Felkeltsük hajnalban enni 2,5 hónapos leányzót?
Nem nagyon tudom eldönteni mi lenne a jó megoldás. A picurnak volt egy hasmenése, lehetséges, hogy a miatt nem nőtt a súlya pár napig. Voltunk vele kórházban, azt mondták minden rendben van vele, és szombat óta már nincs hasmenése sem. Három napot viszont átaludt éjszaka, 8-kori fürdés, negyed-fél 9-kor evés után 6-fél 7-ig aludt. Ebben a három napban hasmenése is volt, és nem hízott egy grammot sem, sőt fogyott 70 grammot. Mivel a havi hízás számít, elvileg nem gond, és már máskor is volt olyan, hogy pár napig nem hízott. Most még ugye a nagy meleg is bejátszik.
Aztán tegnap előtt felkelt 3-kor enni, este mértük akkor hízott 90 grammot az előző naphoz képest. Édesanyám szerint ne keltsük fel enni, mert az alvás fontos neki és mi is tudunk pihenni, viszont a kórházban a doki szerint egy ilyen pici babának (3790 gramm most, kis súllyal született) még nem szabadna 6 óránál többet evés nélkül meglennie.
Ma felkeltettük hajnal 4-kor enni, viszont utána nem lehetett visszatenni, kb. egy fél órát aludt, én az alatt el se szunnyadtam, aztán 5-től fél 7-ig nyűglődés, akkor aludt vissza, fél 8-ig.
Érdemes vajon felkelteni enni, ha ilyen nehezen alszik vissza, lehet köze a súlykérdésnek a hajnali evés kimaradásához, vagy ha máskor is volt ilyen már, hogy pár napig nem hízott, akkor nem?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
szia
én nem ébreszteném fel. A baba tudja h épp mire van szüksége, alvásra vagy evésre. Amikor éhes úgyis felébred.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

minek méred minden nap? 2,5 hónapos! most komolyan, mire jó, hogy minden nap halálra idegesíted magad, hogy jujj ma nem hízott, tegnap fogyott, tegnapelőtt viszont 3 napra eleget hízott... ilyet nem szabad!!! na meg számold ki, ha minden nap 90grammot hízik, 2 éves korára hány kiló lesz...
ha az orvos azt mondta, hogy keltsd fel akkor keltsd fel, nem viccből mondta. majd ha megerősödik nem kell kelteni
Nem az volt a kérdés, hogy mérjem-e minden nap. :)
Nem idegesítem magam, eddig sem idegesítettük magunkat, csak szeretjük átlátni a dolgot, ennyi. Most ez a pár nap volt furi, mert ha hetente mérjük akkor egy hétre levetítve is a stagnálás és fogyás miatt egy hét alatt 10 gramm, ami szintén nem túl sok, de a havi minimum így is meg van.
Nem is várom el a napi 90 gramm hízást, és mivel sok orvos mást mondd, ezért hiába mondta egy 25 éves fiatal doktornéni, hogy keltsük fel, én sokszor olvastam már, hogy valakinek már az 5 hetes babája átaludta az éjszakát, és nem halt éhen...
De az első 2 válaszolónak köszönöm az értelmes kommentet! :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia!
Én sem kelteném fel!
Bár az én lányom nem született kis súllyal, de 10 hetes kora óta átaludta az éjszakát!Pedig csak szopis volt!Én nagyon örültem!Nekem este 9-től aludt reggel 9-ig!Sajna mindez hat hós korában elmúlt, és csak 14-15 hós korában kezdte újra átaludni! :)
Én mindig úgy csináltam, hogy ha kelt akkor egyből kaja, kb 6 hetes korától kelt egyszer 3-5 között enni, utána eztis fokozatosan elhagyta 10 hetes korára!
Úgyis felébred ha éhes, szerintem hagyd aludni!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nálunk a férjem aggódósabb inkább, általában én nyugtatom, hogy nem számít a mérésnél a napi, hanem a havi. :) Nekem e téren nem gond a mérés.
Nálunk is amúgy mozgékony, jó kedvű, tehát semmi gondja nincsen, tegnap még mutatvány is volt, mert először fordult hasról hátra. :) Meg mondjuk apuci is vékony testalkatú.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nappal e téren nincs gond, kel ő enni 2,5-3 óránként, nagy ritkán van, hogy 3,5 óra hosszat nem eszik, de nála már az is rekord. :)
Köszönöm a válaszokat, szerintem nem keltjük, végülis a hasmenés már lezajlott, szombaton már nem volt. Ma hagyom alukálni, picit én is pihenek legalább. Aztán lehet, hogy ennek örömére kel majd magától. :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!