Aki nem adatta be a rota vírus elleni "oltást" miért nem?
Látom régebbi kérdés, de válaszolok, hátha olvassa még valaki.
Ma jöttünk haza a kórházból rota vírussal 14 hónapos kisfiammal. Nem adattuk be az oltást, mert 1, a mi pénztárcánk nagyon megérezte volna (persze, ha valami komoly dolog, arra szán az ember, de erre a védőnőnk véleménye szerint sem kellene ennyit költeni), és 2, a védőnő és ismerősök véleménye miatt.
Nagyon megszenvedtük ezt a pár napot, mégsem bántam meg, hogy nem adattam be, mert képzeljétek: a szomszédban volt egy 2 gyerekes anyuka, mindkét gyerek be volt oltva, mindkettő elkapta, és a kisfiúnél még durvább is volt a lefolyása, mint a miénknél. Pont hallottam, ahogy a folyosón kérdezik a nővért, hogy hogy lehet ez, amikor beoltatták. Válasz: sok fajtája van a rotának, az oltás csak pár ellen véd, Ráadásul évről évre mutálódnak, alkalmazkodnak, így valószínűleg, amivel beoltatod a kevesebb mint fél éves gyerekedet (mert ugye csak addig lehet), mire közösségbe megy, lehet, hogy a rotának az a válfaja már nem is létezik, ami ellen megvédene az oltás.
Tehát hatalmas biznisz az egész!!!
Ja, és most, hogy túl vagyunk rajta, azt mondták kb. 2 évig nem kaphatja el, mert a szervezet saját védekezést alakít ki ellene, és ha később el is kapja mégegyszer, sokkal enyhébb lefolyással, lehet, hogy meg sem érzi. Szóval én örülök, hogy "természetes úton" kapott védelmet (persze nem annak, hogy beteg volt, de mint láthatjuk, az oltás sem biztosíték)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!