Anyukák, akiknek dohányzik a párjuk, nálatok is
állandó vitatéma? Vagy tényleg csak engem akaszt ki?
Figyelt kérdés
11hónapos a kislányunk, jelenleg még fél évig jó gyedet kapok, de 2 éves koráig itthon szeretnék vele lenni, tehát majd fél évig csak a gyes lesz már.Férjem sokat dolgozik, így azért viszonylag jól keres, de a cigije rengeteg pénzt elvisz...Általában napi egy doboz, de hétvégenként megvan az másfél doboz is, most hogy drágulni fog a cigi majd 20ezer ft fog erre elmenni...Már azzal nem is próbálkozom hogy az egészsége miatt, hanem anyagilag is megérné, ha legalább csökkentené, de nem érdekli, pedig anno megbeszéltük ha babánk lesz abba hagyja.Én is dohányoztam igaz nem ilyen sokat mint ő, de én mióta megtudtam hogy terhes vagyok nem gyújtottam rá, pedig még ha én is szívnám még többe lenne.Ez az egész abból robbant ki most belőlem, hogy látta hogy feladtam a lottót, és vettem mellé 1 karapóssorsjegyet, erre flegmán szinte odavette nekem, hogy látom csak a cigimen akarnál spórolni, de magadnak mindent...Hát végem lett:Elmondtam hogy mekkora bunkó, mert az hogy hetente nekem elmegy 1000ft erre a hobbimra nem egyenlő az ő heti majd 5000 ft-os cigipénzével, és mióta én még egy télikabátot se veszek magamnak hogy spórolni tudjak, ő meg erre képes ennyi pénzt elverni.Engem zavar ez csak ennyire, vagy máshol is vitatéma ez?????
Dohanyoztam en is napi 1 dobozzal szivtam el (vagy tobb).
Ferjem is dohanyzik.Ahogy kismamalettem abbahagytam azonnal es nem is dohanyzom azota.
Engem a penz nem nagyon erdekel, mert belefer, viszont az igen, hogy amugy is szivbeteg a ferjem es nem szeretnek 30 evesen megozvegyulni :S
Az egy dolog, hogy budos...ferjem mindig megmossa akezet es ragozik dohanyzas utan ha egyutt vagyunk.En nem szekalom erte, de azert elmondom neki, hogy aggodom az egeszsegeert.
2011. nov. 4. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
12/15 anonim válasza:
Párom is dohányzik,de mindig csak lakáson kívül.Pár éve már csak töltött cigit szív,ez sokkal olcsóbb.Régebben havonta elment10-15000 Ft cigire,mióta tölti max:5000Ft,napi 12-16szálat szív.Nagy dobozos Sophiane dohányt szokott venni,ez most 2300Ft+300Ft a 250db-os Primus hüvely,vagy van Sophiane hüvely is.
Én nem próbálom lebeszélni a dohányzásról,inkább arra próbálom rávenni,hogy kevesebbet szívjon.
2011. nov. 5. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
13/15 anonim válasza:
az enyém is bagózik, szerencsére anyagilag nekünk nem gond, de az idegesít hogy mennyit szív. Mindig ígérgerti hogy ez az utolsó, mert a gyerekeknek miatt le akar szokni aztán mégis vesz mindig magának. Már a fiam is mindig mondja neki hogy hagyja abba. A házban már be van tiltva, de pont ezért jobban feltűnik mennyit szív mert napi tízszer minimum megy ki az udvarra ha esik ha fúj. És még bizonygatja hogy ő keveset szív. De aki reggel azzal kel, és nem bír ki egy órás autóutat anélkül hogy mikor kiszállunk az az első hogy rágyújtson az már függő szerintem rendesen. Arról nem is beszélve hogy az anno vakító fogsora amibe beleszerettem ma már sárgás és hát a cigis lehellet sem túl kívánatos.
2011. nov. 5. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
14/15 anonim válasza:
Én férjem is nagy bagós volt, amikor terhes lettem. Megígérte, hogy leszokik, de nem tette. Mikor kisfiúnk 6 hónapos lett leállt a cigivel. Összeszedte magát és leszokott!!!!!!!!!! már június óta nem gyújtott rá.Azóta többször mondogatja, hogy milyen büdös a cigi, ill. azt is, hogy "Nem is tudtam, hogy ilyen büdös a világ." :)
Elmúltak a köhögések, elmúlt a büdös szájszag, elmúlt a bőrön át kipárolgó bagó szaga. :) Büszke vagyok rá és imádom ezért.(is.)
Amúgy, ha valaki tényleg akarja, akkor menni fog neki, ha nem, akkor meg felesleges ezzel piszkálni, mert úgysem fog leszokni. Meg kell találni a megfelelő motiváló tényezőt. Nálunk a fiúnk volt az.
2011. nov. 5. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
15/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm a sok választ, úgy látszik itt mindenki kedvesebb tud lenni a férje iránt, mint én, próbálok erőt venni magamon és nem piszkálni emiatt, hátha egyszer magától abba tudja hagyni:(
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!