S. O. S fogalmam sincs mit csináljak már élni sincs kedvem?

ja igen, nem elkeseríteni akarlak, de az enyém már elmúlt egy éves mikor életében először átaludta az éjszakát... pedig nem etettem már fél éves kora után, de akkor is.. a mai napig több az olyan éjszaka amikor egyszer kétszer felébred és akkor kelni kell hozzá...

szóval az ha egy baba pár hónaposan már hipp hopp át is alussza az éjszakát, szerintem baromi nagy mázli és áldás! és ritka...:) szóval nem kell megijedni, ha te nem leszel ilyen szerencsés..sajnos az is normális!

egyem meg a szíved, olyan aranyos ahogy írsz:)

kitartás, már tényleg nincs sok hátra ebből a zúzós időszakból!! Az én lányom 4 hónapos volt, mikor elmúlt ez a kezdeti iszonyat időszak. Én is kiborultam, mert egyáltalán nem erre számítottam, soha senki sem hívta fel rá a figyelmemet, hogy milyen embert próbáló időszak következik a kicsi megszületésével...

aztán napról-napra jobb lett a helyzet, ahogy nyílt ki a kis értelme és már lehetett vele játszani, lekötni, ahogy lehetett érzékelni, hogy ő is tényleg emberből van és nem csak egy kis állandóan síró "csomag", onnantól kezdve jött el az az időszak is, amikor már tudtam élvezni az anyaságot.

2 dolgot tudok tanácsolni:

próbáld lekötni a figyelmét csörgőkkel, járkálj vele a szobában, ha sétáltok hagyj neki időt arra, hogy mindent megnézegessen, de ugyanakkor alakítsd úgy a dolgokat, hogy játszon magában is! Ez nem könnyű, de egyre jobban le fogja tudni kötni magát. Eljön hamar az aranykor, ne félj!

Igen, tudod az egyik legnagyobb probléma, hogy az ilyesmit senki nem mondja el. Mert mindenkinek szuper babája van, aki nem sír, mosolyog egész nap, 6 hetes korától átalussza az éjszakát és később is tündérien viselkedik... Biztosan vannak ilyenek is, az én Lányom sem ehhez a táborhoz tartozott. Már 17 hós lesz, de nekem az első fél évben nem sok öröm volt. Úgy csináltam mindent, mint egy robot. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy 2* volt nőgyógyászati műtétem, amikor is a család volt a gyerekkel és ez is borzasztó volt!

Aztán mivel én is szuperanyuka akartam lenni, összeolvastam mindent még terhesen és büszke volt, hogy én aztán felkészültem mindenre! Aztán rögtön az első héten rá kellett jönnöm, hogy Lányom totál nem azt csinálja ami le van írva és fogalmam nem volt mit tegyek! A netet bújtam válasz után kutatva ahelyett, hogy hallgattam volna a megérzéseimre. Ő is hasfájós volt, nagyon sokat volt lajhár pózban, 2 hónapos koráig csak a mellkasomon aludt és gyakorlatilag a gyógyszertár összes hasfájós termékeit én vettem meg. :-(

Napközben ő sem aludt sokat, olyan is volt hogy egyáltalán nem aludt... Aztán egyszer - úgy 5 hós lehetett - besokalltam és azt mondtam: elég! Ez nem jó sem neki, sem az Uramnak, sem nekem. Lesz ami lesz, lazább leszek és nem próbálom ráerőltetni a másoknál hatásos módszereket. És ha hiszed ha nem, Lányom egyből megérezte a változást: tök nyugis lett, rengeteget mosolygott és 1 hónap alatt tök megváltozott minden + irányba!

Persze azóta volt/van fogzás, ami néha megviseli, kicsit hisztis is, de hát anyja lánya! :-)

Szóval csatlakozom a többiekhez: jobb lesz! Csak ne várj el túl sokat magadtól és a babádtól sem! és vigasztaljon a tudat, hogy nagyon nem vagy egyedül!!! Kitartás!!!

Tegnap-es 09:44-es vagyok: az lemaradt, hogy én is azt vártam, hogy pár hét és tudni fogom mikor miért sír a gyerekem. Őszinte legyek? Sokszor most sem tudom, pedig már mindjárt 17 hónapos lesz!!! Hogy ettől rossz anya vagyok-e? Nem érzem annak magam, mert mindent próbálok megadni a szemem fényének! Persze amikor nagyon nem tudom mi van, szoktam neki mondani, hogy igazán beszélhetnél már, mert fogalmam sincs mit szeretnél!!! Ilyenkor néz rám nagy szemekkel és az ő nyelvén (hozzá tök értelmes arccal) elmagyarázza x-edszerre is, amit szeretne! :-)

És igen, a türelem az, amire egy gyerek megtanít(hat)ja az embert - én is sokat fejlődtem e téren. :-)