Szívtelen anya az, aki külön gyerekszobában hagyja aludni a gyerekét?

Ez esetben meg azt kell megfejteni, hogy miért nem képes egyedül elaludni egy gyerek?

Mitől fél és mi az ami miatt a szüleire tesójára van szüksége?? Itt megoldast kellett volna arra találni, hogy mindenkinek megmaradjon a magánszférája. Én sem bírnék hancúrozni a Férjemmel, ha a kisbabánk sírna a másik szobában. DE ha hisztizne és mondjuk két éves lenne, de épp éjjel akarna játszani, vagy tv-zni, na az nem hatna meg. Aludni kell és kész. Ha kell 100X visszakísérem a szobába és ott kell maradni, de nem fogom szórakoztatni. De ha az elejétől tudja a szabályokat, idáig el sem jutunk majd. :)

Az a baj, kedves anyukák, hogy nem értitek azokat, amiket én mondok!! :(((

Én nem egy szívtelen, rideg, a szabályokat mereven követő anya akarok lenni, DE lesznek dolgok, amiben nem engedek. (nem eszünk szaladgálva, hanem az esztalnál ülve, ha valamit nem vehet le a polcról, hiába sír, nem veheti le egy óra múlva sem, a bolti csokiért sírással ugyanez a véleményem, stb. ) És én nem 3 évesen nem maradtam a nagyimmal, hanem 10 évesen sem, mert láttam anyumon, hogy Neki jólesik, hogy utána sírok és nem az esne jól Neki, ha mással is ellennnék... Na ezt nem akarom!!! Nyitottnak, barátkozósnak és nem olyannak akarom a gyerekemet, mint amilyen én voltam, hogy úgy öszenőttem anyuval, hogy még beszélgetnie sem volt szabad mással, ha velem volt, mert úgyis mindjárt elválunk a sulinál. (ahol még 45.ben is sírtam utána) Félre ne értsetek, imádom anyut és itt lakunk egymáshoz közel, barátnői a viszonyunk, de emiatt, hogy ennyire összenőttünk, megviselte, hogy én 24 évesen már férjnél vagyok, 7 éve egy fétfifal vagyok együtt, már jön a baba és külön lakásban lakunk. Nehéz időszakok adódtak abból, hogy Neki csak ÉN voltam és szinte most is csak ÉN vagyok. Mert a férjével mint említettem kihaltak a női férfi szerepek. AMIATT, hogy nem biztosította maguk számára az intimitást és nem voltak helyzetek, amikor aztmondta, hogy "most itt kell maradnod a mamánál egy órát, anyáék ketten elmennek vacsizni. Utána hazamegyünk és 3an is játszunk egy nagyot! Sietünk hozzád, szeretlek! " Lehet anyu is harmonikusabb kapcsolatban lenne apuval, nálam is könnyebben vette volna, hogy külön élek és sokminden más lenne. Én csak azt szeretnéém, hogy a gyerekem úgy nőljön fel, hogy szeretik a szülei és nézik mi az érdeke a gyereknek, de közben egymás sem hagyagolják kicsit sem és emellett következetesek és odaadóak mindketten a kicsi felé és egymás felé is egyaránt!

Ekkora baj ez, hogy van egy ilyen tervem??

Biztos érzek majd olyat, hogy húú, ez nem jött be, ezt nem így terveztem,, DE érzem, hogy jól teszem, hogy NEM állok ki a terveim mellett, hiszen biztos lesz olyan is, hogy magam szabom át az elveimet, de ezt nem is írtam, h ilyen ne fordulna majd elő!

Ettől függetlenül azt gondolom, hogy ha valaki erős tervekkel és céltudaosan néz a babavállalás elé, sokkal nagyobb eséllyel lesz belőle kiegyensúlyozott szülő, aki tudja mit szeretne a kicsitől és a gyerek is érzi egyből, hogy hol vannak a határok! :)

Értsetek meg kicsit, ne egyből támadjatok! :)

Hát sziasztok!

Rég nem néztem fel ide, de most kaptam egy kommentet a több, mint 4 évvel ezelőtti kérdésemre.

Jókat nevettem, "kedves" anyukák...

Nem tudom hányan olvassátok a korábbi válaszokat, de remélem sokan...

Drága utolsó (!) hozzászóló, a szó szoros értelmében...

NEM, nem hagytam sírni a gyerekeIM.

Igen, már van kettő és tervben a harmadik!!

A nagyobbikkal, aki a kérdés kiírásakor a pocakomban volt éjjel többször kellett fent lennem, hasfájós volt és kb másfél évesen kezdte átaludni az éjszakákat!

DE egyszer sem aludt velünk, mert egyikünk sem akarta és minden alkalommal, amikor csak szüksége volt rám, átjöttem a szobájába, majd egy éves koráig szoptattam, nyugtattam, ölelgettem.

DE soha nem ringattam, vagy tettem olyat, ami hosszú távon nem lenne kényelmes.

Mindenre találtam olyan megoldást, ami mindenkinek jó.

Neveléssel, terelgetéssel, szerető következetességgel, szabályokkal, de egyben rugalmassággal is, szuper napirendünk és szófogadó, kiegyensúlyozott ovis nagyányom lett, aki mellesleg szuper nagytesó is.

Na jöjjön a kicsi.

Már a kórházban is csak 1x ébredt és este fél 7-től reggel 7-ig alszik, majd nappal még 2x.

Egyszer 3 órát.

Nem kell altatni és az ágyunkban sem járt soha éjjel.

Mert mindennek és mindenkinek megvan a helye.

Miért szoktassam olyanra, amiről egyszer le kell szoktatnom??

A nagyobbik, minap kérte, hogy velünk alhassson éjjel.

Meglepődtünk, megengedtük.

Jót beszélgettünk az ágyban 3-an, majd kijelentette, hogy megszokta az ágyát, további jó alvást, Ő inkább bemegy.

Ugye, szegény gyerek?? Biztos nem jó Neki, hogy saját szobája, ágya, birodalma van.

DE millió dolog van még, amit a nagyokos anyukák állítanak, hogy azt csak úgy lehet ám...

pl minden kisgyerekes családban kosz van, mosatlan, nyúzott anyuka, no smink, no szép haj, szalad a ház, a gyerek pakol, nem lehet Tőle semmit csinálni...

Hát kérem, nem részletezném, de egyiknek sem kell úgy lennie.. ;)

Üdv mindenkinek és mindenki úgy csinálja, ahogy a családjának jó, nem pedig mártírt játszva és a felnőttkorukat várva.

Ha jól csinálja az ember, a gyerekkor is maximálisan élvezhető mindenkinek, nem kell hogy káosz és önfeláldozás legyen!

:)

Jah és már a kicsi sem annyira kicsi.

10 hónapos lesz.