Mit lehet csinálni az olyan babával, aki jóllakott, tisz- tába tették, egészséges, mégis szünet (és ok) nélkül ordít?

Hát igen rohadtul idegölő az biztos...ilyenkor van az hogy váltani kell egymást a szülőknek mert ha egyedül van hagyva pl. anyuka a babával akkor az csak átveszi az idegességet.

Nagyon idegörlő időszak, nekem az első babám volt ilyen, komolyan mondom az idegrendszere NEM VOLT megérve erre a világra, minden dologra ordítással reagált, rengeteget sírt...

Ezt a köptető szirupos dolgot én is hallottam meg van aki germicid c-t ad láz nélkül is mert az is elnyomja a babát :(

Én nem jutottam idáig de több ízben éreztem hogy mentem megzavarodok:)

De 3 hónaposan ezt az időszakot mintha elvágták volna, kaptam egy kedves mosolygós barátkozós csecsemőt (majd kisgyereket).

A következő babámmal mindent ugyanúgy csináltam ő mégse sírt szinte sose, még az oltásoknál is csak nézelődött vagy mosolygott...

Na. Pedig mindkettőnek mi vagyunk a szülei.

Tény, hogy nagyon fárasztó és idegölő, ha ilyen a baba. Viszont az olyan baba aki TÉNYLEG ok nélkül ordít, szinte sosincs. Pl. az általad írt példa (a babakocsiban ordít a baba) esetében sem hiszem, hogy ok nélküli ordításról van szó. Nagy valószínűséggel a baba csak testközelségre vágyott, és abba hagyta volna az ordítást, ha a srác kiveszi.

Ha pedig a ringatás, cumi, tényleg semmi sem segít, ott baj lehet. Hasfájás, vagy akár komolyabb betegség is. De lehet, hogy valami idegrendszeri zavar. Olyankor érdemes kivizsgáltatni a babát.

14-es vagyok.

Erre megint csak ugyanazt tudom írni: a baba nem ordít ok nélkül, ha mégis, akkor valamilyen probléma, betegség állhat a háttérben.

Az én babám is nagyon sírós volt, mert fájt a hasa és 1 hónapos korában már el kezdett fogzani, úgyhogy minden oka megvolt az ordításra. Az első 3 hét tényleg borzalom volt, éjjel legalább 8-szor felkelt, napközben nem aludt egy fikarcnyit sem, csak kézben volt el, sétálni nem tudtunk, mert a babakocsiban is ordított, a karom az egész napos cipelésétől zsibbadt, fájt, kialvatlan voltam és még sorolhatnám. Aztán egyszerűen megelégeltem, hogy éjjel óránként el kell vánszorognom a kiságyig, úgyhogy magam mellé vettem. Csoda történt, éjjel már csak 4-szer kelt, és akkor is csak odafordultam hozzá, és már tudott is enni. De ez még a napközbeni ordítást nem oldotta meg, úgyhogy kerestem tippeket a neten, ahol ajánlottak sok mindent, köztük a vászonhintát és a hordozókendőt, amiket meg is vettem, mert úgy voltam vele, hogy ennyi pénzt megér nekem, hogy a babám és én ne szenvedjünk. És megint csoda történt. Felkötöttem magamra, volt két szabad kezem, ő megnyugodott, gyakran el is aludt. Ha le kellett tennem, akkor beraktam a hintába, és legalább 5 percig (ez nagy szó ám) simán elnézelődött vagy elaludt. Úgyhogy nálunk ez a gond megoldódott, elmúlt a sírás. Most 8 hónapos, vidám, sokat mosolyog, szinte alig sír. Még mindig sokat hordozom, mert a babakocsit még mindig utálja, úgyhogy így járunk sétálni, de otthon már jóval kevesebb időt tölt a hátamon, de azért még mindig igényli a testközelséget. Ha olyan kedve van, simán eljátszik 30-40 percet is egyedül.

Ha nincs a hordozás, szerintem elég hamar megbolondultam volna...

A módszerek, amiket elírtál, semmiképp sem célravezetők. Egyik sem nevelési, sokkal inkább megfélemlítési módszer. Ilyennel csak tönkreteszik a gyerek életét. Nem alakul bizalom a gyerek és a szülők között, emiatt később sem fog megbízni senkiben, nem lesz semmi önbizalma, mert a szülei azt nevelik belé, hogy ő rossz. Vagy épp az ellentétje lesz, vagyis a gyerkőc agresszív lesz, mert ezt látja a szüleitől.

Az meg, hogy ilyen sok szülő fejében ilyen gondolatok születnek, számomra megdöbbentő. Nem azt mondom, hogy én mindig nyugodtan kezeltem a dolgot és mosolyogtam hozzá, mert ez nem igaz, néha nekem is átvillant az agyamon, hogy otthagyom és lefekszem aludni. Persze sosem tettem ilyet, és már attól lelkiismeret-furdalásom volt, hogy ilyen egyáltalán eszembe jutott...

Azért valamilyen szinten érthető, hogy ilyeneket gondolnak. A mai világban az emberek túlterheltek, stresszesek. Csomó mindenen jár az agyuk - nem tudják kifizetni a számlát, a szülő munkahelye nem biztos, nincs pénz erre, nincs pénz arra, meg kell csinálni ezt-azt stb. - és ilyen problémák mellett, idegesen egyáltalán nem egyszerű még a sírós babát is nyugtatni. A másik ok pedig az lehet, hogy sokan arra számítanak, hogy a baba majd megszületik, eszik-alszik, az anyukának lesz egy csomó szabadideje. Aztán amikor odakerülnek, rájönnek, hogy ez nem feltétlenül van így, és senki nem mondta nekik, hogy ilyen lehet.

A módszerekhez visszakanyarodva: célravezető az lehet, ha próbáljuk megnyugtatni. Most ez így furán hangzik, de sokan nem veszik fel a babát, nem ringatják, mert azt gondolják, hogy ezzel elkényeztetik, elkapatják. Ezért inkább sírni hagyják, mindenféle módszereket próbálgatnak, külön szobába teszik, 10 percenként bemennek, de nem veszik ki az ágyból, szerencsétlen gyerek pedig csak ordít, és nem érti, hogy miért nem segít rajta senki. Úgyhogy ez az elkapatás dolog marhaság, egy kisbabát nem lehet elkapatni. Elkényeztetni el lehet, ha már nagyobb, de nem azzal, ha megvigasztaljuk, ha baja van.