Hogy bírjátok az otthonlétet?

Abszolút megértelek, nekem januárban volt 1 éves a lányom, én is gyeden vagyok. Én tuti becsavarodtam volna a négy fal között.

Szerintem mindenképpen fontos a társaság. Nemcsak nekem, hanem már a kislánynak is. Tag vagyok egy internetes fórumon, akikkel egy időben szültünk és rendszeresen szoktunk találkozni is. Budapestiek ill. környékiek vagyunk. Vagy valamelyikünk lakásában jövünk össze vagy olyan helyen, ahol van játszórasok piciknek (pl. IKEA, Corvin bevásárlóközpont). Vagy páran közösen elmentünk sóbarlangba. Ilyenkor a gyerekek is jól elvannak egymással és mi is kibeszéletjük magunkat.

Jó időben persze könnyebb, mert akkor megyünk sétálni, parkba, vásárolni, stb. , szóval nem kell a lakásban kuksolni.

De szükség van olyan alkalomra is, amikor egy kis időre én is egyedül lehetek, ilyenkor a férjem vagy a szüleim vigyáznak a kislányra (pl. fodrászhoz megyek, vásárlás vagy csak üzletekben nézelődés, kávézás+sütizés barátnőkkel).

Kitartás, jön a jobb idő!

Amúgy megértelek. Nekem nagyobbak a lányok, és egy balatoni nyaralás alatt elromlott az idő. Egyedül voltam velük, a strandolós időszak jó volt, de amikor elkezdett esni, a 3. napon már muszáj volt elhagyni a szállodai szobát. Amúgy nem rossz gyerekek, de ennyi bezártság után csak egyféleképp tudom leírni ahogy viselkedtek: mint a veszett makákócsapat. Aztán kitaláltam, hogy hajókázzunk, mert ott konkrétan semmit nem lehetett csinálni. Se egy játszóház, semmi. Kimentünk a kikötőbe, ott a jegypénztárostól kérdeztem miközben a szél méteres hullámokat korbácsolt, a kapucnit kézzel tartottuk a fejünkön és az arcunkba fújta az esőt, hogy van-e sétahajó Tihanyba. A nő döbbenten nézett, és közölte, hogy nincs. Én meg teljes kétségbeeséssel kérdeztem: És bárhová?????

A kérdésedre a válasz: igen, ebbe be lehet kattanni.