Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Más is van igy ezzel? Pár...

Más is van igy ezzel? Pár hónapja szültem, azóta egyedül vagyok itthon a Picivel, aki még nem beszél, szinte egész nap alszik.

Figyelt kérdés
Egész nap itthon vagyok, csak sétálni viszem el az utcára. A barátok meglátogatták a Babát az első időszakban, majd mostanra szépen lassan elmaradoztak. Egész nap dologznak, jó, ha néha-néha 17-18 óra után tudunk talizni, de ekkor már huilafáradtak ők is. Megértem. Párom egész nap dologzik, csak késő este jön haza. Mindennap elmegyünk sétálni, de én nem tudok az utcán ismerkedni, max egy-két mondat erejéig, h milyen aranyos a baba stb. Szüleim vidéken vannak, egész nap nincs kihez szóljak, csak a Babámhoz, ami persze nem baj,sőt, de ő nem tud még válaszolni:) Jó lenne, olyan anyukákkal beszélni, akik hasonló cipőben járnak mint én.
2009. júl. 17. 12:21
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Pontosan így vagyok, mint te. Idővel jobb lesz. Az én kisfiam már egyéves, könnyebb vele. Időnként már válaszol is, több dolgot tudunk együtt csinálni. Mostmár el-elbuszozunk a szüleimhez is. De az az igazság, hogy akármennyire szeretem a kicsit, mégis várom egy picit, hogy felnőttekkel legyek, tanuljak, dolgozzak újra.
2009. júl. 17. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Én is ezt csinálom már 3 éve. A nagyobbik fiam 3 éves, a kicsi 7 hónapos. Sajnos a barátok elmaradoztak, mivel nekik nincsen gyerekük. A férjem dolgozik, van, hogy alig látom. A család mind vidéken, messze, tőlük nem sok segítséget kaphatok.

Sajnos mára annyira rossz lett a helyzet, hogy már majdnem depressziós lettem, így a szüleim rángatnak ki ebből az állapotból.

Én azt tudom javasolni, hogy feltétlenül keress valami társaságot, barátokat, különben nagyon nehéz lesz. Szerencsére én a szomszéd anyukákkal összejárok, bár ilyenkor nyáron mindenki nyaral. Kitartás, ha egy kicsit nagyobb lesz, könnyebben tudsz vele mozogni, elviszed tornára, foglalkozásra, emberek közé mentek!

2009. júl. 17. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Én mindig azt hittem, h mennyire jó lesz majd itthon a babával. Az első hetekben nagyon jó is volt, de mostanra már nem jó egyedül. Meg félek is, mivel első baba, h nehogy vmi baj legyen, minden rendben van-e stb. Szóval őszintén szólva másként képzeltem. Persze most mondhatja vki, h na igen, nem tudja mit csináljon a nagy jólétében, unatkozik egyedül. De dolgozni még nem dologzhatok, barátok, párom meg dologzik. Netezek, de ez nem olyan. Jó lenne hasonló anyukákkal talizni, ismerkedni, beszélgetni.
2009. júl. 17. 12:34
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Ne is mondd!Ráadásul itt,ahol én lakom,szinte senki nem tologatta a babát(naponta 2-3x voltunk sétálni)így még nehezebb volt felnőttekkel találkozni.Majd ahogy jött a jó idő,nőttek a babák....egyre több embert ismertem meg.Kitartás,előbb utóbb csak megismerkedsz hasonszőrű anyukákkal.

A férjem nekem is csak 7végente jön haza,anyumék Szlovákián élnek....de már lassan kilenc hónapos a gügyögő fiam,így könnyebb vele bebuszozni a városba,vagy elmenni a barátnőmhöz....

Szégyen a szingli,babátlan barátokra,hogy nekik nincs idejük Ránk anyukákra.Ők könnyebben mozdulnak ki.De persze megértem őket is,anno engem se érdekeltek a picibabások :-)

2009. júl. 17. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat, hát nem nyugtattatok meg! Ha belegondolok, h ez még legalább 2 évig igy lesz megőrülök!

Szóval Kedves Anyukák!

Aki Budapesten lakik, és van kedve egy kicsit beszélgetni, esetleg talizni a későbbiekben, ragadjon tollat és irjon egy privit! :)

2009. júl. 17. 12:39
 6/6 anonim ***** válasza:
A helyzeted sokan ismerjük.Én kint lakom nagyon a város szélén és annak a településnek is a szélén.Estefelé elmegyünk a kicsivel sétálni,már 2anyukával ismerkedtem meg.Mindig együtt megyünk és beszélgetünk.Próbálj meg te is ismerkedni,ha hajlik rá ugyis észre veszed.És mehettek együtt.Sokat jelent.Napközben én is a picihez beszélek"együtt"takaritunk,főzünk,énekelek neki,van,hogy táncolok is,a fő,hogy a jó kedvünk megmaradjon.Imádja,hogy "majmoskodom"neki,nevetgél,én is nevetek ezen.Ne hagyd,hogy depi legyen a vége.
2009. júl. 17. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!