Az egyedül elalvásra szoktatás mindenképpen szívszakító sírással jár?

Végülis aztán 15-20 perc kiabálás, és "vége a világnak" sírás után elaludt. Ez most akkor jó?

Valahol azt is olvastam, h nem jó, ha sírni hagyjuk, mert egy idő után már nem fog sírni, de nem azért, mert nem akar, hanem azt tanulja meg, hogy ránk nem lehet számítani! Ez igaz lehet? Vagy majd az alvástól úgy egészében megy el az amúgysem nagy kedve, mert tudja, hogy ez könnyekkel jár?

Köszönöm mindenkinek a választ!

Várni akartam pár napot, míg válaszolok, hogy addigra a tapasztalataimat is leírjam, hátha valakit érdekel. Szóval ez első néhány nap feltűnően jól ment, akár napközben, akár este volt. Ugyan nap közben sírdogált picit, addig még ment a nagy mosolygás, míg beraktam az ágyba, tettem-vettem, aztán, ahogy átléptem a küszöböt, sírdogált. De megszakításokkal. Néha jobban rázendített, majd elhallgatott, játszott egy picit, aztán megint kezdte. Végül elaludt. Tegnap esténk már nehezebb volt, a mai nap is volt sírás, de most már azt figyelem, hogy milyen kis rafkós. Eddig tényleg nem volt sírós baba, tehát fura nekem őt így hallani, de látszik, hogy ő is próbálgatja magát, a határait. Szabály szerűen látszik, hogy színészkedik! Ment itt a bruhaha, a sikítás, a hüppögés, de erős voltam! Irtó nehéz, de kitartok! Mindig az lobog a szemem előtt, hogy most még csak ezt csinálja, de ha nagyobb lesz, már más taktikája is lesz, és akkor sokkal nehezebb lesz. Az egyik válaszoló írta, hogy minek kínozni a gyereket, majd kinövi a cicin elalvást. És ha nem? Ha tudnám előre, mikor, hogy lesz ez, bevállalnám, de így úgy gondolom, neki is, nekünk is jobb így! És természetesen nem arról van szó, hogy a szoptatásról akarnám leszoktatni! Szó sincs erről. De ő sem az ujját nem szopja, sem cumit nem fogad el, és én vagyok az élő cumija. Ez így nincs rendben.

Remélem tovább haladunk a jó úton, és sem ő, sem mi nem nem fogjuk megbánni. Bár, ahogy reggel ébred, és puszit osztogat, nem úgy tűnik, hogy annyira bánná!!

Köszönöm még egyszer!