Nem búcsuztam el a nagymamámtól, pedig lett volna rá esélyem. Azóta ezt nem tudom feldolgozni. A temetésen is ott voltam, de nem tudom feldolgozni, hogy meghalt. Egyre jobban hiányzik. Van aki ugyanezt érzi vagy érezte?

én anyukámat vesztettem el nemrég,és nálunk viszont váratlanul jött,este összekaptunk,az éjszaka közepén már nem volt.

kimondhatatlan amit érzek,nem tudom valaha elmúlik-e..?

nekem 14 éve volt egy ilyen esetem. tatám mielőtt felakasztotta magát felhivott telefonon,de nem tudtuk felvenni mert unokatesóimmal egyedül voltunk bent a házban és csak csörgött és scörgött, majd az a tatám akinél voltunk mondta hogy a másik tatám hivott,majd visszahivtuk és nem vette fel. Este mikor hazavittek a szomszéd közölte, hogy meghalt és most vitték el a házból. Ennek 14 éve, a mai napig ott motoszkál bennem mit mondott volna ha feltudjuk venni.

Ez van együtt kell élni vele, idővel halványul a dolog, de sose szünik meg.

úgy gondolom, hogy nem fog téged megvígasztalni, majd később jössz ennek a jelentőségére rá.

a halálos beteg emberek az utolsó időszakban (pár nap, pár hét) a legtöbb esetben eléggé befelé fordulóvá, depresszióssá válnak. Sokszor nem is kommunikálnak még a hozzátartozókkal sem, csak fekszenek a falnak fordulva, mintha ott sem lennénk. Erre azért van szükség, hogy el tudjanak menni, hogy nekik könnyebb legyen. Ezt a külvilág nem nagyon érti... De nekik szükségük van erre!

Nem hiszem, hogy azért nem mentél be, mert nem akartál. Hanem mert olyan nagynak érezted a fájdalmat, hogy úgy érezted, nem bírod el. Szerintem ezt a nagymamád pontosan tudta, és érezte.

amikor a nagyon szeretett nagynéném meghalt, úgy halt meg, hogy a fia bent volt nála, de aztán elutazott vidékre. én és a nagynéném lánya pedig bementünk hozzá (előtte 5-7 napig nem voltunk bent nála, mert vizsgaidőszak volt).

kimentem a kórházi konyhába, és mondtam a nővérkének, hogy megértettem, hogy el kell őt engednem. hogy nincs jogom itt tartani, ha neki már az elszakadás és a fizikai fájdalom elviselhetetlen.

és ezután negyed óra múlva elment.

én már láttam embereket meghalni, de soha senki nem halt meg olyan szépen, mint ő! és tudom, hogy csak a teste ment el.

a fia pedig kétségbeesett, épp vonaton volt, és nagyon haragudott magára, hogy nem volt ott.

én pedig úgy gondolom, hogy a nagynéném ezt így rendezte el. a lánya és én el tudtuk hordozni a búcsúzás fájdalmát, de azt tudta, hogy a fia ezt nem tudná ott elbírni. egyszerűen csak őt akarta megvédeni.

érted, mit szeretnék mondani?

lehet, hogy a nagymamádnak szüksége volt arra, hogy ne legyél ott, amikor elmegy.

Tudom miről beszélsz! Nagymamám 6 éve, hogy meghalt. Pénteki napra esett. Előző este eldöntöttem, hogy felállok a gép elől, iszok egy teát és kimegyek hozzá.

Aztán valami miatt úgy gondoltam, hogy jól van, majd ki megyek hozzá holnap, most csinálom tovább a dolgomat. Kb. 5 perce ülhettem a gép előtt, amikor hirtelen meggondoltam magam, vettem a cipőmet és kimentem hozzá. Másnap, mikor hazaértem (beléptem az ajtón, s akkor mondta anyu, hogy) pár percel azelőtt halt meg.

Soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha előző este nem megyek ki hozzá. Már nem volt magánál, össze vissza beszélt, meg sem ismert, de ott voltam és fogtam a kezét.

Még most is hiányzik, de idővel talán jobb lesz.