A férfiak hogyan élik meg az apaságot?

Nem olyan intenziven éli át a férjem.

Nagyon szereti a fiunkat,Ő a legfontosabb neki,de nem mindig tudja kimutatni.

Az apáknak meg kell tanulniuk a gyerekkel bánást.

A pelenkázást rutinosan csinálja,nem problémázik rajta.

De sok minden fura neki,néha untatja is a gyerekkel játszás.Egy szó mint száz,akármennyire is imádja az apa a gyerekét,nem képes olyan kötődésre mint az anya.(Tiszt.a kiv.)

35 éves férjem szerint.

A párom válasza: Úgy érzek a fiammal kapcsolatban mintha egy "részem" lenne, megmagyarázhatatlan. Mikor tudatosult bennem, hogy gyerekem lesz örültem, semmi mást nem éreztem csak örültem (nem tudom miért) aztán vártam, vártam és vártam... megszületett, nem volt még ilyen érzésem... Ezeket a dolgokat nem lehet megmagyarázni, érezni kell.

Azt gondolom hasonlóan a nőkhöz bennünk is meg van az ösztön, hogy szeressük a gyerekeinket akaratunkon kívül is. Lehet, hogy nem minden férfiban, de bennem igen.

Nem tudom, hogy mi lehet a biológia háttere ennek az érzésnek. Sosem gondolkodtam még ezen, egyszerűen csak elfogadom és boldog vagyok a fiammal. Mikor megszólal, hogy APA hát az valami leírhatatlan!!! :)

Na most már én is leírom a véleményem:D : Hasonlóan az első válaszolóhoz azt gondolom, hogy a férfiak másként élik meg a szülővé válást és a "szülőséget" mint a nők. Van ösztön és van kötelék is, de szerintem nem olyan intim és bensőséges mint az anya-gyerek viszonyban és nem is olyan erős. Eleve azért mert a nők hordják ki a babát és ha jobban belegondolunk az apák a terhesség idején kissé háttérbe szorulnak... Nálunk legalábbis így volt. Pl: sosem kérdezett rá senki arra, hogy a párom hogy viseli, hogy babát várunk, hogy viszonyul, hogy kezeli, stb. Mindig csak engem kérdeztek, hogy hogy vagyok, stb.

Szerintem az apás szülés jó hatással van a későbbi apa-gyerek kapcsolatra. Császármetszésnél egyes kórházakban bevett szokás, hogy az apa mellére teszik a kicsit nem az anyáéra, ez az un. SZŐRkontaktus. :) /youtube-on van egy vidi ezzel kapcsolatban, érdemes megnézni, gyönyörű)

És a gyakorlatban: Teljesen más a fiunk kapcsolata velem és az apjával. Másként tekint ránk, mind a kettőnket szeret, mind a kettőnkkel jól érzi magát, de más az együtt töltött idők hangulata. Bizonyos dolgokat csak én csinálok pl: pelenkázás és fürdetés. Úgy érzem hozzám jobban kötődik mint az apjához, de lehet ez idővel még változni fog. Még kicsi (nekem egy 21 hónapos még kicsinek számít) a nap nagy részét velem tölti, persze minden áldott nap negyed 5-kor már ott csüng a kapuban és amíg az apja haza nem jön bámul kifelé és mondogatja, hogy: Apa! Apa hú vagy?? :) Mikor apa hazajön kb 10 percig senki és semmi nem számít csak apa, akkor én is le vagyok ejtve nagy ívben. :D Ha letelt az a kis idő utána visszazökken.

Tudja, hogy mikor az apja hazaér egy teljesen más világ nyílik meg neki. Apa engedékenyebb, vele sok mindent el lehet hitetni, apát sokszor rá lehet szedni és az orránál fogva lehet vezetni. Engem viszont nem, "szigorúbb" (inkább következetesebb) vagyok mint a párom és a gyerek ezzel maximálisan tisztában van és ahol csak lehet minden alkalommal ki is használja a párom "hiányosságaiból" adódó kiskapukat. :) Pl: kérünk valamit hozza ide, szedje fel, pakolja el, stb Én tudom, hogy tudja és képes rá mert mindig megcsinálja mikor az apja nincs itthon, de apával el tudja hitetni, hogy ő bizony erre még nem képes mert még "túl kicsi hozzá". Apa meg 100-ból 99x beveszi és hagyja magát átverni. Tudja, hogy át van verve, de egyszerűen nem tud mit tenni ellenne, a gyerek erősebb. Ha a gyerek a pirosra azt mondja, hogy kék akkor az apának kék marad.

Úgy gondolom az apák kevésbé érzik a felelősséget mint az anyák. Ez már a terhesség elején is megmutatkozott nálunk.

Mikor kiderült, hogy babát várunk bennem kavarogtak az érzések, az öröm mellett ott volt az aggodalom, a félelem, stb stb A páromban viszont csak az öröm volt. Nyíltan meg is mondta nagyon örül, hogy nem neki kell kihordani és megszülni a babánkat. :) Természetesen mindenben támogatott, biztatott és hangozgatta, hogy mennyire büszke rám, ránk. Úgy a terhesség alatt mint a vajúdás alatt.

:DDD

Tartok tőle, hogy minden ember más. Még a férfiak sem egyformák, és hál istennek teljesen különböznek a nőktől.

A férfiaknak bizony csak az élvezet jut a fogantatás pillanatától is. Vannak férfiak, akik perverz örömmel fürdetnek, pelenkáznak és néha szerencseként a szerencsétlenségben szoptatnak is, igaz csak tejesüvegből. Nem annyira perverz örömmel ébrednek az anyákkal éjszaka, ha szoptatni, tisztítani kell a babát, vigasztalni az anyát, az istenit. Néha csendesen és magányosan szabad csak sírnia, mert a fizetés mégsem annyira tisztes, hogy minden beleférjen, még másodállással sem. De a védelem az ő dolga, kinn, benn, a rosszakaróktól, vagy a túlontúl jóktól is.

Miért?

Mert az okos szemével rámnéz, és az anyjával együtt soha nem éreztetik velem, hogy kivülálló lennék. Persze, hogy igazán apának érezze magát egy férfi, ahhoz kell egy csodálatos anya intelligenciája.

Így apa kezéből is lehet cumisüveget kérni, apa orrát is összenyálazzák, apa vállán is lehetett a hasfájás ellen küzdeni és az orrkiszívás utáni mérgelődésnél nem csak anya volt, akinek ordítani majd megbocsátani lehetett.

És még így is ki lehetett alakítani saját szokásokat, vannak számok, amit apával, és vannak számok, amit anyával hallgathat, hajnalban apával kirakózik, délelőtt anyával.

Az apaság kialakításában az anyák döntenek.

33 éves vagyok, a párommal közösen döntöttünk a gyerekvállalásról. Születés után közösen beszéltük meg, hogy is legyen az életünk, hogy minél többet lehessünk együtt HÁRMAN. Mi az az idő, amit pluszba a megélhetésért vállalok még, ez mire lesz elég. És mikor mi lesz az, amit majd én csinálok vele magam. Ő mikor megy el a sajt ügyeit intézni, és mikor felfrissülni, hogy én is babázhassak.

Ilyen bevezető után könnyebb válaszolni.

Nem lehet a fiam mellett unatkozni, mert megnevettet, gyönyörködtet, vagy foglalkoztat és segíteni kell neki.

Élvezem, mikor látom, hogy most én kellek neki, és a párom nyugodtan egyedül hagy vele, és neki jó velem. És azt is élvezem, hogy nekem is a munkámra lehet koncentrálnom, mert nem kell azon idegeskednem, mi van otthon, mert szeret az anyjával is.

De legjobban most fogom majd érezni magam apaként, hiszen csak azért írtam, mert a párom megkért erre, ugyanis mindjárt kikapcsolom a gépet, és odabújok a párom mellé, és tudom, hogy egy fél órán belül egy kis mászogi manófej fog odaaraszolni a kettőnk feje közé, mert ő azt szereti, ha kettőnkhöz érhet egyszerre, és aludni a hajnali tápszerkészítésig. Akkor felül az immár közösen használt ágyon, és közli: apppa ámmmm.

Én meg felkelek, hogy megcsináljam a hajnali betevőt, ahová vagy utánam togyog, vagy az anyja derekára támaszkodva figyel. Mert jó apának lenni. Szüksége van a gyereknek mind a két szülőjére, és azoknak is egymásra. Sok életnyi pillanatig.

A férjem még alszik, késő estig, mondhatni éjszaka közepéig fent van, mert akkor ő az "ügyeletes":-) Egyébként 36 éves, vállalkozó, szerencsémre itthon van a nap nagy részében, így sokat tud segíteni, de nem csak tud, hanem akar is.

Egyik válaszoló írt az állatias ösztönről. A férjemnél is ezt tapasztalom. Szinte állatias ragaszkodással, féltéssel viszonyul lányunkhoz. Olyan mint egy oroszlán, aki hagyja, hogy a kölyke nyúzza, pofozza, csapkodja, a fején táncoljon, mindezt birka türelemmel, mosolyogva akkor is ha fáradt, akkor is ha gondja van. Soha nem látom idegesnek, ha vele van, nem zavarja, ha felébreszti, sőt kifejezetten élvezi. Büszkeség tölti el, ahogy látja a fejlődését, és ezerszer jobban aggódik érte, ha valami akrobata mutatványt lát tőle.

Életének mozgató rugója, napjainak vidámsága a kislányunk. Leghőbb vágya, hogy azt a tudást, érdeklődést, ami benne van, azt átadja, és megóvja minden olyan negatív dologtól, amely komoly személyiség torzulást okozhat egy ember életében.

Az ún. gondozás nem nagyon megy neki. Etetni kifejezetten nem szereti, a kakis pelenkáktól hányingere van, de azért jut neki ebből is:-)

A közös játékot még gyakorolni kell, azt tapasztalom, hogy inkább csendes szemlélő, amikor mi duplózunk, vagy mesekönyvet nézünk, a babakocsizás sem élvezetes számára, kézen fogva nem is nagyon tud vele sétálni a szintkülönbség miatt:-), de azért ezekben is részt vesz, főleg ha nekem más dolgom van. Számára a legjobb játék, ha fejjel lefelé lóbálhatja, fürdeti, közben majomkodik neki, labdáznak, "bírkóznak", vagy kergeti a lakásban.

abban biztos vagyok, ha majd lányunk olyan korú lesz, hogy pl. a hangyák élete fogja érdekelni, akkor apa lesz az ÁSZ, mert apa ezeket a dolgokat tudja, meg akkor is, ha kirándulunk és sok érdekes dolgot lehet tanulni a természetről, fizikáról kémiáról.

szóval tanítani, óvni szeretné, és büszkén mutogatni, hogy a lányunk a "kicsi én".

előző vagyok véletlen elment.

Azóval az azóta eltelt majd egy évben egy kezemen meg tudom számolni hányszor látta a gyermekét, akkor is csak azért mert fontos dolgot kellett elintézzek, és megkértem, hogy amíg elintézem, abban a fél órában tologassa a babakocsit. De örömmel olvasom, hogy a többség nem ilyen, és ezt is tapasztalom. A gyermekem meg persze sajnálom, hogy neki jutott egy ilyen "apa".

tegnap 23:40

ezt nagyon szépen megfogalmaztad,de tényleg öröm olvasni:)

Kedves utolsó,sajnálom,hogy ilyen "apát"fogtál ki:(