Mikor megszületett a babátok, teljesen megkönyebbültetek felhőtlen boldogságot éreztetek? 40hetes kismama!

Felhőtlen boldogságot fogsz érezni nyugi, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor majd hazakerültök az első pár hét nagyon nehéz lesz, na akkor azt kell majd túlélni, nekem a terhesség és a szülés semmi sem volt ahhoz képest, pedig volt segítségem. Azért jó ha erre is felkészülsz, aztán minden megy majd mint a karikacsapás. Könnyű szülést!

Üdv: 4 hós kisfiú anyukája

Aznap meg vigyorogtam, megvolt a felhotlen boldogsag, de eleg hamar megerkezett a boges is.

A tortenethez hozzatartozik, hogy reggel szultem, konnyu szulesem volt, elso baba, delutan mar hazaengedtek a korhazbol. Nah, kb addig tartott a felhotlen boldogsag. Estere szembesultunk a problemakkal: a lakas egy csatater volt, ugyanis ott vajudtam, a korhazban meg alig voltunk, igy a ferjem mar haza sem tudott jonni osszepakolni.

Ott alltam a szobaban a babaval es azt sem tudtam, hogy hova uljek le vele.

Faradt voltam, ehes. Estere tetozott a hangulat, mert termeszetesen meg nem volt tejem, de mivel negy kilos volt a babam, igy mar igencsak megehezett addigra, nem volt igaz, amit elotte mondtak, hogy az elso 24 oraban nem ehesek a babak. Bizonytalankodtam, aggodtam, hogy valamit elrontok, szinte semmit nem aludtunk egesz ejjel, igy masnapra meg rosszabb volt minden. Minel faradtabb voltam, annal nehezebb volt es neha igencsak kilatastalannak tunt a helyzet.

Jah, igen. Hajnalra bekoszontott a baby blues. Ez a szulo nok felet erinti allitolag, foleg az elso babasokat. Nem ugyanaz, mint a szules utani depresszio, de hasonlo tuneteket produkal. A faradtsag es a terhessegi hormonok urulese okozza, altalaban csak nehany napig, 1-2 hetig tart. Ekkor mar eleg sokat sirtam, voltak szep, boldog pillanatok, amikor nagyon orultem, hogy megszuletett a fiam, de sajnos tobb volt az elkeseredett siras. Minden baj volt. Hianyzott a pocakom, ketsegbeesett voltam, tehetetlennek ereztem magam, sorolhatnam napestig. Tejem meg mindig nem volt, ugy ereztem, hogy nem felelek meg a babamnak.

Rosszul hangzik, de megijedni nem kell tole, ne felj. Ez siman tulelheto. Nem biztos, hogy neked is lesz. Ha lesz, akkor sem baj, mint irtam, sok anyukat erint. Lesz par rosszabb napod, nehez lesz az eleje, kesobb talan sajnalni fogod, hogy nem indult boldogan a babazas (en ezt banom a legjobban).

De elmulik hamar es kisut a feny, legalabbis en egyik nap ugy ebredtem, hogy semmi bajom, a vilagot meg tudtam volna valtani, es akkor mar igazan tudtam orulni.

A "felhőtlen" nekem a kórházban sem volt "felhőtlen". Császáros voltam, öten voltunk a szobában, ötből 2 baba folyamatosan sírt. Napközben vagy a rokonok jöttek (nincs sok, de vhogy mégis jutott minden napra belőlük), vagy menni kellett ide-oda (gyógyszert osztottak, vérnyomást mértek; gyereket vittem, majd hoztam; ebéd,...). 2+5 napot töltöttem bent, idegileg, testileg elfáradtam. Amikor megjöttünk, azt sem tudtam, mihez is kezdjek. A főzést és az első fürdetést a nagymamám csinálta, de minden más az én gondom volt. Első este elkapott a remegés a kimerültségtől, úgy vonszolt be a párom az ágyba. Papírokat intézni is nekem kellett, varratot is ki kellett szedetni, pár nap csak rohangáltam (már amennyire a császáros sebbel tudtam). Ehhez jött az új helyzet miatti megzavarodás, a fájdalom, a lányom nem tudott rendesen szopni,... Ideges voltam, semmi sem úgy sikerült, ahogy akartam. 2 hétig segített a mamám, de csak főzött (ez is nagy segítség volt). Sokszor teljesen kétségbe voltam esve. 3 hétig ez ment. Kezdtek rendeződni a dolgok, de a lányom hasfájós lett, 3 hónapos koráig szenvedtünk vele. Sokszor együtt sírtunk éjszaka. Párom is kimerült, feszült volt, jó, hogy nem öltük meg egymás lelkét.

Aztán minden rossz elmúlt. Az első átaludt éjszaka után újra "kisütött a nap". Rájöttem, hogy a háztartás ráér, a védőnő sem zaklatott, megnyugodtam, és érdekes, megnyugodott az én kedvesem, és a tündérkém is azonnal. Azóta minden rendben. Az élet szép, a párom szeret, a lányom meg a világ legédesebb teremtése (kis hisztis)! :))

Nagyon nehéz volt az első pár hét, kár volna hazudni, mire lelkileg rendeződtem volna, jött a hasfájás. Viszont túléltük, erősebbek lettünk, CSALÁD lettünk.

Persze a kicsinek örültem, első perctől imádtam, de nagyon messze voltam a "felhőtlen" boldogságtól! Olyan messze, hogy néha azt hittem, belerokkanunk a gyerekvállalásba.

Nem akarlak megijeszteni, de erre is készülj fel.

Sz@rd le a háztartást; míg a gyerek alszik, pihenj sokat; ha lehet, rendelj kaját (vagy főzz le sokat és hűtőládába tedd el)!

Ne engedd a rokonokat pár hétig oda, ne okvetlenkedjenek feleslegesen!

És minden nap úgy kelj fel, hogy "erős vagyok, megcsinálom! Szerencsés vagyok, van egy gyönyörű kisfiam/kislányom és egy csodálatos párom." Én minden nap ezt mondogattam, és segített. A másik a "holnap is van nap". Ez a háztartás miatt fontos, főleg, ha olyan vagy, mint én. Nagyon elkeseredtem eleinte, hogy szalad a lakás. Szabályosan idegesített, frusztrált. Azt gondoltam, rossz asszony vagyok (lakás), rossz anya vagyok (hasfájós baba), rossz nő vagyok (testi és lelki változások), rossz társ vagyok (állandó viták). Minden voltam magamnak, csak jó nem. Ezt kerüld el! Nem vagy rossz, ügyes vagy, erős vagy,...! Szerintem ezt nagyon fontos tudatosítani.

Persze lehet, hogy mások ezt nem ennyire rosszul viselték, de nekem összeomlóban volt az életem, nem ezt vártam, míg terhes voltam.

Viszont nem bánok semmit. Anyának lenni a legszebb dolog a világon! Hiszem, hogy kellett az a pár borzasztó hét, hogy megerősödjünk, családdá váljunk.

És ne haragudj, ha megijesztettelek, ez az én történetem, másé talán nem lesz ilyen rossz. :)

Sok boldogságot, több sikert, jó egészséget kívánok!

Szia! csatlakozom az előttem szólókhoz, mintha szó szerint a mi napjainkat, heteinket írnák le.!!! VÉGRE!!! Azt hittem, hogy ez csak nálam volt így, pedig már régen volt.

Ami nekem nagyon sokat segített, az a férjem hihetetlen hozzáállása. Sokszor elővette még a B.Spock könyvét is, és abból olvasta fel, hogy amit "produkálok" az bizony (sajna) természetes. Szerintem, ha ő nem lett volna, akkor nagyon befordulok.

Pedig nem erre készültem, illetve rájöttem azóta, nagyon nem készültem fel!! Sem a védőnő, sem a rokonság, senki nem mondta el, hogy vannak ám árnyoldalak is. Persze biztosan nem mindenkinél. De én büszke vagyok, hogy ezt is átvészeltük. Talán természet függő, én amúgy is pánikolós vagyok az élet egyéb dolgaiban is.

Kívánom Neked, hogy kevesebb gondal küzdjél meg, és sokkal kiegyensúlyozottabb legyél mint én.

Minden jót kívánok!!!