Fiatal, egyedülálló anyukák, hogy vagytok?

Szia:) Én még nálad is fiatalabb vagyok, és 11hós a fiam:)

Imádom <3

Pár találás szempontjából kezdek sínen lenni úgy néz ki, de semmit nem akarok elkiabálni. Még hátra van a fiammal való találkozása, (amit nem siettetek) de nem hiszem hogy gond lesz, mindig kérdezi hogy van a manó stb.

de majd meglátjuk.

Ha szeretnél esetleg beszélgetni nyugodtan írj privit:)

Nem vagyok elkeseredve egyáltalán, elvoltam nagyon, de rájöttem ő nem érdemel meg minket:)

Én is azt hittem hogy így nehezebb lesz párt találni(nem is kerestem mondjuk) de ha valaki elfogad a gyerekeddel együtt akkor tényleg érez valamit irántad, nem csak kihasznál.

Nekem a legfontosabb az volt mikor megismerkedtünk hogy hogy áll a fiamhoz, az után jöttem én.... Ahogy írtam eddig jól áll a helyzet, de majd kiderül hogy a fiam hogy áll a dolgokhoz, nekem ez is nagyon nagyon fontos:)

Hát jól elvoltunk az apukájával a pici 2hós koráig, akkortól problémát okozott neki hogy foglalkozni kell vele és a gyerek nem csak eszik és alszik.

A haverok hirtelen fontosabbak lettek, betelt a pohár, de mivel nekem sem volt apukám, így mindent megtettem volna hogy az én fiam családban nőjön fel.

Na és akkor raktam ki a cuccait véglegesen, mikor3napig nem láttam, nem keresett, egyszer sak beállított, nem szóltam semmit, csak megkértem vigye el egy órára sétálni a picit, mert nagyon fáradt vagyok 1percetnem aludtam már jópár napja....

Erre közölte hogy neki ehez nincs idegzete, lefekszik aludni mert kifáradt...

Na ez elég volt itt borult a bili, de sokkal jobb így.

26éves amúgy az apuka 3hónapja a gerek felé sem nézett, jövőhónapban lesz a gyerekelhelyezés, és pont ma hívott fel hogy elvinné, mert van komoly kapcsolata, és megmutatni a csajnak, aki 15éves....Ezt nem is kommentálnám.

Bocsi kicsit hosszú lett.

És veletek mi volt a baj? ha megkérdezhetem

Hát ez se semmi:)

És tényleg mennyire hasonló:)

Hát sok erőt neked a továbbiakban. Tudom hogy nagyon nehéz, de a pici kárpótól:):)

sziasztok

én is egyedül nevelem a kisfiam, aki most öt hónapos. Én arra lennék kíváncsi, hogy hogyan találtatok párra a baba mellett? Mármint, imádom Őt és nagyon boldog, kiegyensúlyozott életet élünk, sok programmal. De azért néha-néha (ha akár dinka romantikus film kapcsán is :) ) de érzem, hogy igényem lenne nekem is egy ölelésre, bezsélgetésre, szeretgetésre...társra. Arra viszont ötletem sincs, hogy ezt amíg ilyen pici a babó hogyan éehetne megoldani...

Egy inkább barátinak nevezhető kapcsolatból, védekezés mellett lettem terhes. Apuka el akarta vetetni, én pedig 2 hét mérlegelés után úgy döntöttem, hogy megtartom a babát. Sok oka volt, de talán a legerősebb az, hogy ezt az utat éreztem előrelépésnek, fejlődésnek az életemben. Tudtam, hogy nagyon sok erő meg áldozat stb..kell majd hozzá, de az elvetetést gyávaságnak, megfutamodásnak gondoltam, és éreztem ha így döntök, az örökre megpecsételné az életem, és tönkretenne. Közöltem apukával, hogy így döntöttem és ez rá nézve nem jelent semmit, egyedül döntöttem, vállalom. AZtán apuka keresett fel mikor 3 hónapos terhes voltam, hogy ő úgy döntött részt vesz mindenben érzelmileg, anyagilag. Ez végül abban merült ki, hogy egyszer elkísért 4D-re, amit én fizettem, meg aláírt egy apasági nyilatkozatot, majd hónapokon át sunnyogott, a szüleinek nem merte elmondani, állandó kétségek között tartott...végül a szülés előtt egy hónappal lelépett külföldre. Azóta egy sms-t vagy egy emailt nem küldött, hogy élünk-e, egészséges-e a baba, hogy zajlott a szülés...és persze a közel 15 hónap alatt egy lyukas lufit nem fizetett. Nagyon lerövidítve kb. ez a sztori...gyerektartást majd kérni akarok, de januártól. Most az ünnepeket már nincs kedvem bírósági dolgokkal mérgezni.

Egyébként pedig azóta is tudom, hogy jól döntöttem. A kisfiam gyönyörű, imádnivaló, okos, ügyes...:) minden amit egy anya kívánhat. De a férfiminta/apapélda miatt én is aggódom (még kérdést is tettem fel itt régebben). És ahogy már írtam, nekem is lenne igényem egy társra.

Érdekes viszont a környezet hozzáállása, sokan mondják tudod, hogy:

"Na, de most aztán már nem lehetsz olyan válogatós"

hát, én ezt kicsit másképp látom. SZerintem meg pont most még inkább válogatósnak kell lennem mert:

1. akárki nem akarom, hogy kapcsolatba kerüljön a kisfiammal, csak olyan ember, aki erre érdemes

2. sztem én nem vagyok rosszabb nő attól, hogy egyedülálló anya vagyok, sőt! Azt hiszem ezzel bebizonyítottam (magamnak legalábbis biztosan), hogy még egy szerepben helyt tudok állni, és elég erős vagyok ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzak, vállaljam értük a felelősséget és önzetlenül, szeretetben, boldogságban neveljem a kisfiam...

Bocsi, ha hosszú voltam. Csak ez a témakör foglalkoztat mostanában. És bízom, amúgy magamban, meg a helyzetben is, hogy amikor itt lesz az ideje, akkor majd a mi kettősünkből édeshármas lesz. :)