Nem féltetek tőle, hogy a gyereketek csúnya lesz?

A kérdező stílusa nagyon nem tetszik, de a kérdés megfontolandó...

Én igenis féltem, hogy milyen lesz a kisfiam, kifejezetten féltem hogy az amúgy nagyon jóképű férjem csúnya öccsére fog visszaütni a gyerek kinézete... :D Természetesen én is azt vallom, hogy nem a szépség a minden, tudjuk hogy nem feltétlenül kell gyönyörűnek lenni ahhoz hogy jó életed legyen és hogy szeressenek.

Amúgy a kisfiam frissen megszületve csúnyácska volt bár akkor is szépnek tartottam. Másnapra már egyre szebb lett, pár nap elteltével meg kifejezetten szépnek mondható lett. Gyönyörű kisfiam van és ezt nem csak én állítom. :) Már 17hónapos.

Milyenek voltak azok a nagyon csúnya gyerekek? Ha nem is képet linkelsz, akkor körbeírnád?

Én sok gyereket látok szépnek, de vannak olyan dolgok - pl az elálló fül- ami nekem nagyon elrondít egy kisbabát, gyereket. Főleg kislánynál szerintem olyan csúnyácska. Illetve a nagyon kis dagi, michelinbabák sem szépek számomra. Igaz, ők később általában lefogyogatnak- de az a túlhurkás test- hú... számomra csúnya.

Senkit sem akarok megbántani- ez csak egy vélmény. Biztos, hogy mindenkinél van ilyen- hogy bizonyos dolgok tetszenek- mások meg nem. :)

Én bevallom, félek ettől. Ronda az orrom (nem nagy, vagy görbe, csak fura a formája), széles az állam, és a másik oldalról is vannak hasonló hibák, tehát nem túl jók az esélyeink. Álszentségnek tartom, ezt tagadni, vagy úgy tenni, mintha a külső nem lenne fontos. Hogy a viharba ne lenne fontos? A párkapcsolatoknál alap, de egy interjún is szimpatikusabb egy szebb ember, mint egy csúnya. Lehet, hogy a csúnya jellemre sokkal jobb, de ez egy 10 perces interjún aligha derül ki. Szerencsére már elég sok eszköz segít széppé varázsolni, egy nem annyira szép embert. Egyébként szerintem ritka a kifejezetten ronda ember, de a kifejezetten szép is ritka. Egy átlagos külsővel elégedett lennék a gyermekemnek.

Ettől még természetesen egy szívbetegség kontra elálló fülek versenyben, nyilván imádkoznék, hogy legyen egy kis Dumbóm, csak a szíve kalapáljon rendesen. Az, hogy én az egészségért és szépségért is izgulok, nem zárja ki egymást.

Én azt hiszem, egy anyuka ösztönösen szépnek látja a gyermekét. Pl. a testvérem szegény nem túl szép. Kuszák a fogai, csúnya a bőre, a haja rettenetes, az orra görbe és nagy, és a szemei sem kiemelkedően szépek. Ezeket anyukám külön-külön beismeri, de mindegyiket polírozva, hogy "nem is olyan csúnyák a fogai, az orra meg csak oldalból látszik", szóval neki mindezek ellenére is szép a tesóm. Nekem nincs anyai ösztönöm, így objektíven látom, hogy a másik tesóm nagyon szép, én átlagos vagyok, ő pedig csúnyácska. Itt is mennyien mondták, hogy "az én kisfiam szép, mások szerint is". Most őszintén ki az aki azt mondja, egy 1-2 éves gyermek anyukájának, hogy "hááát, nem annyira szép, de majd csak kikupálódik"? :D Ilyen pici gyerkőcökön nem lehet mit dicsérni, csak a külsőt, aztán majd később amikor iskolába megy, és sorra hozza az ötösöket, a "jaaaj, de szépből" lesz egy kicsit őszintébb "jaaaj, de okos kislány". Ez így normális, egy szegről végről ismerős mégse mondhatja (mivel nem is tudhatja), hogy "jaaaj milyen aranyos ez a gyerek, hogy átalussza az éjszakát", vagy "juuuj, de ügyes, milyen hamar megtanult járni". Így marad a külső dicsérete, akkor is ha kevéssé szép a gyermek, hogy anyuka örüljön. (mert ugyan "nem fontos" a szépség, azért minden anyuka örül ennek) Anyukának meg mindig a saját gyermeke lesz a legszebb, legokosabb, és főleg, legjólneveltebb. :)