Szerintetek normális az, ha valaki pofonveri a 16 hónapos kisfiát, mert nem fogad szót?

Úristen! Az ilyen nem anya! Még azt sem lehet mondani rá, hogy egy állat, mert még az állatnak is több esze van! Már elnézést, de engem az ilyen mélységesen felháborít! Már akkor rosszul vagyok, ha látom, hogy a sógornőm üti a gyerekeit. Meg is jegyeztem a múltkor, hogy ez gyerekbántalmazás. Tisztában van vele? Erre flegmán vissza szólt, hogy talán fenyegetem?

Egyszerűen nem tudom ép ésszel felfogni, hogy az ilyenek miért is vállalnak gyereket?

Akkor "jobbat" mondok: engem az anyai nagymamám egy évesen rendszeresen elvert és nem csak egy pofont kaptam.

Rühelltem a vén tyúkot, de az anyámat a mai napig is, hogy nem akadályozta meg...

Szegény kisfiú,szerintem a pofonütés elítélendő:(

Én is bevallom, hogy a kezére csaptam, vagy a fenekére a lányomnak a hisztije miatt,de sosem ütném arcon.Egy családban tartozunk annyi tisztelettel egymás iránt (még akkor is ha mi vagyunk az anyák, és mi parancsolunk:)), hogy nem süllyedünk le ennyire, mert számomra a pofon megalázó is.

Sajnos nagyon sokan még manapság is a testi fenyítés hasznosságát hangsúlyozzák. Sógornőm barátnője a 3 hónapos (!) kislányának kevert le egyet, mert szerinte hisztizett. Ezt persze tök büszkén mesélte sógornőmnek, úgy fogalmazott, hogy "időben meg kell fogni a gyereket, különben a fejedre nő". 3 hónaposan?????????

Én a két és fél éves kisfiam kezére egyszer csaptam rá, amikor többszöri rászólás ellenére önmagára veszélyes dolgot csinált. Nem állt meg a járdán, hiába futottam utána és kiabáltam, hogy álljon meg, lerohant az úttestre, na akkor rácsaptam a kezére. De rögtön meg is bántam, mert valójában akkor is magamra haragudtam, hogy hogy lehetek ilyen béna, amiért nem sikerült megakadályoznom, hogy a szituáció létrejöjjön, és tulajdonképpen ezt a frusztrációt rajta vezettem le. Azóta inkább nem engedem magamtól olyan messzire és időben elkezdek futni, akkor is, ha a barátnőm szerint túlparázom:D

Szóval a verés, pofon inkább egyfajta kétségbeesés a szülő részéről, amikor ötlete sincs, hogy kezelje másképp a helyzetet. Vagy hirtelen felindulás. Ha valaki ezt felismeri, tudatosan tud tenni ellene, de ha büszkélkedik vele, mint tutibiztos gyereknevelési módszer, akkor nem sok értelme van győzködni az ellenkezőjéről... Azért próbálkozz a rokonoknál, hátha...

Ez nagyon durva!!!És nincs rá mentség!Nagyon sajnálom azt a kicsit, hogy ilyen anyja van.Én soha nem tudnám megütni a gyerekem. Olyan volt már, hogy hangosabban rászóltam ,mert már nagyon ki voltam készülve.ÉS után fél órán át bőgtem, hogy hogy lehettem ilyen türelmetlen az imádott lányomhoz.Egy ennyi idős gyereket nem lehet, és nem is kell fegyelmezni.Szerencsétlen, szerintem meg sem értette, miért kapta.Nagyon kell vigyázni a kis törékeny lelkükre, főleg ilyen korban.Könnyen megsérül az önbecsülése, és azt tanulja meg, hogy én rossz gyerek vagyok.Ráadásul ez nem is így van!

Amikor a legutóbb mérges voltam a picire, kimentem a konyhába, leültem, és lenyugodtam.

Ez az anyuka szálljon magába.Az ilyen gyerekekből lesznek a problémás, kisiklott kamaszok.