Mennyi idős korukra értik meg a babák/kisgyermekek, hogy hisztivel nem érik el azt, amit akarnak?

2éves keményen dacos gyermek a fiam, 2órán át azt hallgattam, hogy ő nem reggelizik, hanem fagylaltot akar enni, csapkodta magát a földhöz, úgy, hogy azt hittem szétveri a fejét(kőpadló, küszöb) nem számított neki. Fejest ugrált a testvéréhez a kiságyba, aki 10kor már "véresre" dörgölte a szemecskéjét aludt volna. És a kedvesen felhívod a figyelmét arra, hogy fejezze be nem használt, bevittem a szobájába, volt büntisarokban(ahol aladdig lehiggadt, és lehetett vele beszélni utána) ott a falba verte a fejét, magára rántotta a bölcsőt, fejest ugrált az étkezőről. Én meg nem győztem elkapkodni, nehogy valami komoly baja legyen. 10kor sikerült a kislányomat elaltatni, úgy hogy szó szerint ki kellett rángatni az ön és közveszéjes tesóját a szobából, mindezt teljesen higgadtan, amikor viszont a fürdőben nekiállt újra vergődni, és a fürdő pucolására használt sprickával akarta magát lefújni, akkor a már folyó nem hideg, de még egy teljes zuhanyhoz nem teljesen kellemes víz alá raktam(1perc se) és láss csodát miután lefürödtünk, közben már normálisan beszélgettünk, és öltözés után minden gond nélkül ment reggelizni.

De gondolom hagynom kellett volna, hogy folytassa az önpusztítást, miközben higgadtan megpróbálod lebeszélni róla, rábírni a normális viselkedésre, vagy csokifagyival tömni, mert az uraságnak ahhoz van kedve...

És lehet 2hónap után kicsit belefáradtam, hogy a gyerek csak fejhangon sikít mert nem az van amit ő akar, és ha megfeszül akkor is véghez akarja vinni, és nem áll másból a napunk csak a csatározásból, mert neki semmi se jó(nem eszik nem iszik, nem akar játszani, se "tanulni", se rajzolni, se sétálni, se se se se.

És gondolom a te gyermeked mindenben tökéletes, még csak kérned se kell mindent jól csinál, a hisztit és a dacot nem is ismered, és nem nyúzta még egy pillanatig se az idegeidet.

Én sose voltam híve a hidegvizes nyakonöntésnek, de ma reggel én is "kipróbáltam", hamár úgyis a kádban volt a gyerek, mert tegnap elmaradt a fürdés és (fogalmam sincs miért) hisztizett, de teli torokból. Hát nálunk nem vált be, jobban üvöltött utána, mint addig. Többet nem is kísérletezem vele. A lányom pedig pár perc után hirtelen abbahagyta a sírást, mert úgy tűnt, kvázi megunta.

Kritikus, az, hogy valaki kicsit komolyabb fegyelmező módszereket is bevet néha, nem jelenti azt kapásból, hogy brutális vagy agresszív anya lenne úgy anblokk. Mindössze annyit, hogy van, amikor az embernél egy kicsit elszakad a cérna, hiába is küzd ellene (és ez szerintem minden földi halandóval megesik legalább egyszer az életében) és/vagy azt, hogy a gyerek is túllő néha azon a bizonyos célon, miközben feszegeti a saját és a szülője határait.

A hideg víz egyébként elég hatásos módszer, ahogy párszor hallottam: elég 1-2 alkalom és a gyerek többet nem kísérletezik azzal, hogy kihívja maga ellen a sorsot. Nyilván azért, mert megijed, fél az emléktől és az ismétlődéstől. És egy ilyen félelem kiépítése alapjáraton nem (mindig) szerencsés, ez abszolút így van. Nem jó, ha egy gyerek sokszor és sokféle tekintetben ilyesmit él át, mert az rombolja a kis lelkét és végső soron a szülőjéhez, mint elsőszámú gondozóhoz és védelmezőhöz fűződő bizalmát is. Ez tiszta sor.

De, a másik oldalon ott van az is, hogy sok olyan "tanulság" van az életben, aminek az átadásához, gyerekben való fixálásához nem nagyon van más / jobb eszköz a kezünkben. Elég nehéz egy pár éves (és mondjuk még a tetejébe makacs és akaratos) gyereknek elmagyarázni az összetettebb dolgokat, hiszen nem érti meg még jópár évig. De, mivel az önállósodás talajára lépett és ezerrel dacol, akkor is csinálni fogja, ha mi már tüzet okádunk.

Egy felvilágosult és lelkiekben egészséges szülő az elején nyilván higgadtan igyekszik kezelni a dolgokat, mert tudja, hogy ezzel éri (érné) el a legjobb eredményt. De ha nem nem és nem megy, muszáj vagyunk fokozatosan keményebb eszközöket bevetni. És ha a gyerek még mindig nem változtat a viselkedésén, de már nagyon komoly helyzetbe került (lásd Lanfear fiát), akkor nem nagyon marad más választás, mint a nagyobb "trauma" okozása, hogy ezzel billentsük ki a gyereket.

Én sose pártoltam pl. a verést és hasonló durvább dolgokat, de bevallom, nem egyszer csaptam már rá a lányomra. Nem vagyok erre büszke (szerintem Lanfear sem az, és nem is ebből a célból tette, amit), éshát sajnos vagy nem sajnos nem is lett olyan eredményes hosszabb távon, mint ahogy korábban gondoltam volna. (Ezért is igyekszem hideg fejjel gondolkodni és kerülni, hogy elfajuljon a dolog.) Tudom, hogy a verés sokszor már csak a szülő végső tehetetlenségének eredménye (sokszor így is van) és sajnálom is mindig, ha nem sikerül uralkodnom magamon. De, ettől még nem érzem magam elvetemültnek vagy rossz anyának. Követek el hibákat, igen, de próbálok javítani és javulni. És mindezek felett mindig az motivál, hogy a lányom javát hozzam ki. De van, hogy rossz napja van vagy neki vagy nekem és/vagy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy akartam.

Én azt gondolom, hogy az ember tegye meg, amit csak tud. Amíg csak lehet, próbáljon türelmes maradni és kerülni a súlyosabb büntetést. De, ha mégis szükség lenne rá vagy egyszerűen csak úgy alakul, azt is tanulja meg elviselni. A gyerek bizalma általában nem egy fenékrecsapástól vagy nyakbaöntéstől fog elpárologni, annál azért jóval erősebb. Sőt, néha nem marad más és "muszáj" ilyen módon éreztetni vele, hol a határ, ha máshogyan egyszerűen nem érti meg, nem veszi figyelembe.

A mi felnőtt életünkben is van pár olyan dolog, amit a félelmünk miatt nem teszünk meg, nemcsak azért, mert mondjuk ésszel tudjuk, hogy helytelen. Az ember sokkal hamarabb képes érzelmi alapon tanulni, mint ész alapon és a nevelés során sokszor ki is használja ezt egy szülő, de nem hiszem, hogy ez minden esetben óriási bajt okozna. A világ nem fehér vagy fekete.

És mindezzel nem a szigorú büntetés intézményét védem. Sőt, én magam még egyszer nem büntettem meg a lányomat semmilyen "klasszikus" módszerrel, általában más módon is sikerül helyrebillentenem. De úgy gondolom, hogy lehetnek olyan helyzetek, amikor így alakul.

Csak az nem mindegy, hogy az ember milyen gyakran, milyen súlyossággal és főleg, milyen céllal alkalmazza ezeket a módszereket. Egyikünknek se az a nevelési elve, hogy meg kell félemlíteni a gyereket, akkor lesz belőle jó felnőtt, gondolom (remélem).