel átalussza az éjszakákat gyakorlatilag fel sem tűnt neki hogy nem vagyok itthon :-) Párom most (6 hónapos a fiam) ma este fog először elmenni volt zenekara koncertjére ami nem céges rendezvény.
Nem jàr el itthonròl, èletèben nem ivott alkoholt, szerintem màr nem is fog.
Kikapcsolòdni együtt megyünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!