Van itt olyan, aki ugyanezt érezte?

Ajjjajjajj, 2,5 hét után én konkrétan azt éreztem, hogy vége van az életemnek, a világnak, mindennek :-) (pedig 19 hónapot vártam arra, hogy végre terhes legyek ...)

Emlékszem, egy éjjel, ahogy ültem az ágy szélén, cicimen a Babával, nem tudom, hányadszor azon az éjjelen, egyszer csak "ráeszméltem", hogy ez a gyerek mindig itt lesz VELEM, én vagyok a felelős érte, nekem kell megoldanom a problémáit, nem adhatom oda senkinek, nem jön majd a saját anyja, én pedig fellélegezhetek, merthogy én vagyok a saját anyja ... Félelmetes érzés volt, pánikba estem, magamba zuhantam, el sem tudtam képzelni, mi lesz onnantól velem. Pedig!!! akkor még a szüleimnél laktunk, főznöm nem kellett. Igaz, a Baba Apja viszont 2000 km-re volt tőlünk.

A lényeg, hogy voltak iszonyatos érzéseim (szégyellem leírni, de tényleg így volt), hogy vissza akarom kapni a régi nyugodt, kiszámítható, kényelmes életemet, mert ezt én nem bírom. Aztán ahogy nőtt a baba (aki félelmetesen sírós, hasfájós, többemberes baba volt kb. 8 hónapos koráig), mindig jött valami aprócska csoda. Pl. az első mosolya 6 hetesen és 1 naposan ... Ezek csodákat műveltek!

Ne izgulj, pár hét, és belerázódsz, szerintem ezeken a kezdeti nehézségeken szinte mindenki átmegy! Gondolj arra, hogy ennek a Babának Te vagy a világ, a minden!

Én most már annyira imádom az anyaságot, hogy alug várom, hogy újra teherbe essek ...

Itt 11.

Még annyit, hogy én is nagyon vártam a mosolyát, hogy kicsit kommunikatívabb legyen, most viszont már 11 hónapos, és rengeteget nosztalgiázom, hogy mennyire jó volt az újszülöttkor, és mennyire kezdeném elölről :-)

Úgyhogy élvezd ki, mert pillanatok alatt azt veszed észre, hogy a Picikéd már nagy Baba :-)

Szegénykém! Én is írtam ki ilyen kérdést, mikor az első babám 2 hetes volt. :-) Én is úgy éreztem, hogy rám szakadt a világ, és vissza akartam kapni a régi nyugis életemet. Lányom 3,5 hós koráig hasfájós volt, novemberi ráadásul, és útálom a borongós időt, nem segített sokat. Jobb lesz, hidd el, pár hét és 10-en fokokba már egyszerűen mehettek sétálni, sokat segít a hangulaton ha süt a napocska odakinn.

Mikor az ikerk megszülettek 21 hónappal a lányom után, már saját házban laktunk, férjem dolgozott első naptól, hát akkor is kikészülés határán voltam sokszor a fáradtság miatt, volt hogy fel se ébredtem a gyereksírásra már, annyira hulla voltam. De ez is megoldódott, azaz inkább hozzászoktam a nem alváshoz. (18 hósak a kicsik, de még mindig sokszor felébrednek éjjel, ott alszom köztük, csak megfogják a kezem, vagy odabújnak és alszanak is tovább. De amíg nem, addig bömbölés van, és felkelti a másik kettőt.)

Aludj vele nap közben, ha lehet, házimunkát hagyad amit csak el lehet hagyni későbbre.

Én megfőztem az ikrekkel, de nagyon sokszor gondoltam hogy rendelem inkább a kaját, végül kihúztuk, de az is egy megoldás lehet.

Kitartás, és nagyon voldog babázást!