Külön alvás vagy együtt alvás?

Az ágy a férjemé és az enyém, nem a babánké.

Ha a bébiőrön hallom, hogy nyűgje van, vagy én, vagy az apja felkel, elmegy, megnézzük, mi van. Amíg átérünk, addig kicsit felébredünk, és teljesen rá tudunk koncentrálni.

Nem ordít értem a gyerek, általában arra kelünk, hogy beszélget a macijával.

Amúgy is, néha a férjemet is lila-foltosra verem, nem akarom a gyerekemen is viszontlátni az éjjeli terrorom :)

Én nem szeretek egyedül aludni. Gondolom egy kicsi baba sem, aki 9 hónapot a testemen belül töltött. Rossz lenne a hirtelen elszakadás, amíg igényli addig 2-nél többen is elférünk a nagy ágyban.

Az hogy ez veszélyes egy nagyon túlhaladott nézet. A 3 óránkénti szoptatás, méricskélés és a sírni hagyás idejéből való. Az előző évezredből, de engem fényévnyi távolság választ el tőle.

Mi egy szobában aludtunk Vele, de a lányom a saját ágyában. Mikor megszületett a tesó, mind a kettő külön a saját ágyában aludt, mi meg a nappaliban. Mikor elköltöztünk és átmenetileg a szüleimnél laktunk 3 hónapot (míg felújítottuk a házat), addig a pici (pár hetes)mellettünk, a nagy (akkor másfél éves) az utazóágyban a szobánkban aludt. Mikor átköltöztünk, a saját szobájukban a saját ágyukban aludtak. Éjszakára nyitva van az ajtajuk, még a bébiőr előtt hallom (sőt, van hogy be se kapcsoljuk) ha felkel valamelyik. Ilyenkor valamelyikőnk átbattyog, megnézi mi van. Ez szerintem nem ridegség, kell nekik a kis megszokott "fészek", egy saját hely. Az első este is zökkenőmentes volt, azóta sincs semmi probléma. Így nekünk is van magánéletünk.

Ismerősömék egy ágyban aludtak, azóta a 4 éves kislány mellett (már a földön egy matracon) de ott kell aludni valakinek. Azt mondják, már bánják hogy maguk közé vették. Persze babája válogatja.

Nekünk nem volt gond, sőt, nagyon jól alszanak a helyükön és nekünk sem probléma felkelni és átsétálni.

De minden ember/család más.

Attól hogy van a gyereknek külön szobája/külön ágya és ott alszik attól még nem tartom ezt ridegnek, csak normálisnak.

Szerintem nagyon provokatív a kérdés stílusa. Persze lehet csak én érzem így. Ez nem rideg-tartás, de ha még annak is tartod, akkor sem így kellett volna fogalmazni.

Mellesleg Velünk egy szobában, de külön ágyban alszik a Baba születésétől kezdve, és ez így tökéletes Nekünk! Hangsúlyozom NEKÜNK! Ám attól még én nem szólok meg másokat, amiért máshogy csinálják.

Engem anyukámék maguk közé szoktattak. :S Máig emlékszem, hogy milyen nehéz dolguk volt, mikor még 5-6 évesen is oda akartam kéretőzni magam, mert féltem egyedül. Borzasztó érzés volt Nekem is, hogy "magamra hagytak". Szerintem, ha kezdettől fogva így szoktatnak, mindannyiunknak jobb lett volna.

Mellesleg igazuk van azoknak, akik azt mondják, az ágy apáé és anyáé. :) Ez marad a mi kettőnk privát helyszíne.

Amint látod, korántsem osztja mindenki a nézetedet.

Mi a fiam 3 hetes koráig aludtunk egy szobában, ott volt a mózes mellettem.

Utána áttettük a saját ágyába, szobájába, és azon az éjszakán csak egyszer kel már szopizni.

Soha nem hagytam síni, éjjel még pillanatokra sem, nem volt bébiőrünk, csak légzésfigyelő, de soha nincs becsukva sem az ő ajtaja, sem a miénk, két méter odáig az út.

Most 21 hónapos, szépen elalszik délután és este is egyedül (betegség, fogzás, telihold stb. természetesen kivételek).

A rideg tartás az én olvasatomban azt jelenti, hogy nem reagálunk megfelelően a kicsi jelzéseire, igényeire, ez elég távol áll attól, hogy együtt nyomorgunk-e a szülői ágyban vagy sem.