Voltatok már néhány hónapos gyerek mellett a párotokkal mély ponton? Megoldódik ez később vagy ez nem természetes és csak rosszabb lesz?

Köszönöm a hozzászólásokat!

A legutolsó hozzászóló a szívemből vette ki azt hogy a mennyből a pokolba újra meg újra. Talán tényleg ez a legtalálóbb rá. Viszont más helyzetben van, mert neked nem tőle van a kislányod. Én ha elhagyom 2 évre kap egy folyton bőgő anyukát és nem olyan biztos az, hogy jobb lesz. Ami biztos, hogy nem lesz az apukájával. Nem tudom kiradírozni az életemből mint bármelyik más exemet mert a kislányunk örökké összeköt minket. Egy az egyben hasonlít rá a lányom és mintha őt látnám..ki az aki képes így elfelejtei valakit? Az utolsó előtti hozzászólónak pedig teljesen igaza van a viselkedésével illetően csakhogy nálunk ez nem most kezdődött. És igen tegnap amikor hozzá akartam érni a vállához mikor aludt ugyan úgy lekiabálta a fejemet és eltaszított hogy haggyam aludni mintha egy szutykos cselédlány lennék... Rászoktam arra hogy egyre többet hisztizek is. Az elején semmi ráhatásom nem volt. Aztán ha valamiért nagyon cirkuszoltam akkor néha napján engedett... hát mára meg már lassan mindent így kezdek őt meg mostmár ezzel sem lehet meghatni. Ma újra beszélünk. Kedvesen mintha tök jó légkör lenne. de rengeteg a ki nem mondott szó ami rá van festve az arcunkra. Lehet csak szeretne ,,valami". Olyankor kedves. Remélem sikerül megtalálni azt a pillanatot amikor tisztázni tudjuk, hogy hogyan juthattunk idáig. Indulatból és női sértődöttségből már régen felhúztam volna az orromat és nem lennék vele. De anyaként a kislányomnak tartozok annyival hogy próbáljam megmenteni a dolgot. Ha ő azt mondja, hogy nem lát benne reményt és nem képes áldozni semmi energiát rá hát akkor összerogyva is de tovább állok. Szeretem, mert ha nem akkor nem tudna bántani a viselkedése. Most is bennem van, hogy nem helyeslem azt hogy ilyen, de egy védelmező érzés jön rá, hogy ,,jajj de nem rossz ember ő"...nem rossz ezt szentül hiszem, de rosszúl csinál sokmindent:(

Szia! Igen!

Néhány hete volt a tetőpont. Eldöntöttem, hogy vége. Szakítottam vele, elküldtem végül én miután egy kis sértődés után a szokásos ,,akkor engem nem látsz többet" szöveget elsütötte. Én mondtam, hogy akkor nem is akarom látni. Azt hitte vicc. Nem volt az. Visszajött fél nappal később ,,pakolni" aztán, meg hogy én pakoljak... ordítottam vele, hogy tünjön el és hogy vége és kész. Szétmentünk... 2 nappal rá visszajött hogy beszéljük meg a költözért. Teljesen közömbös voltam már. Nem tudtam többet sírni már mindent elterveztem. AZtán sírt, hogy ő nem akar minket elveszíteni meg hogy megbánt mindent és hogy egyszerűen nem bírja felfogni, hogy hogy tudok ennyire közömbösen beszélni mert neki majd beleszakad a szíve. Hát én mondta, hogy ez a vonat már elment... hiába rájött hogy ő jobban szeret mint gondolta én rájöttem hogy kevésbé mint gondoltam. Eztán egész estét is átbeszéltük. A kicsi felkelt és ő puszilgatta mintha utóljára látná. Aztán néhány nap múlva megint beszélgettünk én elmondtam hogy nem tudok benne bízni és ha ő úgy viselkedik ahogyan szeretném és ahogyan kellene akkor talán idővel kialakulhat, de ne várja el hogy én most változni tudok mindent beleadva mert már megszoktam hogy minden szava támadás amiért nekem védekeznem kell... Hát elkezdődött az áloméletünk. De n mindenért kiakadtam. Aztán ő már nem bírta... nem szólt hozzám. Megkérdeztem mi a baj. Rájöttem, hogy mennyivel másabb volt már néhágy hete hogy én mennyit csicskáztattam stb. Bocsánatot kértem én is tőle és azóta minden időt hármasban töltünk és nagyon jó minden. Azt hiszem tnyleg rádöbbent arra és mellette én is, hogy együtt a legjobb nekünk. A kislányunk már lassan többet van vele mint velem, mert mindig átkéreszkedik. Féltékeny is vagyok. Na de tény, hogy én nem tudom olyan magasra emelni mint ő. Azóta esténként hárman alszunk a picurral (este hozzámtekereg a kicsi azért:D). Mint egy meghitt család! Nagyon jó így és bár sajnálom, hogy ennyire rossz volt sokszor... Most nagyon jó és ez a lényeg.