Mindig is anyukák akartatok lenni, vagy meg kellett érnetek arra, hogy az akarjatok lenni?

reméltem, hogy megadatik és amikor összejött, az valahogy olyan természetes volt, gördülékeny, mondhatni ezt a műfajt nekem találták ki:-) ehhez persze kellett,hogy akkor jöjjön amikor adottak a feltételek és várjuk őt.

Kb. 18 éves voltam, mikor késett a mensim, csináltunk egy tesztet az akkori barátommal, és negatív lett. Sírógörcsöt kaptam,akkor tudatosult bennem, hogy mennyire szeretnék gyereket. Ettől függetlenül tudtam, hogy nem vagyok/lennék kész az anyaszerepre, de az érzés..végül évekkel később találtam meg azt a férfit, aki mellett magabiztosan vágtam bele. 27 évesen szültem a fiamat, rá 19 hónapra a lányomat.

Gyerekkoromban nem igazán rajongtam a kisbabákért, gyerkőcökért. Sőt! Aztán 18 éves voltam mikor körülöttem mindenki babásodni kezdett és akkor olyan "irigység" fogott el, én is elkezdtem vágyni egy babára. Hát a sors úgy hozta hogy egy évire babás lettem, sajnos a baba nem maradt meg. Nagyon fájt. Utána már minél jobban akartam anyuka lenni. Most már van 3 gyerkőcöm. És tudom hogy ők az életem, nem is tudnám másképp elképzelni az életem. És imádom a babákat, legszivesebben örökbefogadnám az összes árvát a világon. :)

Akkor jutott eszembe először,h szeretnék anya lenni,amikor megtaláltam a potenciális apajelöltet! :) 24 évesen ismertem meg,adtam időt a szerelemnek és a lehetőségeknek, 28 évesen született a kislányunk! Amikor összejöttünk a férjemmel,neki már volt 2 gyerkőce az előző házasságából,tehát én tudtam milyen apa, viszont elvette a kedvem az anyaságtól,amikor pl. orrszívó-pórszívóztuk a kislánya orrát, akkor tudtam,én erre még nem vagyok kész. Előtte azért kihasználtam a 20-as éveimet. Szerintem minden így a jó...