Anyukák, Ti, hogy viselitek az ilyen beszólásokat?

Vásároltam kisfiammal, aki 2 éves. Ha izgatott, vagy nagyon jókedve van, akkor néha sikkant egyet. Na, ma pont iszonyat fel volt dobva, mert Nagyi is velünk volt, és boldogan sétált mellettünk, majd néha eleresztette a hangját. Ilyenkor mindig odahajolok hozzá, és elmagyarázom neki, hogy legyen kicsit csöndesebb, mert a nénik, és a bácsik megijednek, mert a pénztáros néni elszámolja magát...stb. De leszidni, vagy ráripakodni eszembe sincs.

Erre ma hallom, hogy egy nő fröcsög a hátam mögött, hogy ha neki ilyen gyereke lenne.... Nem tudta, hogy én vagyok az anyuka, mert a kisfiam a másik soron volt a nagyival.

Megfordultam, hogy pár szót intézek hozzá, de aztán végig néztem rajta, és rájöttem nem érdemes. Ápolatlan, szürke arcú, mosolytalan nő volt, akin látszott, hogy az élet is fáj neki.

De, akkor is rosszul esett, mert igyekszem mindig, mindenre odafigyelni, hogy normálisan éljem az életem. Ha vásárolni megyünk mindig van nálam enni, inni való a kisfiamnak, hogy ne a boltit kívánja meg, nem hagyom, hogy szétpakolja az üzletet, összefogdossa a pékárut (amit sok felnőtt megtesz), ha játékot viszünk be mindig kérek rá a biztonsági őrtől matricát, nehogy félreértés legyen...

Tudom, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, de miért kell beszólogatni egymásnak? Azért mert neki rossz napja van, tényleg bele kell kötni másokba?

Ami a vicc az egészben, hogy pelenkát vett. Tehát lehet némi fogalma milyen gyerekkel vásárolni...