Kipróbáltad-e már az orrszívó-porszivót magadon?
A 4 hónapos lányomnak pár napja szívni kell vele az orrát, mert náthás lett. Minden egyes alkalommal szinte őrjöngve tiltakozott. Már egyedül neki se álltam, mert nem tudtam lefogni. Ketten kellettünk hozzá a férjemmel. Utána pedig vagy 5-10 percig vigasztalhattam a kislányt, mert úgy kikészült.
Emiatt kíváncsi lettem, hogy mit élhet át. Úgyhogy ma kipróbáltuk. Borzalmas érzés, én is ugyanúgy küzdöttem ellene, mint a lányom. Az orrszívó szívása miatt nem lehet levegőt kapni, és mindkét orrlyukon lehet érezni a szívást, annak ellenére, hogy csak az egyiket szívják. Ráadásul, ha a kapálózás miatt kicsit megütődik az orrlyuk fala, az nagyon tud fájni.
Te kipróbálnád magadon az orrszívót, hogy jobban megérthesd a gyerekedet?
Én ki próbáltam!És ha náthás vagyok pl. télen,akkor én itthon kizárólag azt használom,mert a zsepi mindig kikezdte az orromat.Szerintem tök jó,én imádom.Minden cuci-mucit kiszed az orromból,amit fújással sose tudtam volna! :)
:)
Férjem kipróbálta, azt mondta nem vészes.
Gyerkőcöm először tiltakozott, sőt sokáig, de ma már maga szívja az orrát, pedig fújni is tudja, de azzal sokkal kevesebb jön ki, mint a szívással.
Természetesen mielőtt a gyereken próbáltam volna azelőtt magamon.Nem volt vészes és még levegőt is kaptam.
Az első pár alkalom után a kislányom is megszokta.
Szúrták már fel az arcüreged?
Na ott ,maximálisan együtt érzek mindenkivel.
a férjemen is kipróbáltuk, szerinte sem vészes, de ettől a lányom nem fogja jobban szeretni.
a válaszokat mindenkinek köszönöm.
Szia !!
Én is kipróbáltam magamon , mielőtt a kislányomnál először használtam volna ! Igen , lehet kellemetlen is , de ha újra kipróbálod magadon ki lehet tapasztalni , hogy merre fordítsd akkor nem lesz kellemetlen egyáltalán ! Rebekám mosolyog közbe , abszulult nem érdekli , hogy mit csinálok :) Probáld meg Te is magadon kitapasztalni , és ha van szabályzó állíts minimumra a porszívót!
Szerintem próbálkozz , mert nekem nagy segítség !!
Még egy tipp: ha vigasztalhatatlanul sír a kislányod , kapcsolj be egy hajszárítót.... Nekem a pelenkázóra van téve , a védőnőm mondta ( egy boszorkány ) ..hihetetlen , de működik!!
Üdv , egy 17 hetes baba kezdő anyukája
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!