Milyen szinten változott meg a párkapcsolatotok az első
baba születése után? Párotok ha megváltozott, miben
lett más? (Gondolok itt arra, hogy többet segített, mint
korábban a terhesség alatt? . Stb. )
az első baba után negatív irányba nem is azt mondom, hogy nem segített, de inkább mindketten átmentünk gyerekfelügyelőbe, vagy az volt, hogy én voltam a gyerekkel, míg ő dolgozott, vagy szórakozott, van fordítva. egyszerűen elmentünk egymás mellett. de egy jó nagy balhé és majdnem válás után olyannyira rendbe tudtuk hozni a kapcsolatunk, hogy a második kicsinél már teljes egyetértésben oldjuk meg a dolgokat, ráadásul a nagyfiunk is ott van mellette. most úgy érzem nekünk már aligha jöhet olyan akadály ami elrontaná ezt az erős összetartást.
2012. aug. 28. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
Nálunk mondhatom szorosabb lett a kapcsolat, mert a gyerek mind kettőnknek nagy boldogság, oda vissza hálásak vagyunk egymásnak amiért ilyen szép, ügyes kislányunk van (mindenkinek a a sajátja a legszebb).Pici korától kezdve belefolyt a nevelésébe, ellátásába nem kellett eröltetni mert magától csinálta. Nekem is részem volt a depresszióba akkor még jobban odatette magát. Most 7 hónapos és bármikor rábízhatom amit nem mindenki mondhat el!! A szex eleinte minimális volt a fáradtság miatt de azóta rendezödött. Bele kell jönni mind a két félnek. Ez egy új élet amihez alkalmazkodni kell mindkettőnknek.
2012. aug. 28. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
Sokat segít, a mai napig. De ha itthon van én inkább csak arra kérem, vigyázzon a 11 hós kisfiunkra amíg én takarítok, pakolászok, vasalok, stb... Szeret a gyerekkel lenni úgyhogy ezzel nincs gond.
Az első 3 hónapban nagyon hasfájós volt a kicsink, éjjel-nappal üvöltött. Nagyon sokat dajkálta, etette éjszakai is, hogy tudjak pihenni. Pedig ő hajnalba járt dolgozni, volt hogy mindössze 1 órát aludt. És ez hetekig így ment. Le a kalappal előtte. Én nagyon becsülöm őt ezért.
A szexuális életünk most kezd helyrerázódni. ;-)
2012. aug. 28. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
Előtte is harmonikus, jó volt a kapcsolatunk, utána is az maradt - mindössze a problémák átalakulásának megfelelően változott némileg a kapcsolatunk is. Ugyanúgy sokat segített, mint előtte, csak mivel szülés után még többet kellett otthon segíteni, így ha előtte a 98%-ot nyújtotta, akkor utána a 105-öt. Éjszakánként gyakran ő altatta a babát, amikor én már nem bírtam cérnával. Néha szabadságot is kivett, ha kellett itthon a segítsége. Ő egy álomférj. :)
2012. aug. 29. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
Elképedve olvasom a kérdést és a válaszokat is... Hahó, nők! A férfi nem “segít” a házimunkában, hanem elvégzi a részét, mert ő is ott lakik abban a házban!!! Ne gondoljatok erre így, hogy segítség, ez minden embernek a kötelessége, nem csak a nőké!!!
Ugyanez a babával, 50%-ban az “övé” is, nem csak a mienk nőké. Persze van, amit nem tud megcsinálni egy férfi (pl etetés), meg megint más, ha az anya többet van otthon.
De ezek nem segítségek!
2022. ápr. 17. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: