Akinek a babája az első perctől cicin aludt el, később, hogy alakutak az elalvások?
Ezek a babák meddig szopiztak? Sokáig megmaradt az esti elalvós cici? Mi hozta meg a változást? (már úgy értem mi jött be a cici helyet? (nem cumizik az enyém, nem kell neki)
köszi!!
Kérlek az ne írjon, aki le akar barmolni, hogy nem alszik el egyedül!
Szia!
Az én kislányom másfél éves, most már úgy alszik el, hogy félálomban leveszem a mellemről és az ágyában simogatom még, ha kell persze visszaadom neki de ez elég ritka már.
Kb. 4 hónapja még csak cicn mélyálomba kerülve tudtam letenni.
Tehát ma is kell az esti rituáléba a szoptatás de nem az a lezáró aktus.
A lányom mindig cicin elalvós volt, kétéves korában született az öccse, még sokáig szoptattam tandemban a két gyereket. És igen, elmúlt két és fél éves, amikor még mindig cicin aludt el.
Aztán teljesen magától elkezdte elhagyni. Mondjuk másfél éves volt, amikor először elfogadta a cumisüveget, akkor már pocakban volt a tesó és az éjszakai szoptatás kezdett nehéz lenni számomra, akkor megbeszéltem a leányzóval, hogy éjjel cici helyett cucu (lányom szótárából a családi szótárban meghonosodott kifejezés a cumisüvegre) van, ha fölébred. Tejet (nem anyatejet) kapott benne, megszerette. Aztán két és fél éves kora után elkezdte teljesen magától, hogy kihagyta a cicizéseket, de mindig kérte a cucukát. Egyre maradtak el a szoptatások, míg végül az esti is kezdett elmaradozni. Soha nem vettem el tőle a cicit, amikor kért, kapott, de nem is erőltettem, ha kellett neki, oké, ha nem, én fel se hoztam a témát.
Gyönyörűen leszokott magától és egy jó ideig a cucukájával aludt el. Aztán azt is kezdte elhagyni, szintén magától.
A fiam is másfél éves volt, amikor félidős lettem a harmadik babóval, ő nem tudott megbarátkozni a megváltozott ízű anyatejjel, egyik napról a másikra el is hagyta. Ő is cucukázik elalvás előtt, de ő nem alszik be rajta, hanem az ágyában fekve megissza (22 hónapos most) visszaadja a kiürült üveget, majd az oldalára fordul és egy perc múlva alszik.
Nekem ily módon már kétszer bevált, hogy hagytam, mindent akkor csináljanak, amikor megérnek rá. Most a napközbeni alváshoz egyáltalán nem is kellek, ha elálmosodik a kicsi, egyszerűen lefekszik az ágyába és csak azt veszem észre, hogy alszik, este pedig mesélés után 10 percet ott vagyok a szobájukban, csak azért, hogy egymással ne kezdjenek szórakozni. De pillanatok alatt elalszanak, fél kilencre nálunk csönd van minden este és alszanak reggelig.
Nekünk bevált, hogy nem akarom szoktatni semmire a gyereket, hanem hagyom, hogy mindent a maga tempójában tegyen. Napokon belül várható harmadik babónk születése, vele sem szándékozom másként csinálni, mint a nagyokkal, mert nálunk ez tényleg bevált.
Szia! mennyi idos a babàd? Az en lanuomnak sem kellett a cumi. Mindig cicin aludt el. Aztan 5 honapos koraban adtam neki azota cumizik es azzal alszik el. Szoval kesobb probald+ hatha elfogadja es utanna eltudod altatni vele.
Szinte egybol elaludt cumival. Szajaba adtam leraktam es aludt is.
Elnézést az OFF- ért: Gabka, megint(más kérdésnél is "találkoztunk") nagyon tetszik a válaszod:)! Én is úgy gondolom, hogy mindennek eljön az ideje, nem kell siettetni. Ahogy elsős gyerektől sem várunk deriválást, 3 év alatti gyerektől sem kéne az egyedül való elalvást:).
Őszintén nem kötözködésből kérdem, hanem megérteni szeretném: miért jobb ha a baba a cumihoz szokik hozzá mint ha a saját anyjához? Nem fér bele a napba az altatás? Vagy az miért nem "félelmetes", hogy a cumihoz szokjon hozzá, ne a cicihez(amihez mellesleg nem lehet hozzászokni, hiszen hozzászokva jön a világra...)?
Szia, kedves utólsó válaszoló! :-)
A kérdésed egyébként jogos: miért lenne jobb a cumi?
Én a magam részéről a fiamnak majdnem sírva adtam oda a cumit, amikor kapott - kénytelen voltam belátni, hogy mivel tesóval együtt tandemszopiztak, annyira dőlt belőlem a tej, hogy szegény kisfiam a komfortcicizést egyszerűen nem tudta rajtam megejteni, mert megfulladt volna közben. Mondjuk nem is sokáig cumizott a kisember, ahogy a nővére kezdett leszokni, a kereslet-kínálat pedig ennek arányában változni, bizony önként és dalolva jött vissza cumizásból hozzám. :-))
A lányomnak is volt néhány hónap, amikor az ujját szopizta, hasonló okokból - ő ugyan akkor még egyke volt, viszont volt tejtesója, nekem meg rengeteg tejem - de ő is csak addig szopizta az ujját, amíg igazán muszáj volt. :-))
Gabka, persze, a Tétekhez hasonló esetben megértem:), nem tartom ördögtől valónak a cumit/ujjszopást. Nálunk is volt olyan időszak, hogy a kislányom többemberes babává lett, de ő eldöntötte a dilemmámat, nem volt hajlandó cumit venni a szájába.
A fenti kérdéseim sokkal inkább vonatkoznak a megelőzés- szerű cumiadásra. Ha már "függ" valamitől a gyerek esti nyugalma, elalvása, akkor nem jobb ha ez a valami az anyja? Sokszor azzal szembesülök, hogy baj ha egy baba/kisgyerek az anyjától "függ", de az nem baj ha egy tárgytól. Én ezt nem látom logikusnak.
Köszi mindenkinek!!! Nagyon egészséges válaszokat kaptam, Gabkától már privitben is, nem fogom békén hagyni :)))))))))))
A cumi téma nálunk is le van rágva, el fogadja a kis emberem, de nem kell neki, egy perc után kiveszi a szájából, forgatja és nemhogy elaltatná még jobban felébreszti, ő azt játéknak tekinti. Ugyan volt, hogy mégis bejött neki, de csak fogzáskor, ez kb havonta 3 estét jelent összesen 1-2 órában. Ennek nagyon örülök, én szívesen állok a rendelkezésére, akárcsak TI!
Üdv MINDENKINEK!!!!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!