Van itt olyan anyuka, aki "megbánta", hogy kis korkülönbséggel (pl.2 év) vállalt be 2-3 gyereket?

Én is sokat gondolkodom/gondolkodtam rajta, hogy 2 vagy 4 év legyen a korkülönbség a gyermekeink között, aztán rájöttem, hogy teljesen gyerekfüggő, hogy mennyire lesz nehéz velük.

Itt voltak barátnőmék, ahol 4 éves a nagy, 1 hónapos a pici. Egyáltalán nem rossz lány a nagy, de még neki is 100-szor el kellett mondani, hogy ne ébressze fel az öcsikét, ne akarja megfogni, felemelni amikor alszik stb.

Babaklubban pedig egy kétéves kislány annyira jól elvolt az én 7 hósommal, szeretgette, ölelgette, hogy pl. ők ketten biztos jól meglennének, mint tesók.

Annyit akarok csak mondani, hogy családfüggő, hogy kinek melyik jön be.

Én nem ismerek olyat, aki megbánta volna egyébként.

Hát akkor furcsát mondok:

nekem a két kicsivel könnyebb volt, mint amíg csak egy volt. :o)

Persze vannak sírnivaló szituációk, amikor bilokálni lenne jó, de érzésre ugyanolyan rossz, ha egy hisztizik.

És ezt leszámítva hihetetlenül jól elszórakoznak együtt, nincs többé "unatkozás", vagy csak nagy ritkán.

Most is a szobájukban "főznek", míg kezemben van hármaska. :o)

De mindjárt csinálom a vacsit, odaadom pöttömöt apának...

5,3 és 0,4 évesek anyukája

Nálunk 2 év van a fiúk között, aranyosak, szeretik egymást, egyik sem extra nehéz eset, én mégis úton-útfélen mindenkit csak lebeszélni tudok erről!

Az első fél évben még minden rendben egy toleráns tesóval, de aztán a kicsi elindul a nagyobb játékai felé...

Nálunk most 2 és 4 év a pillanyatnyi helyzet és a picuri mindet széttrancsíroz, amit csak lehet, a nagy pedig egy darabig tűri, majd elszakad a cérna és sír a vállamon. A nagy még túl kicsi :) A szeretetet, türelmet már érti, sőt, aranyos mert már önfeláldozni is tud :D, ugyanakkor még ő is nagyon picike és igényli a picike léttel járó kiváltságokat.

Én biztosan nem csinálnám mégegyszer ugyanígy, pedig relatíve nyugis gyerekeim vannak. A barátaink körében 4-5 év korkülönbség a jellemző és sokkal-sokkal jobb, nem csak a szülőknek, hanem a gyerekeknek is!

"Hát akkor furcsát mondok:

nekem a két kicsivel könnyebb volt, mint amíg csak egy volt. :o) "

Érdekes, ez nálunk is így van! :D Az első gyerekkel egyedül nehezebb volt, mint a 2 picivel, nem tudom megmagyarázni hogy miért! :)

Nálunk 19 hónap van a gyermekek között.

És igen, én vagyok az, aki megbánta, hogy így bevállaltam, sőt, hogy egyáltalán vállaltam még egyet.

A nagyobb 22 és fél hónapos, a pici pedig 3 és fél hónapos.

Poklok a hétköznapok, segítségem nulla.

A kicsi iszonyat sírós születése óta (az első hónapban semmit nem tudtunk tőle pihenni, most már csak nappal ordít szinte egész nap, éjjel pedig sokszor kel enni, de legalább akkor már nem sír), a nagy hisztis, főleg mióta a kicsi megszületett.

Sokszor úgy érzem ez nekem tényleg sok.

Ha belegondolok, hogy szerettünk volna még egyet... hát már nem lesz, csak ezt bírjuk ki!

Egyik gyermekemre sem jut elég időm, sokszor ingerült vagyok, minden napon a "túlélésért" küzdünk.

Most ilyen a helyzet, de bízom benne, ha a kicsi is nagyobb lesz, akkor javul a helyzet.

Legalábbis remélem.

Persze nem azt jelenti, hogy nem szeretem a gyerekeimet, mert nagyon is, de tényleg nem nekem találták ki a több gyermeket.