Van itt olyan anyuka, akinek házassága, kapcsolata veszélybe került az első gyermek születése után? Mi történt veletek? Helyre álltak a dolgok?

Párommal fiam születése után megromlott minden,mint ha megundorodott volna tőlem,mert bent volt a szülésnél(amig lehetett,mert császár lett a vége)

Minden kezdett fontosabb lenni mint mi.

próbáltam sok mindenen változtatni,de ő nem akart.

nem akart megváltozni,igy fiam mikor 2 éves volt,megmondtam neki h ez nem életcél számomra,és egy ideális kapcsolat nem ilyen.

Különmentünk,azóta megtaláltam azt a pasit akinek mi vagyunk a fontosak:)))és a kisfiamat is elfogadja.

Hát nálunk is voltak-vannak gondok.

2 év sikertelenség után jött össze a babánk, amit talán egyikünk sem tudott feldolgozni még. (6 hós a fiunk, mi 30 és 33 évesek vagyunk.)

Sokat veszekedtünk az elején, mert a férjem nem segített semmiben, szinte soha nincs itthon, mert éjt-nappallá téve dolgozik.

Próbáljuk megbeszélni a dolgainkat, de még mindig nem az igazi.

Az újabb lendületet ad mindkettőnknek, ha végre valahova sikerül kettesben kimozdulnunk.

(Amúgy én is úgy érzem, hogy valami megváltozott, nem úgy néz rám a férjem, mint szülés előtt, ő is bent volt végig a szülésnél.

Persze, ha megemlítem neki, akkor tagadja, és azt mondja, hogy büszke rám stb...)

Szóval vannak jobb és rosszabb időszakaink, de nem tudom mi lesz később...

Sziasztok!Én egy 24 éves lány vagyok!Körülöttem mindenki lebabázik mostanában,tök mindegy milyen az anyagi helyzete,vagy épp a párkapcsolata!:S Számomra ez elég furcsa!Itt is sajnálattal olvasom hogy több év próbálkozás után a férj nem segít,elhagyja pár hónapos babáját és a feleségét stb stb... Fel nem fogom hogy ez hogy történhet meg?Ne értsetek félre én senki felett nem akarok pálcát törni,se számon kérni,de nem értem hogy nem veszitek észre kinek szültök!?!?!?!?

Elvileg felnőtt öntudatos emberek vagytok és gondolom a férjetek a terhesség előtt sem volt egy minta férj,szóval nem értem miért nem realizáljátok a kapcsolatotokat mielőtt egy gyereket "csonka családba" szültök meg?

Én már nagyon szeretnék kismama lenni,a párom meg szerintem még nálam is jobban szeretné,de még csak másfél éve vagyunk együtt!Igaz,már a menyasszonya vagyok,több mint tökéletes a kapcsolatunk,de úgy gondolom hogy még egy kicsit kettesben kell élnünk és ami számomra a legfontosabb hogy anyagilag sem tehetjük meg azt a lépést hogy gyereket vállalunk!Bár maximálisan biztos vagyok a páromban (MINDEN TÉREN!) még sem ugrok fejest egy olyan óriási dologba ami egy életre szól!

Rosszul gondolom?Mert elég hülyén érzem magam hogy én még nem mertem bevállalni!

Tényleg senkit sem akarok ezzel megbántani,de kíváncsi vagyok a véleményetekre!

3. válaszoló vagyok.

Sajnálom, ami veled történt kedves kérdező!

Hihetetlen, hogy hogy tudnak színlelni a férfiak, nem tudom, hogy bírja el a lelkiismeretük a félrelépést.

Azért talán még ti is tudnátok beszélni. Ha elmondja a párod, hogy miért választotta ezt az utat, talán meg lehet érteni, bár tudom, hogy nagyon fáj, én is biztos először elutasító lennék és undorodnék tőle, de ha meg szeretném érteni, akkor muszáj lenne beszélnünk.

Már gondolkodtam én is ezen, hogy meg tudnám-e bocsátani a páromnak, ha félrelépne, és bár nagyon-nagyon nehezen, de úgy gondolom, hogy talán igen.

Persze elmennénk egy párkapcsolati tréningre.

Amúgy a férjemmel már beszéltünk erről, és ő is úgy gondolja, hogy nekem is megbocsátaná, ha megcsalnám, bár ő is nagyon maga alatt lenne.

Persze egyikünk sem tervezi ezt a lépést.

Az utolsónak: először is itt senki sem babázott le, hanem életet adott a gyermekének, másodszor legtöbben pont, hogy több éves kapcsolatból,-házasságból vállaltuk a gyermeket, úgy tűnt meg tudjuk beszélni a problémákat.

/Mi egyébként most is ezen vagyunk, szeretnénk megmenteni a házasságunkat!/

Aki azt mondja, hogy nincs probléma a kapcsolatában az hazudik, vagy tényleg nem beszélgetnek soha komolyan, akkor viszont ne csodálkozzanak, ha egyik pillanatról a másikra szétmennek (egy ismerős pár nemrég járt így-minden tökéletesnek tűnt, elvihorásztak, mégis egyszer már igény lett volna komolyan beszélgetni, de nem tudták hogy is kell, hiszen még sosem volt rá példa. Szerencsére ott nem volt gyermek, ilyen gyermeteg gondolkozással jobb is.)

Harmadszor: a gyermek születése MINDEN családban krízis, új élethelyzet, ami azt jelenti, hogy közösen meg kell oldani, ami nem mindig megy zökkenőmentesen.

A férfi és a nő is elhanyagoltnak érezheti magát, az elején mindenki iszonyú fáradt, nagyon nehéz!

Erre nem igazán lehet felkészülni, mert csak akkor fog kiderülni, hogy hogyan reagálnak a felek, amikor már benne vannak az adott helyzetben.

Persze az lenne a megoldás, hogy nem vállalunk gyermeket, mert várjuk a tökéletességet, de az sosem jön el, mert nincs tökéletes ember és tökéletes kapcsolat.

A másik felet a tökéletlenségével, a hibáival, a gyengeségeivel kell elfogadni és nem arra törekedni, hogy az igényeink szerint megváltozzon!

Az is megviseli a kapcsolatokat, ha hirtelen az első hónapokban jön a picur, de az is amikor évek hosszú próbálkozása után végre sikerül...az utóbbit sem lehet előre kiszámítani.

Ja igen, és negyedszer szerintem egyikünk sem bánta meg, nem lehet megbánni, hogy a legcsodálatosabb dolgot a szülést, az anyaságot megtapasztalhatta, és itt van az élete értelme a gyönyörű kisgyermeke!