Miért alszol egy ágyban babáddal? Hány hetes kora óta? Mi volt az oka, hogy odavetted magatokhoz? Nem bántad meg?
tényleg nem bántásiból kérdezem, hanem kíváncsiságból. és ne legyen belőle vita :)
szóval csak bővebben érdekelne a dolog.
Már a kórházban megszoktam, hogy magam mellé veszem, ésálmában nézegetem. Odahaza egyszer tettem a kiságyba, de elveszett benne és sírt, míg mellettem nyugodt volt. meg így könnyebb volt reagálni. Csak átnyúltam és megnyugtattam. Szoptatniis könnyű volt.
Addig aludtunk egy ágyban, amíg el nem kezdett forogni.
És nem: nem bántam meg. :-) Sőt, nagyon hiányzik, hogy már nem szuszog mellettem és nem bújik hozzám, hogy kelni kell hozzá. Sajnos már lemászik az ágyról, muszáj a rácsos ágy a biztonsága érdekében.
Amikor az első gyerekem megszületett, annyira féltettem, hogy nehogy legyen vele valami, hogy percenként keltem fel ,hogy megnézzem. Figyeltem, vesz-e levegőt, nincs-e melege, nem fázik-e. Annyira kimerültem egy hét után, hogy az hihetetlen. Aztán egyszer, mikor éjjel szoptattam, elaludtam mellette. Ez olyan jó érzéssel töltött el, és olyan nyugodt voltam, hogy úgy döntöttem, innentől kezdve együtt alszunk. Ekkor volt 2 hetes. Aztán együtt aludtam a középső, majd a legkisebb gyermekemmel.
Aztán olvastam valahol, hoy a babával való együttalvás megelőzheti a bölcsőhalált.
19:22 vagyok.
Az éjszakai szoptatást nagyon megkönnyítette az, hogy mellettem aludt. Szopi, büfi, alvás, és ki sem keltem az ágyból. Sosem voltam kibukva a fáradtságtól, és az én gyerekekim2-3 hónaposan 8-9 órát is aludtak egyhuzamban.
jó olvasni ezeket.
múlt éjjel együttaludtunk, imádtam, hogy ott szuszog az arcomba :)
de nekem olyan kevés hely maradt, nem aludtam jól. marad a kiságy. de egyszer-kétszer odaveszem magamhoz, vagy reggel :)
Én 10 hónaposan vettem magam mellé.Akkor kezdődött el igazán a fogzás, és már nagyon elegem lett az éjszakai ugrálgatásokból.
Eleinte a nagyágyon aludt apa és köztem.Egyszer csak arra ébredtem, hogy esek le az ágyról.Mozogni féltem, nehogy ráfeküdjek.Szinte vigyázállásban aludtam.A franciágy mellé közvetlen betettünk egy másik ágyat, ami körbe támlás.Most azon alszik.Mindenkinek kényelmes így.
Most lesz kész a szobája, de nem is nagyon akarom még átszoktatni.Szeretem, hogy mellettem van.
Már 1 éves is elmúlt, amikor átszokott közénk. Volt pár nyűgösebb éjszakája, mi lusták voltunk a férjemmel visszaringatni, aztán ottragadt. Úgy megszoktuk és megszerettük az együttalvást :) Én szeretem, hogy éjjel néha megsimogat, reggel odabújik, nagyon cuki :)
2 éves
Én februárban szültem. Az éjszakai szoptatásból egyszerűen nem tudtam visszaaltatni. 3-tól 6-ig fent voltunk rendszeresen minden nap. Aztán reggel 7-kor kelt a nagyobbik gyerekem. Egy hulla voltam. A férjem már rég kiköltözött a franciaágyból a másik szobába. Nagyon kis vékonyka fázós baba volt, hiába takartam be 3 takaróval, akkor is hideg volt. De mondják, hogyha a baba keze hideg, nem fázik. Nem a fenét nem!
Egyszer én is elaludtam szoptatás közben, és arra ébredtem, hogy ott szuszog mellettem. És meleg volt, mert melegítettem. Édesen aludt reggel 8-ig. Úgyhogy elhatároztam, hogy ez lesz. A férjem ki volt akadva, hogy még 6 éves korában is ott fog aludni velem. Mondtam neki, hogy akkor virrasszon ő vele minden éjjel. Aztán megjött a jó idő, és aludt szépen az ágyában egyedül. Ő fázott, neki kellett a testmelegem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!