Egy év lesz a kicsik közt. Ti hogy oldottátok meg?

Közeli rokonunknál éppen így van. Ott külön szobában voltak kezdettől a gyerekek, de a kisebbik nagyon sírós volt éjszaka, így ő végül többször a szülőkkel aludt. De sokszor felsírta a nagyobbat is és akkor mindannyian együtt aludtak. Az egyik nagymama minden héten megy főzni, takarítani, stb. ill. hétvégenként a fiatalok mennek és ott hagyják pár órára a gyerkőcöket, alszanak vagy kimozdulnak. Nem hiszem h sérült a nagyobbik, aranyos, mosolygós meg minden, de azért persze van testvérféltékenység, sztem ezt nem lehet 100%-ban elkerülni. Írok példát: anyuka ült a földön, a kisebbik már kúszott, próbált odaevickélni anyához, erre a nagyobbik tiszta erővel beleugrott az anyukája ölébe, úgy hogy a kicsi már ne férjen oda. Vagy sokszor átgyalogol rajta, megcsapkodja, stb., szerencsére a szülők humorosan fogják fel, nem csinálnak drámát belőle. Szóval azért megérzi a nagyobb hogy megoszlik a figyelem és azt is tökéletesen tudja, hogy ki a "bűnös" ebben, de mondom, sztem ezt nem lehet teljesen kivédeni. El kell fogadni hogy létezik ez az érzés, a legnagyobb jóindulat mellett is. Még egy utolsó gondolat: köztem és húgom között is kicsi a korkülönbség és anyu hogy ne sérüljek, mindenbe bevont amikor a húgom kisbaba volt. De ennek meg a kicsi itta meg a levét, mert így rá nem jutott elég figyelem és ez a mai napig érződik. És ettől függetlenül u.úgy megvolt a féltékenység a részemről... Valamiféle egyensúlyra érdemes törekedni, hogy úgymond "jut is, marad is", és elfogadni hogy a gyerekek bizony féltékenyek egymásra. Amúgy szerintem ez egy egész életen át elkísér, sokszor még felnőttként is versenyzünk a szüleink elismeréséért, de erre már nem írok példát, így is hosszú voltam :) Boldog babázást kívánok!