Tényleg akkora kérés az, hogy anyósom ne nyalja folyton a fél éves gyerek kezét?

Kényszerüen együtt lakunk anyósommal. Tudom, hogy szereti a most féléves lányomat, meg hogy jót akar, ez nem is kérdés, mégis rosszul vagyok, ha csak meglátom. Azt hiszi, hogy ha ő nincs, akkor összedőlne a világ. Tíz percenként jön be hozzánk, még abba is beleszól, hogyha pl. el akarom vinni a gyereket a szüleimhez. " jól van, de én nem én nem vállalom a felelősséget!" mondja sértődötten, miután nem sikerül lebeszélnie, majd felhívja a fiát, hátha majd ő lebeszél. Azt tegyük hozzá, hogy 35 évesek vagyunk, mindketten keresünk, cselekvőképesek vagyunk, nem kellene gyámkodni felettünk, csak hát anyósom mindig is gyámkodott a fia felett, amióta én is a képben vagyok, nem tud magával mit kezdeni, azáltal nyert újra értelmet rokkantnyugdíjas élete, hogy megszületett a lányunk, azt hiszi, neki szültem. A legújabb, hogy amikor csak meglátja a gyereket, rögtön elkapja a kezét, és csókolgatja, nyaldossa. Már szóltam neki finoman, hogy inkább az arcára adjon puszit, mint hogy a kezét nyalja, mert a pici folyton a szájában matat, én se fogdosom-nyaldosom, de mintha csakazért is csinálná. Főleg azért haragszom, mert ismerem anyósom kézmosási szokásait. Tényleg akkora kérés lenne, hogy ne nyalja a gyerek kezét? Szóljak neki újqa? (mielőtt bárki a költözést javasolná, gondoljon bele: a mai világban nem könnyű, ő egyedül nem tudna fenntartani egy 4 szobás lakást, főleg, hogy fele részben az övé a ház, másik fele a férjem tulajdonában van)