Van itt olyan anyuka akinek egy babája van és nem is tervez másikat? és ha igen miért döntött így?

Többek között ugyanazért nem szeretnénk még egy babát, amiért az első válaszoló.

A másik ok, hogy egy gyerekkel is nagyon nehéz néha úgy, hogy csak ketten vagyunk a férjemmel, és nincs semmi segítségünk.

Mi így, hárman vagyunk egy család, nekünk ez így elég is. Eleve csak egy babát terveztünk, ő már itt van. :)

4 hónapos kislány anyukája

14:51-es vagyok.

A lányom az első 6 hónapot végigüvöltötte, napi tizenórákat bőgött, és olyankor mindig azt mondtam, hogy ezt soha többé nem vállalnám be. Plusz mellette az is zavart, hogy császároztak is komplikáció miatt, hosszú vajúdás után.

De most már kezd megváltozni minden, és lányom egy édes kiscsaj lett, aki egész nap mosolyog, és fantasztikus dolog látni a fejlődését. Na, ilyenkor néha azt gondolom, hogy pár év múlva lehet, hogy ezek a szép percek erősebben fognak bennem élni, mint a rosszak, és lehet, hogy még egyszer át szeretném majd élni a jót.

Majd kiderül...

Kedves kerdezo, a soraidban magamra talatam: "hanem úgy érzem nem tudnék mégegyszer végigmenni ezen a

kálvárián: éjszakázás bömbölés stb stb stb.. nem nekem való azt hiszem." Pontosan igy erzek en is. 16 honapos mult a kisfiam es nem szeretnek tesot. Engem meg a szules sem zavar (az elso fajastol szamitva 2 es fel ora alatt szuletett meg a kisfiam), gondtalan volt a terhessegem, de ami utanna jott az teljesen ledontott. :( Lehet talalkoztal mar a valaszommal (akkor bocsi) de azert megegyszer leirom: Hasfajos volt a kisfiam 4 honapos koraig. Voltak olyan ejszakaim, hogy nem tudtam letenni meg magam melle sem. A fotelbe aludtam vele a meg a melkasomon. Napkozben lehetelenseg volt barmit is csinalni. Meg enni sem tudtam, csontsovanyra fogytam. Tehetetlennek ereztem magam, segitsegem nem volt csak a keson hazaero ferjem (nagyszulok messze, kulfoldon elunk). A szoptatas sem ment. Benanak ereztem magam. Szorngasos, depresszios lettem es panikbeteg. Nem tudtam otthon maradni egyedul a kisfiammal mert panikotam, hogy nem tudom ellatni. Szerencsere mara mar kigyogyultam, jobb a helyzet. Nehez volt nekem nagyon az elso ev. Soha, de soha az eletbe nem akarom ezt megegyszer vegigcsinalni. :( Orulok, hogy mar nagyobbacska a fiam es egyaltalan nem hianyzik a babas korszak. En nagyon szepnek tartom a nagy csaladokat es le a kalappal elottuk de nem nekem talatak ezt ki. Megprobalom pozitivan nezni az egeszet, orulok, hogy van egy szep es egeszseges kisfiam es ugy erzem teljes a csaladom igy ahogy van. Epitgetem a jovomet, tervezem a nyaralast es a sok szep dolgot amit majd egyut fogunk csinalni. Ferjem ugy van vele, hogy ha meggondolom magam akkor jon a teso de ha nem neki igy is teljesen jo. Raadasul en mar visszajottem dolgozni, jol kereso munkam es karrierem van. Tudom csodas dolog az anyasag de en dolgozni is szeretek. Megegyszer visszarazodni az otthoni letbe... Tenleg nem nekem talatak ki. :) Jo nekunk igy ahogy van, boldogok vagyunk.

Az én fiam 16 hónapos. Nekem - szerintem - nagyon kis korkülönbséggel kellett volna bevállalni a másikat. Amíg picike volt, egy álom baba volt. Nem volt hasfájós, ahogy elkezdett forgolódni, kevesebbet aludni nappal tök jól elvolt magában is, tudtam mellette főzni, takarítani, tanulni, magammal foglalkozni. Akkor meg se fordult a fejemben, hogy nem akarok majd még egy gyereket!

Mostanra 180°-ot fordult a kép, és az elmúlt néhány hónapban többségben van az "isten ments, hogy még egy gyereket szüljek" érzés... :((( Pedig szeretnék neki tesót, nekem volt testvérem (igaz 7 évvel fiatalabb), párom egyke, és hogy finoman fogalmazzak ez meg is látszik rajta.

Visszatérve az én fiamra: mostmár rettentően akaratos, nagyon nehéz vele. Ha én azt mondom ki, ő tuti azt akarja, hogy be! Képtelenség neki bármit elmagyarázni, mert nem figyel rám. A nem szabad-ot szerintem a büdös életbe nem fogja megérteni. Összességében úgy érzem egyáltalán nem vesz komolyan, nem tudok rá hatni, és hogy csődöt mondtam anyaként.

Valahogy én is úgy érzem, hogy nem való ez nekem. Bármennyire is szerettem volna anya lenni!