Csak engem idegesit, hogy ilyen turelmetlen, amikor a fiaval van vagy tulreagalom?

Nagyon egyetértek a 12:15-össel!

Mi az elmúlt 1-2 évben nagyon a válás mezsgyéjén ingáztunk, de örülök, hogy végül nem léptük meg. Én nagyon sokat tanultam ezekből a cirkuszokból és újra csak azt tudom mondani, hogy beszélni és beszélni és beszélni.

Kérdező, egy alkalom, egy kérdés, egy hét odafigyelés biztosan nem lesz elég! Az én férjem is nyafog, mert gyakran fáradt, de ő se tudna lemondani az alvásért egy focimeccsről, ha épp... Ez van, ők ilyenek, igyekszem ezt elfogadni. Mi nők megtehetjük, hogy ismétlődően veszekszünk velük ilyen és hasonló dolgokon, de biztos, hogy megéri? Mert ezek mind csak morzsolják szét a kapcsolatot lassan, de biztosan.

Persze nem azt mondom, hogy tűrj mindent szótlanul, mert az sem jó, főleg, hogy a gyerkőc közös felelősség. De ne mindig számonkérést, vádaskodást és kellemetlen kérdéseket halljon tőled, ha szóbahozod neki ezt a témát, mert akkor még jobban elfordul. A legtöbb férfi utálja azt hallani, hogy rossz valamiben és soha nem vallaná be, hogy nekünk van igazunk. Épp ezért szerintem kerülőúton érdemes próbálkoznod.

Pl: Az elején ne hagyd hosszabb időre kettesben a kicsivel, hogy minden felelősség az ő vállán legyen és ettől kibukjon, hanem legyetek hármasban, játsszatok így. Beszéld meg előre a pároddal, hogy amikor úgy érzi, hogy kezd ideges lenni, szóljon és kap egy kis "pihenőt". Igyon egy pohár valamit, menjen egy kört a lakásban vagy hasonló. De ne menjen messzire és pár percnél hosszabb időre. Aztán ha kicsit lenyugodott, üljön vissza hozzátok és szokja a helyzetet tovább. Egy alkalommal mondjuk 3-4 ilyen szünet legyen, és utána vedd át tőle a kicsit teljesen, mert az elején tutira elég lesz neki ennyi "stressz" is, illetve hamar megunjátok. Aztán legközelebb próbáljátok picit nyújtani az apa-baba időt, ha lehet.

És ami fontos: Ne haragudj meg rá, ha először csak 5 percig bírja, mert nem vagyunk egyformák! A türelem eddzhető, de általában csak nehezen és lassan. Nekünk anyáknak természetes dolog a gyerkőc gondozása, de nekik sokkal többet kell ezt tanulniuk. Adj neki időt, támogasd és örülj annak, amit adni tud. Bátorítsd, "dicsérd" azért, amit elér, így fogod tudni igazán jól motiválni.

Egyeseknek valószínűleg túl dedósnak tűnik ez az ötlet, de lehet, hogy működne, szerintem nem olyan rossz. Elvégre a férfiak is nagy gyerekek. :)

Csak mondjuk kellene hozzá, hogy a párod is akarja és együttműködjön veled, ami már nem olyan egyszerű kérdés. Csak remélni tudom, hogy a lelke mélyén ő is tudja, hogy ez így nem jó és szeretne ő is változtatni rajta...

Az agresszivitásnak meg a káromkodásnak szerintem nincs ilyen ok-okozati köze egymáshoz. Én pl. sokszor káromkodom sajnos, de alapjáraton nem vagyok agresszív ember.

Az más kérdés, hogy ezzel milyen példát mutat az ember, ez igaz - de nem gondolom, hogy ha néha kicsúszik a szánkon valami csúnya, attól végérvényesen vége a világnak. Sajnos nem tudjuk ettől megvédeni őket; újabban már az áltsulisok is úgy beszélnek néha a játszón, csak lesek... De persze törekedni mindenképp kell rá, hogy kerüljük.