Hiszel Istenben? Változott a Hozzá való viszonyod, mióta anya lettél?
Kedves 10:49-es: Én úgy gondolom, hogy a világ túl komplex és összetett ahhoz, hogy ne érződjön a világ bűne azokon, akik próbálnak szépen élni. Tehát ha (Isten ne adja...) történne valami a családommal, ami az erkölcsét vesztett világ miatt van, akkor azért nem Istent hibáztatnám, hiszen mi, emberek éltünk vissza a Tőle kapott szabad akaratunkkal. És szerintem meg az az Isten irgalma, hogy egyáltalán hagyja, hogy létezzen még ez a világ úgy, ahogy van.
VISZONT, aki Neki tetszően él, azt segíti és óvja. Én érzem az Ő kezét az életemen, és most már látom, hogy amikor nehézségen mentem keresztül, akkor annak úgy is kellett lennie - még ha akkor nem is akartam volna.
„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs 55)
(Azt meg csak zárójelben jegyzem meg, hogy senki nem tudja bizonyítani, hogy Isten nem létezik. Mint ahogy azt se, hogy létezik - de aki nem zárkózik el Tőle, és keresi az akaratát, annak kinyilvánítja magát, és megtapasztalhatjuk azt, amit ésszel felfogni és reálisan megmagyarázni nem lehet...)
Hiszek Benne, és abban is, hogy bármi történik velünk az életben Isten jóra fogja fordítani, mert az Istent szeretöknek minden a javukra válik :)
Jézus van az elsö helyen az életemben, ezen az sem változtat, hogy babám született és van egy csodálatos férjem (habár ez nem mindig könnyü ) mindent Töle kaptam! dicsöség neki :)
Én soha nem mondtam, hogy nem létezik, olvastam a Bibliát (többször is), csak nem gondolom azt, hogy a jók isten művei, a rosszak a sátáné, vagy akárkié. Én azt vallom, hogy nem megnevezhetőek azok a valamik, ami nem felettünk, hanem bennünk vannak (remélem érthető). Nem kell ahhoz bálványoznom valakit/valamit, hogy jó embernek tartsam magam. Mert az, hogy ki a jó ember, meghatározhatatlan, mint a szépség. Hiszen a robbantgató terroristák is istenhívők.
Egyébként alapvetően ez a különbség közöttünk: te isten kezét érezted a bajban, én a férjem kezét, az anyukám lelkét, a gyermekeim tekintetét, hogy igenis fel kell állni és továbbmenni.
10:12- Neten találtam, amit bemásoltam, egy körlevélben (amiket egyébként utálok:) ment, tehát nem az a lényeg, hogy ki írta.
De szerintem jól megvilágít sok dolgot, ami itt felvetődött kérdésként. Nem Szentírás (mivel vannak is benne tárgyi tévedések, pl. amit felhoztál Spockról) - de nem is ez az egy információ a lényeg benne, hanem amit üzenni akar összességében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!