Anyukák, akik nem tudtak szoptatni vagy csak kevés ideig:nem is volt olyan fontos, vagy úgy érzitek, hogy mindent megtettetek a siker érdekében, de nem sikerült?
Kedves Utolsó!
Nem értem, hogy miről beszélsz. Kétségbeesetten vágyom arra, hogy szoptassak?
Ezt miből szűrted le?
Én szoptatok, szerencsére gond nélkül, 8 hónapja.
A kérdést azért írtam ki, mert ma éppen erről a témáról beszélgettem a barátnőimmel, hogy rengetegen vannak, akik nem szoptatnak, mert nem tudták igazán, mit kell csinálni, ha szoptatási gond van és annyiban hagyták a dolgot. Kíváncsi vagyok véleményekre, ennyi.
én bátran elmondhatom hogy mindent az égvilágon megtettem a több tejért,elolvastam, megettem, megittam, megvettem mindent amit erre kitaláltak, fejtem is, szoptattam éjjel nappal, mégsem lett több :( már a 2. héttől kellett tápszer pótlást adnom, kihúztuk úgy 4 hónapig, hogy csak délután, este pótoltam tápszerrel, na a 4. hónap végén totál megcsappant, a legnagyobb baj az volt, hogy a mellszívóra már nem indult be a tejleadó reflex, innentől kezdve nem tudtam fejni, aztán még 2 hónapig kapott reggel este anyatejet
én nagyon nagy problémát csináltam ebből magamnak, teljesen belekészültem, de most már máshogy látom kicsit, rájöttem hogy a tápszertől is fejlődik normálisan, nem is beteges, szóval a legközelebbi babánál is mindent megtennék a szoptatásért, de ha nem fog menni, nem fogom magam így kikészíteni
köszi :)
Még annyit, hogy én is ismerek pár csajt, akiknek nem ment, nem kaptak / kértek segítséget és így abbahagyták.
De tapasztalatom szerint ebben hibázik a szakma is, ugyanis nekem is mindenki mást mondott az elején, a védőnőm pl azt hogy max 5 percre ! tegyem a mellemre a babát, a mellszívót meg sem említette, stb (nálunk az elején volt hogy 30-40 percig tartott egy szopi, mert állandóan bealudt)
és megmondom őszintén ezt az oldalt ebben az időben kezdtem el behatóbban olvasgatni, és innen (meg a javasolt linkekből) tudtam meg igazán, hogy a mi a szoptatás titka
Én minden csodabogyót, teát, more-milket, fejést, folyton cicire tevést, masszírozást kipróbáltam szoptatási tanácsadó segítségével. Tejcsatornaelzáródásaim 3 naponta visszatértek, szörnyű poklokat éltem át, és mellette láttam ahogy fogy napról napra a babám és sír éhesen. Az első 6 héten egy grammot sem hízott, néha visszajött a születési súlya, aztán megint csökkent. Akkor döntöttem, úgy, hogy tápszert is kap, bár ne tudd meg ki és minek hordott le... és a babám akkor aludt 4 órán keresztül (előtte ilyen nem volt), majd attól a naptól mosolygós volt minden nap. Végig szoptattam mellette, 4 hónapig éltem át a kínok kínját, úgy hogy sírva emeltem fel a kisbabám, könnyes szemmel játszottam vele, de csináltam a szoptatást, mert ugye ez a legjobb... aztán hirtelen elmúltak a tejcsatornaelzáródások, a tejem kevesebb lett, de ami volt, azt kiszopta. Most 6 hónapos, és utál szopizni. Minden nap többször erőltetem, de hisztizik, rúgkapál stb.
És igen, minden nap még egy hónapig erőltetem, de utána kész, végeztünk. Magam miatt szenvedtem, amíg ő élvezte a szopást, de így már semmi értelme.
Kézzel fejéstől és elektromostól is bedurran a mellem, így nem is fogom ismét erőltetni, mert szerintem az nem érdeke a babábnak, hogy egy síró anyukája legyen mellette, aki nem tudja se átölelni, de örömmel puszilgatni...
Amúgy lelkiismeretfurdalásom van persze, és hibáztatom magam, nem tudok semmit, amit nem próbáltam volna.
Ha következő babám lesz, egyet biztosan tudok: nem hagyom 6 hetes koráig szenvedni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!