Akinek szülés után tönkrement a házassága. Mit csináljak?

Három hónapos a kisfiam és apuka nem nagyon akar foglalkozni vele,pedig szemmel láthatóan a kisfiam igényli hogy törődjön vele.Mikor meghallja a hangját már mosolyog,és örül.Az egyik baj ez.A másik pedig hogy mikor nem dolgozik és itthon van,állandóan megy a veszekedés köztünk,az ég világon mindenbe belém köt....nem csinálok semmit,lusta vagyok stb stb.El vagyok keseredve mert nem akarom hogy a fiam így nőjön fel,hogy végignézi a köztünk lévő ellentétet,és harcokat amiket vívunk egymással.A férjem elmondta hogy nem szeret itthon lenni,mert ő pihenni akar,és rosszul esik neki hogyha rászólok foglalkozzon a gyerekkel is....állítólag nem hagyom pihenni.Én sem szeretem ha itthon van,mert olyankor mindig görcsben van a gyomrom,bennem van az hogy meg kell felelnem neki,nehogy megint kitörjön a veszekedés.Ha hiszitek ha nem,úgy kelek és úgy fekszem hogy görcsben van a gyomrom,hogy mi jut nekem mára megint.Ráadásul nehezíti a helyzetemet egy velünk élő anyós is,aki azt hiszi neki szültem a gyereket.Mindenbe beleszól,és a kisfiam helyett beszél nekem...mintha szinkron hang lenne.Sokszor úgy érzem ezzel akarja tudtomra adni hogy rossz anya vagyok és nem tudom ellátni a kisfiút.Visszatérve a férjemre már nem szeretem.A három hónap alatt teljesen kiábrándultam belőle.A gyereknevelés annyiban kiteljesedik neki hogy mindent megvesz a gyereknek.De persze rendszeresen rám is kiabálja hogy megvan mindenünk.Gondolkodtam hogy visszaköltözök a szüleimhez,de 500km-re laknak tőlünk,és ha döntök akkor nincs visszaút.De a fiamra is gondolni kell,neki apára is szüksége van.Tudom magamról,én is apa nélkül nőttem fel.A férjemmel már nem tudok tapintatosabb lenni,elhiszem hogy fáradt,hogy sokat dolgozik,de nem egyedül vállaltam a gyereket.Teljesen elvagyok keseredve,legszívesebben csak sírnék.