Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Nem érzitek úgy, hogy túlságos...

Nem érzitek úgy, hogy túlságosan megengedőek vagyunk a babanevelésben? Részletek lent.

Figyelt kérdés

Gondolok itt arra, hogy minden a baba akarata szerint történik. Nincsenek olyan normák, amikhez tartjuk magunkat. Ha egy kicsit is sír a baba már kétségbe esünk és rögtön mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez ne így legyen, még akkor is ha ez nem a baba érdekeit szolgálja. Pl. az önálló alvást sok esetben nem tanítjuk meg nekik, mert félünk attól, hogy sírni fog, amit nem akarunk hagyni. Kérdezem én, mikor jön el az az idő, amikor úgy érezzük, most már rá lehet szólni a babára, mert már nem is baba hanem kisgyerek és ezt meg azt nem szabad neki. Mikor kezdünk el nevelni? Viszont akkor már annyira el vannak rontva a gyerekek, hogy nagyon nehéz a visszaút, hiszen hisztirohamok tömkelege, ha nem engedünk meg valamit is. Hiszen eddig hozzá szoktak, hogy minden úgy van, ahogy ők szeretnék, nem tanulták meg, milyen az ha "nem"-et mondunk nekik kisbabaként.

Ha megnézzük a mostani felnövő generációt, már minden szabad nekik és minden untatja őket. Nem tanulták meg, hogy vannak határok és igen, néha kicsit tűrni kell, türelmesnek kell lenni, a másik érdekeit is szem előtt kell tartani, oda kell figyelni a másik ember hogy érez stb. Persze sokan úgy vannak vele, hogy ez nem út az érvényesüléshez, de jó ez így?

Azt gondolom, ezeket már babakorban el kell kezdeni megtanítani, nem egy csecsebecsét kaptunk, akihez csak aranyosan gügyögünk és azáltal teremtjük meg neki a komfort érzetet, hogy minden rezdülését lereagáljuk, ezáltal nem sír és mi úgy érezzük, hogy jó munkát végeztünk és milyen aranyos gyerekünk van. Pedig csak az egyszerűbb utat választottuk, gyorsan tüzet oltok (pl felkapom a babám = abbamarad a sírás) nem pedig meg tanítom neki, amit az adott szituban meg kellene tanulnia. (várni, aludni, enni stb)


Nehéz megfogalmaznom, amit érzek, nem tudom, hogy értitek-e. Most biztos sokan jönnek azzal, hogy ez nem így van, de gondoljatok bele a mi generációnkra (én már 30-as vagyok) mi szabályok szerint lettünk nevelve és én nem gondolom, hogy érzelmi sivárságban lennék, vagy hogy a a "személyiségfejlődésem" csorbult volna.

Különben ez a kérdés, hosszú időn keresztül fogalmazódott meg bennem, miközben olvastam a válaszokat a kérdésekre.

Ne értsetek félre, én is mindent megteszek a babámért, sokat foglalkozom vele, minden szeretetet megkap, de vannak esetek, amikor azt mondom neki (magamnak), hogy állj, vannak dolgok, amiket meg kell tanulnia és a tanulás nem mindig egyszerű dolog.


Elnézést, hogy hosszú lett.


2010. nov. 25. 09:28
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

kapcsolódik a kérdéshez a Babák c. film, most játsszák 1-2 moziban. Érdemes megnézni! különböző kultúrákban növekvő csecsemőkről szól. Döbbenetes, hogy a szegény társadalmakban mekkora szeretettel nevelik a gyerekeket, a jóléti társadalmakban meg mindent megvezsnek, csak hogy anya távolabb lehessen a gyerektől.


nem gondolom, hogy folyton tutujgatni kell a gyereket, de a szeretet a legfontosabb. és szeretetből kell sokszor keménynek lenni és következetesnek.

2010. nov. 25. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

A Suttogóban Tracy azzal kezdi a könyvet:

"Kezd úgy ahogy folytatni szeretnéd!"

Tehát már egész pici korától úgy kezd el a nevelést ahogy későbbiekben is szeretnéd:

-legyen napirend!Sokan azt mondják,hogy már egy csecsemőnek napi rend?????Tracy azt mondja:dehát mikor ha nem most???Ha egy összevisszaság van az életében akkor teljesen összezavarodik,mikor eszünk?,mikor alszunk? és nem érzi magát biztonságban mert nemtudja mi következik!

-tanuljon meg egyedül elaludni a saját kiságyába,amire anya megtanítja:sokan cicivel,ringatással,magukhoz veszik a családi ágyba a babát és úgy altatják el aztán meg pár hónap múlva sír anyuka,hogy elhidegültek apával,nincs semmi házaséletük stb

-az etetőszékbe ülve kiveri a gyerek anya kezéből a kajás tálat,fejére borítja stb anyuka meg elsőnek jót nevet rajta de a 20.alkalom után már nem olyan vicces,rászól a gyerekére az meg néz,hogy eddig lehetett most miért nem???És aztán meg anyuka nem bírja leszokatni erről a gyereket és ugyanezt csinálja mondjuk egy étterembe is és aztán meg a szülők szégyenkeznek mert nem tud viselkedni a gyerek!Dehát honnan tudná,hogy amit otthon lehet azt máshol nem???És ekkor jön az:"Rossz vagy!"Majd ezt napjába többször is a fejéhez vágják és szépen lassan a gyerekbe bele is ivódik,hogy ő rossz!Na ez aztán ad ám a gyerek önbecsülésének!Az ilyen emberekből lesznek felnőtt korukra depressziósak,alkoholisták,kábítószeresek!


Szóval szerintem jól írja le,hogy úgy kezdjük el a dolgokat ahogy később is szeretnénk!Mert ha már valamihez hozzászokik később sokkal nehezebb leszokatni,ráadásul a gyereknek is az sokkal rosszabb mert összezavarodik!Egyszer lehet valamit egyszer nem!

Lehet,hogy nekem most még nagy a szám mert az én babóm még csak 6,5 hónapos tehát még majd csak ezután jön a java:szep.szorongás,hisztikorszak,dackorszak stb de próbálok majd nagyon következetes lenni ami eddig már azért sikerült pl: van egy nagyon jó kis napirendünk,így én is tudok előre tervezni,megtudok sokmindent csinálni a fiam mellett(ma is sütit sütöttem),egyedül alszik el a kiságyába nincs ordítás,nincs órákig tartó popórázogatás elalvás előtt és egy boldog,mosolygós,kiegyensúlyozott baba!Persze én nem mondom,hogy tényleg nincsennek kivételes babák akik nagyon-nagyon igénylik a babusgatást(pl:barátnőm babája 3 hónapig kőkemény hasfájós volt persze,hogy ringatta,állandóan kézbe volt)félreértés ne essék én is sokat szeretgetem,puszilgatom,összebújunk,mondókázunk,játszunk de azért mert egy baba van a családba nem kell teljesen alárendelni magát az embernek!Attól még nekem van férjem is,attól még ennünk kell,attól még én szeretnék tiszta lakásba élni és nem mocsokba,attól még kell lenni tiszta ruhának stb!

Szóval nagyából szerintem mindnyájan ugyanazt írtuk le,reméljük sikerül is ezeket betartanunk és BOLDOG emberkéket felnevelnünk!Kitartás ehhez mindnyájunknak!

2010. nov. 26. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!