Anyukák ti is érzitek úgy hogy tiszta idegek vagytok miután már mindent megtettetek ami erőtökből telik de mégse mennek jól a dolgok? Pedig elhatároztátok hogy nem lesztek idegesek.
Szerintem ezzel mindenki így van. Én is sokszor megfogadom, h nem leszek ideges, én azért vagyok, h a babának segítsek...
De néha mikor -mint írod is- mindent megtettem és akkor se jó semmi és még fárad is vagyok hozzá, nos akkor bizony ideges leszek én is.
Hát nálunk is ez a legnagyobb baj. 4hós a kisfiam és nem igazán akar aludni napközben, este meg már majd össze esik, csak fürdés, kaja után hajnandó magától elaludni.
Szerencsére ilyenkor elalszik magától és 10órákat alszik.
De napközben.... Ha felveszem és sétálok vele, akkor el tud aludni, de max plyan fél órára, meg a babakocsiban is el tud aludni, de csak ha sétálsz vele.
Nem éri ám ide-oda tologatni és néha fennt vagy egy 20 percet csak utána kezd elaludni és ba***a meg, hogy nem tudok még 2 óra hosszát kinnt sétálgatni, főleg eben a hidegben.
Nálunk is az alvással van gond (hálistennek nem mindig). De éjjel sokat ébred, reggel korán kel, napközben keveset alszik, és akkor is meg-megébred, úgy kell visszaaltatni. 1 éves.
Én pár napja szedem a Magne B6-ot, és úgy érzem, sokkal "kisimultabbak" az idegeim.
Pár hétig mi is szenvedtünk a nappali alvással, csak úgy volt hajlandó elaludni, hogy ha paskoltuk a fenekét. Na aztán hamar leszoktattam róla, még mielőtt eldurvult volna a helyzet, és este is ezt követelte volna. Ma is szenvedett, sírt, dörzsölte a szemét, látszott, hogy nagyon fáradt már, úgyhogy egyszerűen csak betakartam, megsimiztem a buksiját, és otthagytam a helyén, hogy elaludjon magától. Egy idő után a sírás alábbhagyott, és később hallottam, hogy altatja magát, nyögdécselt, meg dumált: dadada-tatata. :) Bal hüvelykujja a szájában, textilpelenkába orrát belefúrta, és már aludt is. :)
Szóval azt mondom mindenkinek: az altatással csak óvatosan!
Banyuci
Sziasztok!
Látom vannak problémák az alvással, én ezt úgy csináltam, hogy szinte sosem altattuk (néha azért esténként igen, amikor már majd'leragadt a szeme, akkor igen), de napközben magától alszik, amkor akar : és alszik is. Mondjuk nem a kiságyban, hanem a nagyban, így nincs procedúra, hogy filózzak, hogy mikor álmos, és mikor tegyem a kiságyba. (Éjszaka azért ott alszik, csak manapság meg a fogzás miatt kell altatni esténként, mert szívettépően sír).
Egyébként ez szörnyű lesz, amit írok: de én akkor leszek ideges, ha sír, és nem tudjuk megnyugtatni. Persze nem kiabálok vele, meg ilyenek, csak belül magamban. Volt már olyan is, hogy a kajáját készítettem, ő meg sírt, mert éhes volt, én meg addig bezártam a szobaajtót pár percre, hogy tompítva halljam a sírást.. :S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!