Ki nem ért egyet ezzel a nevelési elvvel?

Én nem ragoznám túl a pszichológiát... Őszinte leszek: én így csináltam. Persze akkor, amikor tudtam, hogy nem fáj a pocak, nem éhes és nincs tele a pelus - mert akkor valóban máshogy sírt, mint amikor csak "unatkozott". Három este sírdogált, azután betettük a kiságyába és gyönyörűen szundizott. Most két éves, ismeri az esti rutint és mosolyogva integet, amikor kijövünk... Egy nagyon jókedélyű, mindig mosolygós, közvetlen, barátságos gyerkőc... Kevés ilyet látok a környezetünkben. Pedig korán is jött, császárral is született - szóval pszichológiai értelemben halmozottan hátrányos helyzetű. De ő megcáfolta mindezt. :)

És még valami. Ami az esti alvást illeti, én úgy gondolom, a szülőknek is jár a pihenés. Mert egy gyerkőcnek is jobb egy kipihent, kiegyensúlyozott szülővel tölteni a napot, mint egy idegbeteg, kimerülttel.

Legalább erősödik a tüdeje – vélték anyáink-dédanyáink. Bár nyilvánvaló, hogy nem sok összefüggés van a tüdő fejlettsége és a sírással töltött órák száma között, a „sírni hagyni vagy sem” kérdése máig erősen megosztja az embereket – nemcsak a szülők, hanem a szakemberek között is.

A téma mostanában annak kapcsán került ismét az érdeklődés homlokterébe, hogy ausztrál kutatók nemrégiben annak a véleményüknek adtak hangot egy vizsgálat kapcsán, hogy hosszú távon semmilyen káros hatása nincs annak, ha a nehezen elalvó vagy gyakran ébredő csecsemőhöz nem ugrunk azonnal. Ehelyett azt tanácsolják, hogy bizonyos időt mindig hagyjunk neki arra, hogy saját maga találjon rá az önmaga megnyugtatására és elaltatására szolgáló eszközökre. És e szempontból – állítják az ausztrál kutatók – az sem nagy baj, ha ezt a rövid időt a baba sírással tölti. Tapasztalataik szerint ugyanis a módszer az esetek egy részében akár tartósan is megoldhatja a csecsemőkori alvási problémákat.

A vizsgálat eredményeinek közzététele természetesen ismét felborzolta a kedélyeket, melyek nyomán szülői internetes fórumokon újabb ádáz összecsapások kezdődtek a két szemlélet szilárd hívei között. Emellett természetesen a szakemberek is megszólaltak.

A „kék sarokban” többek között Penelope Leach gyermeknevelési szakértő szállt ringbe, aki most megjelent könyvében is arra hívja fel a figyelmet, hogy a csecsemő egész későbbi életére kihat, ha rendszeresen hagyják sírdogálni a kiságyban. Idegtudományi kutatások adataira hivatkozik, melyek szerint minden ilyen alkalom újabb stresszhelyzet a baba számára, melynek kapcsán nagy mennyiségben termelődik a stresszhormonként számon tartott kortizol. Tartós kortizolhatásra pedig károsodik az agy fejlődése, ami később tanulási és magatartási problémákban mutatkozhat meg. Kiemeli, hogy egy néhány hónapos csecsemő még nyilvánvalóan nem képes összefüggést találni az ok és az okozat között, ezért hiábavaló is lenne elvárni tőle, hogy „megtanulja” saját maga kezelni a problémás helyzeteket. A magát álomba síró csecsemő nem azért alszik el – hangsúlyozza –, mert megfelelő eszközök birtokába jutott önmaga megnyugtatására, hanem egyszerűen kimerült a sok sírástól – és persze mélységesen csalódott azokban, akiktől megoldást várt bajára. „Nem puszta vélemény, hanem egyértelműen bizonyított tény, hogy veszélyes a csecsemő fejlődésére nézve, ha sírni hagyjuk. Akkor pedig miért kockáztatnánk?” – zárja fejtegetését.A „piros sarokban” küzdő Gina Ford – aki ugyancsak népszerű gyermeknevelési tanácsadó – ezzel szemben igazat ad az ausztrál kutatóknak, és azt állítja, hogy legfeljebb húsz percet nyugodtan várhat mindenki arra, hogy a csecsemő mindenféle szülői beavatkozás nélkül is elcsendesedjen, mielőtt körülnézne a gyerekszobában az okok után kutatva. A Ford által követett szemlélet hívei arra hivatkoznak, hogy e módszerrel jó eséllyel elérhető, hogy már az egészen kicsi babák is átaludják az éjszakát, míg az ellenzők egyszerűen „teljes képtelenségnek” titulálják, hogy egy szülő akár egy percre is magára hagyjon problémájával egy csecsemőt – írja a The Independent című lap idevágó cikke.

Penelope Leach sem úgy gondolja persze, hogy egy csecsemőnek egyetlen percet sem szabad sírnia, és hogy ilyenkor azonnal a későbbi fejlődése miatt kellene aggódniuk a szülőknek, hiszen vannak sírósabb és kevésbé sírós babák. Hangsúlyozza, hogy nem önmagában a sírás ténye káros a jövőre nézve, hanem az, ha a baba rendszeresen nem kap visszajelzést és segítséget problémájára.

Gina Ford véleményét osztja Anastasia Baker, a csecsemőkori alvási problémák megoldására szakosodott Night Nannies vezetője is. Ő ezt mondja: „Nem hiszem, hogy bármi baja lenne egy csecsemőnek attól, ha néhány percig sírni hagyjuk. Egy hat hónaposnál idősebb, jóllakott és tisztába tett babánál éppen ezért akkor járunk el helyesen, ha csak néhány perces várakozás után megyünk be hozzá, majd ismét magára hagyhatjuk újabb néhány percre. Így a baba hamar rátalál önmaga megnyugtatásának módszereire. Sok anya elköveti azt a hibát, hogy rendszeresen mellen altatja el a csecsemőjét, aki így nem tanul meg egyedül elaludni.”

Ugyanígy vélekedik Mandy Gurney, egy alvásklinika szakembere is, aki szerint nyilvánvalóan senki nem arra gondol, hogy órákra kellene magára hagyni egy üvöltő csecsemőt, de néhány perces kivárás biztosan nem árt, mielőtt bemegyünk hozzá. Álláspontja alátámasztására kutatási eredményeket idéz, melyek szerint igen kedvezően hat az egész család életére, ha ezzel a módszerrel sikerül megoldani a legkisebb családtag alvási problémáit.

Nem mondhatjuk, hogy egy marginális probléma kavar újra és újra ekkora vihart a laikusok és a szakemberek körében is világszerte, hiszen a vizsgálatok szerint nagyjából minden második szülőnek okoz mindennapos megoldandó problémát a gyermek fél- és egyéves kora között, hogy a csecsemő elaltatása és gyakori éjszakai ébredése rendszeres tortúra az egész család számára.

Dr. Simonfalvi Ildikó

Szerintem itt a baba és a szülők érdekei néznek farkas szemet egymással..nyilván a szülő azt akarja hogy ne legyen gondja az elaltatással a baba meg nyilván szeretne még ébren lenni vagy épp ölelésre vágyik vagy vmit kitalál..

Én egyedül vagyok a fiammal...soha nem volt egysegitőkéz a háznál csak mi vagyunk egymásnak de vaahogy nem birtam sirni hagyni soha..már sokszor én szipogtam az ágya mellett de ha ki is mentem 2-3 percre egyszerűen nem birtam hallgatni..áig elaludt simán egyedül..utánna ringattam..7 hós koráig de utánna már nemtudott rajtam elhelyezkedni rendesen és igy ment vissza az ágyábade szorosan ráhajoltam amig el nem aludt..most 18 hónapos 3 hónapja alszik éjjelente ébredés nélkül hála a levendulázásnak és este kb 20 percet fekszeka kiságya mellett amig elalszik..

Nem tudom hogyezjó e vagy nem jó..az anyai ösztöneim ezt sugták hogy ezt kell tennem...és bár sokszor nagyon kemény volt..volt hogy kiakadtam..rákiabáltam..de mégis ugy érzem hogy a saját érzésem szerint döntöttem és ezt nem fogom megbánni..ha hagytam volna sirva megtanitsa magát elaludni tuti mindennap azon kattognék hogy mit tettem a babámmal..vajon sokat ártottam e neki..

Szóval sztem mindenki saját belátása szerint kell hogy megitélje ezt és nem egy teljesen más baba teljesen más karakterű szüleitől kell választ várnia..

azzal sem értek egyet ahoogy a 2 tábor összecsap rendszeresen ebben az ügyben..miért kell ráerőltetni másra az egyik megoldást ha másnak egy másik modszer vált be?megy a dobálózás az érvekkel..de minek? az a lényeg hogy te meg a gyereked eégedettek legyetek..atöbbiek meg le vannak ejtve..

Már sokan írtak, nem tudom végig olvasod-e mindet,de azért egy rövidet én is írok.

Nálunk sajna nem jött be fiamnál ez a sírni hagyás...pedig próbáltam 1-2x mert elég rossz alvó volt.Ez tényleg megosztja az embereket, szerintem ha nem 1 óráig sír kitartóan, és nem rendszeresen akkor semmi baja nem lesz.Persze egy picinek fontos nagyon anya közelsége.

Viszont szerintem mikor már picit nagyobb,akkor igenis kell az, hogy magára legyen hagyva.Hogy megtanulja egyedül elfoglalni magát!Fontos ez,hogy kialakuljon az elmélyült játék, hiszen így tud igazán fejlődni.

Ma sokan panaszkodnak, hogy nem tudnak semmit csinálni a gyerektől,mert nincs el.Hát szerintem ez is nevelés kérdése.Ma az a divat, hogy minden percben fejleszteni kell a gyereket, már egész pici korától folyamatosan lekötni,pedig szerintem az is fontos, hogy megtanuljon egyedül,magától ellenni.

Kisfiam most már 21 hónapos és délelőtt mikor főzök/takarítok az esetek nagy többségében szépen feltalálja magát,elmatat,játszik.Ha mégsem,akkor leülök mellé egy rövid időre,"elindítok" neki egy játékot(pl építkezés,autózás,kirakózás)aztán megyek,csinálom a dolog és ő szépen játszik.Meg kell tanulniuk, hogy anya nem mindig ugrik az első nyikkanásra,meg kell tanulniuk várni.Szerintem.

De félek nagyon le leszek pontozva ezért,amit írtam,pedig nálunk tényleg bejött:)