Vezetsz babanaplót? Minden első dolgot (fog, fordulás, felülés stb. ) feljegyzetelsz vagy csak megjegyzed?
én azt mondom, hogy mindenféleképpen írd le. most a dm bababónusz újra regisztrálóknak a kezdőcsomagban van egy, legalább abba érdemes írni.
megkérdezed, hogy mikor jött ki a fiam első foga, hát meg nem mondom :) pedig 1,5 éve ez volt a legnagyobb esemény nálunk :D
mi úgy jártunk, hogy késett a fiam beszédfejlődése, el kellett vinni a korai fejlesztő központba ahol meg kellett adni, hogy mikor nyúlt a tárgyakért, mikor forgott, állt, ült, mászott, hány hétig kúszott és még sorolhatnám, 2 oldalas kérdőív volt az első évről :)
és marha jó volt, hogy elővettem a naplóját és mindent pontosan be tudtam írni :)))
2,5 éves a fiam, és még mindig írogatok, mert annyi minden történik, hogy egyszerűen elfelejtem. Nekem is összefolyik már az emlékeimben, mikor állt fel pl., csak arra emlékszem, hogy soká kezdett el kúszni, majd utána villámgyorsan már cipőt vettünk.
Mi a barátnőmmel (3 hónappal idősebb a kislánya és 300 km választ el bennünket) hetente többször írunk egymásnak emailt, amolyan babanapló-félét, majd ezeket kinyomtatjuk. Már most jól esik visszaolvasgatni!
Lassan 3 éves a fiam és vezetem a naplót róla.
Igaz későn kezdtem, de minden megvolt papíron, mikor fordult, állt fel, kúszott-mászott, hogyan jöttek a fogai, első lépések, első szavak, vicces esetek, gyerekszáj....
Én a neten írom, kényelmesebb begépelni, mint leülni írni. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!