Van itt valaki akinek nincs légzésfigyelője?

Szerencsére ennél a kérdésnél még nem durvult el a vita, remélem nem is fog.

Azt azért le kell írnom, hogy időnként meglepődök, amikor arról olvasok, kinek miért nincs.

- Régen felnőttek enélkül is - már aki. Az unokaöcsémnek nem sikerült.

- Az első gyereknél nem volt, most sem lesz rá szükség - Hát reméljük, tényleg nem lesz.

- Számomra az "én vagyok a légzésfigyelő" válasz a legfurcsább. Ugye egy kisbaba nagyon sokat alszik. Ilyenkor folyamatosan ül mellette valaki, és nézi azt az alig látható mozgást, ami a légzéssel jár? Mert ha igen, akkor értem, miért tartja biztonságosnak. De ha mondjuk félóránként felriad az anyuka, és megnézi, szuszog-e a gyereke, akkor már nem értem a dolgot. Mert lehet, hogy már 25 perce nem lélegzik a kicsi.

- A pénz is elő szokott jönni. Ami szintén elgondolkodtató. Oké, szinte mindenkinek kevés van. De ha megtörténik a tragédia, a házunkat, az autónkat, mindenünket odaadnánk, csak visszafordíthassuk az idő kerekét, és vehessünk egy monitort. És még mindig a pénz: van egy szint, amikor tényleg sok még a használt 10000Ft-os készülék is. És a papírpelenka? Mert ha mondjuk mosom a pelust 2 hónapig, összejön a pénz.

- Még a téves riasztásokra szoktak hivatkozni - Igen, van ilyen. Általában elem, lemászó gyerek, vastag matrac, szétcsúszott vezeték okozza. De inkább ugrok számolatlanul, minthogy egyszer ne érjek oda időben.

- És az utolsó: úgysem tudnék semmit tenni érte. Dehogynem. Az ilyen légzésleállások többségénél minimális stimuláció is elég az újrainduláshoz. Ráfújni a gyerekre, megsímogatni, hozzászólni. Legtöbbször már maga a riasztás is felébreszti. Ilyen rövid kihagyásnál még nincsenek tünetek, tehát még azt sem lehet tudni, hogy a téves riasztásnak vélt riasztás valóban téves volt-e, vagy a gyerek tényleg leállt egy időre, csak a hangra felébredt. Persze van, hogy komolyabban tenni kell a megmentésükért. Régebben a légzésfigyelőt úgy adták ki, hogy csináltak egy kis újraélesztési tanfolyamot. nem túl bonyolult a dolog, elég könnyű elsajátítani. De akár a gyerekorvos is nagyon szívesen megmutatja a technikáját, sőt videókat is találni a neten.

Én nem akarok vitázni senkivel erről. Csak emlékszem még azokra az őrült napokra gyerekkoromból, amikor a körülöttem lévő felnőttek sírtak, dühöngtek, majd újra sírtak, mert egy néhány hónapos élet véget ért. Ezért szoktam ezekhez a kérdésekhez hozzászólni.

12. válaszolónak: nagyon sajnálom az anyukát, akinek a kérdését bemásoltad. Végigolvastam, sok szempontból tanulságos amit ír, viszont sehol nem említi, hogy nem volt légzésfigyelőjük. Senki nem is kérdezte tőle. (Valószínűleg nem volt, de nem tudjuk biztosan.)

Nekünk sincs légzésfigyelőnk, 13 hónapos koráig egy ágyban aludtam a lányommal, azóta saját juniorágya van, de ugyanúgy maradtunk egy szobában és a férjem is visszaköltözött a hálószobába.

Elég gusztustalan lepontozni azt az anyukát, akinek fél évesen elaludt a babája. én már olvastam a teljes történetét, iszonyú volt.

Most meg lehúzzátok, pedig Ő igazán tapasztalatból beszél.