Miért kell lenézni ebben az esetben?
Nálunk a kislányom születése óta úgy van, hogy a férjem is felkel éjszaka. Eleinte kétszer kelt a pici, először a férjem kelt és etetett, másodszor pedig én. Most már csak egyszer kel, és azt az egyet a férjem bevállalta.
Így én kelek reggel 6-fél 7-kor, onnantól én vagyok itthon egész nap, a férjem megy dolgozni.
Több esetben jártam úgy, hogy elmeséltük, hogy nálunk ez így működik, erre megkaptam, hogy lusta vagyok, meg hogy a nő dolga, hogy felkeljen éjszaka...
A férjemmel egyet értünk abban, hogy a gyereket ketten vállaltuk, ketten akartuk, és ketten szeretnénk felnevelni. Nagyjából egyenlően próbáljuk megosztani a teendőket. Enyém a nappal, a férjem fürdet, fektet, és kel éjszaka.
Nem érzem úgy, hogy emiatt rossz anya lennék, vagy kevesebb annál, aki felkel éjszaka. Vagy csak irigységből mondták? (Akik mondták, azok többségénél a férj nem igazán segít.)
Mivel az én babám anyatejes így én kelek hozzá, de ha mondjuk fogzás miatt szenvedünk, vagy front vagy és többször kel éjszaka a férjem is felkel hozzá, visszaaltatja. Ő is kiveszi a részét a pelenkázásban, öltöztetésban, esti fürdetésben, ott én jóformán csak aszisztálok, mindent ő csinál.
Engem is irigyelnek sokan, de úgy gondolom, hogy valóban ketten válaltuk a babát, és ez így van rendjen. Amikor a babynk 3 hónapos lehetett estére rendszerint túlpörgött és lazán ordított 1-1,5 órát akkor a férjem volt, aki pesztrálta,elaltatta,mert látta rajtam hogy idegileg
kivagyok, mert nem birom megnyugtatni. Hálás is vagyok neki érte.
Megnyugodtam! Akkor csak az én környezetemben okoz megbotránkozást ez a dolog. :)
A fürdetésnél én is csak segíteni szoktam. Múltkor nem volt itthon a férjem, én csináltam, hát... meglepődtem, milyen nehéz egy kézzel megtartani egy 5 kilós gyereket. :D
Irigyek biztosan:) De jó Neked , az én férjem éjszaka annyira mélyen tud aludni, h atomrobbanás sem keltené fel:) Ezért éjszaka az enyém 6 hónapos kislányunk 2-szer ébred enni.
Viszont másfél hete dolgozom este 6-tól 9 ig, így övé a fürdetés , vacsi, és az altatás. Ez teljesen egyértelmű volt, mivel el kellett mennem melózni , h jobban kijöjjünk anyagilag. Nagyon jó Apa , és imádja a kislányt.
amikor ezt másoknak mondom ,mármint a megosztást, csak néznek, h ez nem jó mert igényli a baba h Velem legyen. Hát egész nap Velem van, és megvár nem alszik míg nem érek haza a lányka, és mikor meglát kacag annyira örűl:))))
Kicit hosszú lett ne haragudj. Jó babázást, egészséget Nektek!
Mit foglalkozol mással???
Az én férjem sokat dolgozik így nagyon fáradt amikor este haza ér.Szinte mindent én csinálok a babával de azért ahogy ti éltek én nem vagyok rád irigy vagy féltékeny.Nektek így jó nekem úgy hogy ő pihen én pedig babázok.Hogy őszinte legyek jobban bízok magamban és szeretem én intézni a baba körüli teendőket nem hagyom másra.
Szerencsés vagyok nagyon, ebben biztos vagyok.
Volt olyan, hogy a férjem arra jött haza, hogy a gyerek ordít megállás nélkül, én tépem a hajam az idegtől - akkor kb. 1,5 órája sírt az én túlpörgött gyönyörűségem. Erre odajött, megcsókolt, elvette a gyereket, eltűnt vele a szobában, és 20 perc múlva csendesen szuszogott az apja vállán. :D Imádom! Mindig mondom neki, hogy ő az én hősöm! :)
Persze fordítva is volt már, amikor ő felkelt éjjel, megetette, csak épp a gyerek nem akart aludni, és túlpörgött. Akkor kimentem, és mondtam, hogy csukja be az ajtót, és menjen lefeküdni. Megvigasztaltam a lányomat, és mikor visszabújtam a férjem mellé, félig kómásan csak annyit mondott: "Köszönöm!". :)
Azok irigykednek ennyire, akiknek a férjük le se ejti, ha sír a gyerek, és nem segít semmiben. Se a háztartásban, se a gyerekgondozásban, nevelésben.
7 hetes a babám, tápszeres, kb. 2-3-szor ébred a kisember, nálunk is kel hozzá az apja, főleg hétvégéken, hogy legalább én akkor tudjak egy huzamban aludni legalább 6 órát. Gond nélkül pelenkáz, etet, "játszanak", megváltják a világot...:) Együtt fürdetünk, imádjuk mind a hárman ezt az esti szertartást.
Tegnap egész délután ő volt a babával, hogy én aludhassak egy kicsit.
Ne hallgass senkire, több ilyen remek férj és apuka kellene, mint a mi férjeink! :D
Én sem várom el, de rettentő hálás vagyok érte.
Éppen ezért nap közben nem szoktam pihenni, amikor alszik a picúr, én főzök, mosok, vasalok, rendbe teszem a házat, hogy mire hazaér, rend legyen. :) És persze 100%-ig megérdemli, hogy majdnem minden nap legyen főtt kaja. Most is éppen sül a hús a sütőben. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!