Pár hónapos baba anyukája! Nem fura, hogy pár hónapja még is nem ismerted? Olyan mintha mindig ittlett volna velünk nem?

Szó szerint ezt éreztem én is és érzem a mai napig.

Ez már csak így van ezek szerint.

De végtelenül jó érzés, az biztos.

Abszolút egyetértek, hogy olyan mintha mindig is velünk lett volna.

De azt is kár lenne tagadni, hogy milyen nehéz volt az eleje.

Imádom a 8 hetes kisfiam és soha semmiért nem csinálnám már vissza.

Sziasztok!

Én ugyanúgy éreztem mint a 160:20-as anyuci!Örülök,hogy nem csak én vagyok ezzel így.Mindig irigykedve olvasom a többi "első perctől imádom a picurimat" anyuka válaszát.Bevallom nekem jött azonnal ez az érzés.

18:06-os anyuka . (A 16:20-as vagyok) Szerintem sokan vannak még így ezzel csak félnek bevallani. Én sokáig magamnak sem mertem aztán a férjemnek elmeséltem és tény, hogy a blogokon, fórumokon családban sokan ömlengenek az első perctől mégha nem is azt érzik amit kéne, mert ez az elvárás, hiszen itt van akit úgy vártál, szeretned KELL... NÁlam nem ött első pillanattól ez az anyaság érzés. Sőt, igazán akkor kezdtem nagybetűvel imádni a babám mikor máár pár hósan elkezdett igazi mosollyal mosolyogni rám/ránk. Akkor az éreztem, hogy nemcsak szolgálok/robotolok, hanem jééé, én is kapok egy kis ajándékot tőle. Lehet, hogy ez önzés. Amúgy attól is eldobom a parókámat, hogy sokan sokszor csak vetítenek, hogy micsoda csudaszép az élet egy babával (amúgy nayrészt az is), aztán otthon meg full depik, meg szenvednek mint a kutya, csak kifelé inkább dicsekvősre veszik a figurát, hogy az ő gyerekük a legcukibb, legjobb, stb....

És ha már a vallomásoknál tartunk: az első hetekben állandóan sírt és olyan feszültség tört fel benne a tehetetlenség miatt, hogy HETEKIG szinte alig szóltam a babámhoz egész nap, mert pattanásig feszült voltam. Persze azon is paráztam, hogy nem jó az ha nem kommunikálok, de egyszerűen képtelen voltam, mikor egyvégtében üvöltött napi több órán át... :-_((((

18:06-os vagyok!

Kedves 16:20-as anyuka!

Hát igen jó lett volna azokon a bizonyos napokon egy hasonló anyukával beszélni mint Te.Megnyugtató lett volna és nem éreztem volna annyira rossz anyának/embernek magam.Az én lányom is nagyon(de nagyon) síros volt mert fájt a pocikája és refluxos is.Szóval úgy éreztem bedobom a törölközőt.Most,hogy 3 hónapos és ha csak meglát mosolyog azzal a kis kerekalma pofijával,és beszélgetünk is,azóta érzem,hogy ANYA vagyok!

Még egyszer köszi,hogy őszintén leírtad Te mit éltél át!Sokat segített!