Mennyire akarjátok "kisajátítani" a babátokat? Mennyire engeditek, hogy édesanyátok, anyósotok beleszóljon a baba körüli teendőkbe, gyereknevelésbe?

nekem az a véleményem, hogy alapjáraton te és az apa határozzátok meg (meg persze a baba) a napi rutint, szokásokat, és ebbe a rendszerbe szállnak be az említettek. édesanya talán jobban, mint az anyós. ha normális az anyósod, akkor a megkérdezésed nélkül ugysem teszi semmit(nálunk ha ez van akkor a férjemnek szoktam mondani, hogy finoman beszéljen anyukájával erről v arról)

édesanyámra persze jobban hallgatok, és ő is mindig kérdezi, hogy most sétáltathat-e ilyenek. persze azt megemlíti, hogy nem fázik-e, nincs-e túlöltöztetve, de ha úgy érzem, hogy nekem van igazam, akkor mondom, hogy igen v nem, ha meg mégis neki, akkor megfogadom a tanácsot. sztem normális keretek között így működik.

ha valami nem tetszik, akkor azt már az elején tisztázd le.

mi a szülés után 2 hónapig szüleimnél laktunk, hogy anyukám tudjon segíteni, és ha visszamehetnék az időben sem csinálnám másképpen

Szerintem, ha te kérsz segítséget, és azért jönnek, akkor annyira nem szólhatsz bele. (Persze alapvető "elvek" szintjén megmondhatod, mit szeretnél, de nem minden percet meghatározva.)

Ha viszont kérés nélkül odaállítanak, akkor igenis mondd meg, hogy most te akarsz vele foglalkozni, és kész.

16:06-os vagyok megint.

egyébként sztem nem kell annyira felfújni a dolgot. ha ritkán jönnek látogatóba, egy-két napra, akkor úgysem rontják el a babát ilyen rövid idő alatt, és amúgyis ritkán látják, foglalkozzanak vele csak ők, te meg pihenj. ha abban a pár napban másképp csinálják, mint te, annyi baj legyen, a babád úgyis tudja, hogy veled máshogy vannak a dolgok. a tanácsokat meg meg kell hallgatni, bólogatni, és ha nem oltári baromság, akkor esetleg úgy csinálni, aztán mikor elmentek visszaáll a rend.

Egyet is értek veled és nem is..

Anyukámék tőlünk messze laknak. Ahol párom most tanít (Egyetem) abban a városban laknak az ő szülei is. Ezért ideköltöztünk és a lányunk már bőven a hasamban volt.

Mindenki tudott a csemetéről, hogy érkezni fog, tehát nem ért senkit sem meglepetés :)))

Anyósom ezzel szemben nem igazán rajongott érte... hetekig-hónapokig le se szrt minket! Ami azért egy anyás 'fiúnál' fájó pont... Apósom alig várta, hogy kibújjon. Állandóan pozitív volt velünk kapcsolatban :)))

Mikor megszületett a lányunk, anyósom kikérte magának, hogy mi az, hogy nem őt kérem meg, hogy jöjjön nekem segíteni. Annyit mondtam, hogy azért, mert nem az én édesanyám. Ha szükségem lesz rá, szólok.

Igazából a terhesség alatti negatív hozzáállása miatt leszrtam őt és az összes gondolatát. Párom tisztában volt az érzéseimmel, megértette és elfogadta. EMiatt sosem volt köztünk rossz hangulat.

Kb. 3 hetes lehetett a lányom, mikor anyukám hazament. Így egyedül maradtam a picurral. Igaz, úszott a lakás, nem mindig volt főtt étel, de nem érdekelt, csak a lányunk.

6 hetes volt a pici, mikor leszokott a szopásról. Bármit csináltunk, semmi sem hatott. Így fejtem neki addig, amíg tejem volt. Első egy hétben emiatt a napi rutin teljesen átalakult, éjjel-nappal fejtem. Hulla fáradt voltam, fájt mind a két mellem, stb..

Anyósomék mindig szó nélkül állítottak be, sosem telefonáltak. Egyszerűen csak csengettek és várták, hogy beengedjem őket. Háromszor be is jöhettek, negyedszer rájuk csaptam az ajtót és közöltem, hogy tanuljanak meg telefonálni. (Teszem hozzá este fél11 volt!)

Ma sem bimbózó a kapcsolatunk csak apósommal, de már nem is érdekel. Már csak ez a fél év van hátra és megyünk vissza külföldre.

Nekem a felsoroltakból két dologgal lenne bajom: ha azt mondom, ekkor vagy akkor kajaidő/alvásidő van, azt be kell tartania a nagymamának (plusz minusz fél óra csúszás persze belefér)

A másik meg, én sosem engedtem, hogy akárki kérdés nélkül kivegye a kezemből. Nálunk mondjuk ezt csak anyós kezdte el, az én anyám szó szerint ráült a kezére, amíg én oda nem adtam neki a babát (nem hagytam sokáig kínlódni:)) de anyós...Végül azt csináltam, hogy én kérdeztem meg tőle, mielőtt elvette a gyereket, hogy nem akarja-e megfogni/megetetni, ebből leesett neki, hogy én vagyok az anyuka, aki ezt úgymond 'megengedi'.

A 'jótanácsokra' nem reagálok, max hümmögök, ha úgy tanácsolnak, hogy igazából kérdeznek ("miért nem ezt vagy azt csinálom") akkor elmondom a verziómat. Érdekes, hogy anyámat sokkal könnyebben helyreteszem, mint anyósomat, nála folyton aggódok, hogy meg fog sértődni, nem érti, hogy ezt nem ellene mondom stb.

A nyafogásra felkapdosás meg a kézben levés szerintem gyerekfüggő is. Az én kisfiam ennyi idősen pl nem is szeretett kézben lenni, ha anyós tartotta 15 percet, sírt. Hozták vissza hozzám, hogy anya kell neki, mondtam, hogy nem anya, hanem mászkálni akar a padlón, nézelődni...szóval én hagytam, hogy cipeljék, mert tudtam, hogy nem szereti, le fog kéreckedni, nekem otthon biztos nem kell órákig dajkálgatnom.

A legjobban az idegesített, mikor már járt, és anyós akkor is folyton felnyalábolta, és cipelte...én meg megint terhes vagyok, na most szóltam a férjemnek, beszéljen az anyjával, mert ha megtetszik a fiamnak a cipelés, én nem tudom hurcolni 34 hetesen...

Szerintem nagyjából érthetőek az elvárásaid, de ha más gondjára bízod, biztos nem minden megy majd terv szerint.

Hát érdekes amiket írtok mert nálunk is teljesen ugyan ez a helyzet, hogy apósom és anyósom kiszedi a gyereket a kezemből. Bár inkább apósom.

Én múltkor azért akadtam ki, mert mondják, hogy így hiányzik az unoka meg amúgy hiányzik és a párom testvéreinek is és, hogy alig várják, hogy megdajkálják de egyszer fel nem hívnának minket, hogy hogy vagyunk.

Bár próbálok laza lenni és nem szólni mindenért, de azt a kis időt amig náluk vagyunk próbálok lenyelni azt ha olyat csinálnak ami nekem nem tetszik.

Anyukámmal megbeszéltem dolgokat, elvégre 2 lányt is felnevelt. Az más tészta, hogy volt amit nem úgy csináltam, de elfogadta, ahogy mondta most már sok újdonság van, meg ő már el is felejtette :)No meg annyira félti még most is a lányom, hát még mikor picike volt :)

Anyósommal nem beszéltem, ha beleszólt finoman ha nem értett belőle akkor egyértelműen leállítottam. Fiai vannak, azokat is félig-meddig az állam nevelte, tehát a lába szétrakása fontosabb volt mint a gyereknevelés, az ilyen nőtől nem kérek és nem várok "tanácsot". Mára beletörődött, és 63 évesen ugyanúgy hajtja a pasikat az unokája csak karácsonykor jut eszébe.