Most akkor mi lesz a Gyeddel és a Gyessel?
Mert ugy hallottam aki már kapja a Gyedet az maradhat 2 évig!!
Mert mi igy vagyunk, pont !
a mostani kismamák már viszont már csak 1 évig kapják a Gyedet!!
És a Gyes most 1 év vagy nem??
Teljesen össze vok zavarodva!! köszönöm a választ előre is!!
üdv egy aggódó anyuka
Hát marha jó!!
kész vagyok
és hova tesszük a gyerekeket !!!!
Mert bölcsi nincs!!
majd tesszük az utcára?? mert nem mindenkinek van nagymama
Ez alatt a link alatt elolvasható a teljes Bajnai levél.
"Gyes és gyed időtartamának 2 évben történő maximálása átmeneti időszak biztosítását követően"
Ez a mondat pedig abból a levélből. Az én olvasatomban az átmeneti időszak azt jelenti, hogy a folyamatban lévő (akik már kismamák) nem fog vonatkozni. Nekem volt szerencsém anno a Bokros csomaghoz, és annak kismamákra vonatkozó részeit sem egyik napról a másikra vezették be.
Ez az egyik legszemetebb dolog a világon. Nem maga az intézkedés, mert ha szükséges, hát szükséges, oké, világválság van. Hanem az a felháborító, hogy arra nem gondolnak, hogy kivitelezhetetlen amit kitaláltak, mert nincs elég bölcsi. Ráadásul ugye folyamatosan emelik a nyugdíjkorhatárat is, tehát a legtöbb családban nyugdíjas nagymama sincs. Annyit meg egy átlag ember nem keres hogy bébiszittert tudjon alkalmazni. Kb. az egész fizetést elvinné. A magánbölcsi szintén.
Szerencsére engem nem érint - de ez tényleg piszok nagy szerencsém -, mert ősszel lejár a GYED-em, de bizony benne lennék a kakiban ha érintene.
Tehát a kisfiam Augusztusban lesz 1 éves ,és jövő augusztusig kapnánk a gyedet ezek szerint ez a rohadt bajnai ha sikerül a terve akkor mi 1 éves koráig kajuk a Gyedet vagyis vissza kell mennem dolgoni Gyes mellett és a Gyereket meg hova teszem??!!!
teljesen kivagyok!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!