Hú de nehéz! MIndenki így érzett előszőr?

Ne úgy éld meg, hogy minden gondolatod e körül forog, mert akkor azt a kisfiad is megérzi, és nyugtalan lesz. Légy vidám, menjetek jókedvűen, és ne fogd fel tragédiaként. Neked is könnyebb lesz, és neki is. A bölcsiben úgyis segíteni fognak a gondozó nénik az elválás fokozatosságában. Sose lásson rajtad kétségbeesést az elváláskor.

szia.ugyanúgy mint később az oviba,majd az iskolába.ezek mind mérföldkövek egy baba és egy anyuka életébe.amikor először vittem oviba a fiam,a szívem szakadt meg,inkább haza mentem volna.és sírtam hazafelé mint egy nagy gyerek,de én sokkal nehezebben viseltem mint ő.ő már 1 erc múlva vidáman játszott még én otthon sírtam,úristen mi lehet most velem,nélkülem.hát el volt nélkülem.nagyon is.aztán amikor iskolába mentünk ugyanez volt.ezek a leválás szakaszai.már nem is annyira a mi kicsi fink.már nem csak mi parancsolunk neki,már nem csak mi vagyunk neki.most van egy 9 hónaposom,és biztos,hogy ugyanezt fogom átélni vele is.ez a normális.szóval át fogod még egy párszor élni ugyanezt mint amikor bölcsibe viszed.de amikor érte mész és látod,hogy működik a dolog nélküled is,már nem is lesz olyan nehéz.te meg foglald el magad a munkával,és akkor nem fogsz minden másodpercben rá gondolni.sok sikert ehhez.