Nem érzitek úgy, hogy túlságosan megengedőek vagyunk a babanevelésben? Részletek lent.

Ez pont idevág.

Nem egy válaszoló írja, hogy a baba a legfontosabb, miután megszületett, az sem baj ha szalad a lakás...

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__babak_..

Teljesen igazad van! Én is gondolkodtam már ezen. Elég csak itt a gyíken körül nézni, és olvasgatni a mai fiatalok problémáit. Az agyon imádott mindent megkapott gyerekek valami hihetetlen stílusban beszélnek a szüleikről. Mélyen fel vannak háborodva ha valamit szeretnének és arra NEM a válasz.

Nem értek egyet azzal, hogy bármi baja lenne a gyerek lelkének, ha korának megfelelő nevelést kap. Nekem se lett semmi bajom. Ne felejtsük el, hogy a nevelés nem egyenlő az össze-vissza veréssel!

még pocakosan beszélgettem a védőnővel ilyenekről, és meglepődtem, hogy azt ajánlotta, hogy már újszülött korától arra szoktassuk, amit később is vállalni tudunk. pl.alvás előtt csak büfiztetjük, ne a kaomban aludjon el, szoptatni 2,5-4 óra között, ahogy kéri, ha sűrűbben kérné, akkor húzni az időt egyébbel (pelenkázás, masszírozás, torna...). Csodálkoztam, hogy ezeket nem később szokták, erre ő: valamikor el jkell kezdenia nevelést.

és igaza lett! Csodálatos a kisbabánk, nem sír, tudja, hogy mire számíthat. Nem kell ridegtartásra gondolni! Épp nagyon mosolygós és barátságos, igazán kiegyensúlyozott. Esténként egyedül alszik el, mi a közelében vagyunk, sosem sír, még éjjel sem, amikor szopizni szeretne, csak nyöszörög. Aztán evés után hang nélkül alszik tovább. Nagyon örülök, hogy sikerült így szoktatni.

Láttam egy műsort, ahol az volt a nagy kérdés, hogy jobb: szigorú napirendhez alakalmazkodjon a gyerek, vagy a gyerek igényeihez alkalmazkodjunk? a pszichológus azt válaszolta, hogy egyik sem üdvös. A család igényeihez alkalmazkodjon mindenki. Tehát mi is alkalmazkodunk a baba igényeihez, de ő is a miénkhez.

100%-ig egyetértek veled!

A múltkor tök véletlenül láttam egy műsort, "Falun" volt a címe, hát teljesen ledöbbentem, hogy ez régen így ment? Szegény falusi családokról szólt, olyan korban, amikor még nem volt autó sem.

A nők a földeken dolgoztak, a babák kosárban a földön feküdtek, az össze velük való foglalkozás abból állt, hogy néha megszoptatták őket. A kisgyerekek körülöttük futkároztak és segítettek. A nagyobb gyerekeknek pedig kötelező volt segíteni! Az a család volt a szerencsés, ahol több fiú is volt, mert őket be lehet majd fogni mindenre, pl. az egyik 18 év körüli fiú fával megrakott szekeret húzott tök egyedül, mert még szamárra sem telt nekik!

A meló után sem foglalkoztak ám a gyerekekkel, hanem begyújtottak, vizet hordtak, főztek stb. A gyerekek pedig tisztelték a szüleiket.

Jó tudom, az csak egy film, de gondolom, hogy kb. ilyen lehetett régen az élet.

Mi meg nem tudjuk már, hogy hogyan, milyen mélyen és hányszor nyaljuk ki a babáink és gyerekeink popóját és mégis egyre rosszabb a helyzet!

Nézzétek csak meg a mai kamaszok többségét!

Persze, nem szeretnék abban a korban élni és a gyerekeimmel sem szeretnék úgy bánni, csak szerintem sajnos sokan már átesnek a ló túloldalára, akkora majomszeretettel csüngenek a gyerekükön, aztán meg csodálkoznak, hogy "jaj, nem tudok wc-re sem menni, mert egész nap lóg rajtam a gyerek"!

Bocs, hogy így kifakadtam és hogy ilyen hosszú lett a kifakadásom! :)

Szerintem ezt babája válogatja. Nekem is kettéáll a fülem attól, hogy a gyerek egy ágyban alszik a szüleivel, hogy ha megnyikkan már veszik is föl (nagyobb korban nem pár hetesen), hogy nem tudok menni wc-re sem történet, hogy jaj, nem adok neki almalevet 5 hónapos és 29 naposan, mert 6 hónapig kizárólag anyatej van, hogy megtörlöm a kezét minden után amit megfogdosott stb. DE: amíg nem voltam benne 100%-ig biztos, hogy hisztizik és nem fáj valamije és azért sír, addig én is felvettem, ringattam. És azért írtam, hogy babája válogatja, mert van olyan baba, aki pl. nem hasfájós, nem igényli a kézbenlétet, ha leteszik a kiságyban szépen elnézelődik majd elalszik. Ezek anyukái el sem tudják képzelni, hogy milyen az, amikor leteszed a kiságyba és sír, mit sír, üvölt, de még akkor is, ha felveszed. Ekkor mondják azt, hogy nem tanult meg elaludni. Hát kinek van szíve ordítva hagyni egy pár hónapos babát, aki még nem hisztizik, mert a hisztikorszak különben is csak 2 év körül jön el? Nekem biztos nincs. De ez nem azt jelenti, hogy nem nevelem. Amikor már "hisztizett" 10 hónaposan igenis otthagytam, míg meg nem nyugodott.

És sajnos én meg attól zsongok már be, hogy egész álló nap, csak a nem szabadok mennek, ezt ne csináld, ne vedd a szádba, ne nyúlj hozzá, ne nyomkodj, sokszor úgy érzem semmit nem engedek meg a gyerekemnek, csakhogy a következetesség és a nevelés meglegyen. Ellenben meg szeretném, ha megtapasztalna dolgokat magától.... nehéz ez.

Az meg, hogy régen mit csináltak... régen nem volt mobiltelefon sem... Régen tehéntejet adtak a gyereknek, most a 30-asok közt van egy csomó allergiás, ekcémás stb... Nem nagyon hiszek a régen ez volt variációban.

A mai kamaszgyerekek pedig olyanok, amilyenekké a szüleik nevelik őket, illetve amilyen példát látnak. De sajnos a környezet is sokat számít, milyen baráti társaságba csöppen bele, de akkor itt megint bezárul a kör, mert rossz társaságba csak olyan gyerek kerül, akivel nem nagyon törődnek, nem lát jó példát otthon...

Na, kicsit elkanyarodtam, de sajnos ez a sírni hagyás téma, és ezzel neveljünk gyereket érzékenyen érint (annak ellenére, hogy nem kötöttem magamra soha a gyereket, de valóban vannak olyanok, akik csak így tudnak megnyugodni.)

Teljesen egyetértek, csak egy történetet írok le gyorsba, mert sietek, de nem hagyhatom ki. Pedig tudnék írni nagyon sokat. Ment az anyuka oviba kisgyerekkel, épp mögöttük mentünk. Anyuka mondja gyereknek : "ha nem ízlik a tízórai nem kell megenned, mondd az ovónéninek is, hogy nem, nyugodtan" (szó szerint idéztem). Hát majd fölrobbantam, mert én itt küzdök az én "fényevő"gyerekemmel, veszekedek minden kajánál, mert nem hajlandó enni, de nem hagyom. Erre ilyeneket hallunk. Én nem is tudom erre mit lehet mondani. Következő az lesz, ha nem akarsz tanulni, ne tanulj??Még gyors egy sztori: 3,5 éves kislány kövel megdobta az egyévesemet. Anyuka ennyit mondd: "látod mit csináltál?" én közöltem a kislánnyal, hogy soha többet nem játszhat velünk(hozzáteszem, szoltam előtte hogy tegye le a követ, amit az anyuka azzal rendezett le, hogy mostanában imád kövezni, de a következő másodpercben már a fiamon landolt a kő). A rászólásomra a kislány földhöz vágta magát, nyilván belehatoltam a lelkébe, és anyuka engem cseszett le miközben vigasztalta a lányát :( Hát ez van. Bár nem gondoltam volna. Sajnos, mert ez elszomorít. sok helyen a gyereknevelés nagyon nem egyenlő a gyerekneveléssel. Van olyan ismerősöm, ahol az 5 éves gyerek már rugdossa a szülőket. Szomorú.

Végül csak sok lett :)

11:17-essel (de a többiekkel is egyetértve) teljesen azonosulni tudok. Egy biztos, következetesnek kell lennünk és mindig jó példát mutatni, hogy ne kallódjon el a gyermekünk.

Én úgy gondolom, hogy a babáknak és még a nagyobb gyermekeknek is hosszú az út a világ felfedezésében. Az én kislányom 15 hós, úgy gondolom ami nem veszélyes számára, de mondjuk nekem takarítással, vagy munkával jár, és neki felfedezés, tapasztalatszerzés, azt hagyom. Pl. tegnap este (tudom, hogy az étel nem játék) az etetőszék tálcáján ujjal nyomkodta szét a párizsit, miután jóllakott, és kente a vajat a tálcán. Tetszett neki, hogy csúszik és gondolom az is, hogy hogy "viselkedik" a párizsi nyomás hatására. Vagy hagyom, hogy kipakolja a műanyag dobozokat, mert azzal is szeret játszani, hagyom, hogy koszítós ruhában az udvaron letérdeljen, összekoszolja kezét, gumicsizmában sárban, vízben tocsogjon. Azért gyerek, tapasztalja meg, a mosógép meg kimos.

De a hisztinek pl. én sem engedek, már meg tudom különböztetni, hogy mikor hisztis és mikor nyűgös, nem hagyok neki helyet. Most próbálom tanítani, hogy ne kukázzon, a játékokat ne az "igazi" kukába dobja, hanem a saját játszósába. Már sok mindent megértenek, érezniük kell, hogy szeretjük őket, de van, amit nem szabad, és olyankor látniuk kell, hogy komolyan gondoljuk, amit mondunk. Ez később is így fog menni, mindig el kell magyarázni, mit miért nem szabad, vagy miért másként kell csinálni.

Egy sírás leszerelős módszer, ami nekem tetszik, nálunk a családban működik. 4 év körüli volt a kislány, van egy öccse, valamiben nem "értettek" egyet, és a kislány sírt. Nagyi odahívta és a következőt alkalmazta, mondta a kislánynak, hogy megrázod magad, mosolyogsz, még mindig mosolyogsz, még mindig mosolyogsz (sírás abbamaradt) és most szépen elmondod mi a baj. Elmondta, megbeszélték, és ennyi. ÉNn is alkalmazni fogom.

A kisöccse 3 éves és mondja, hogy fáradt, nem akar menni usziba. Anyuja mondja neki, hogy kisfiam, inkább mond meg, hogy nincs kedved menni, elfogadom, de ne kifogásokat keress. Vagy, ha valamit eltörnek, elrontanak, odaállnak a szülők elé, és elmondják, hogy mi történt, nem sunnyognak, nem hárítanak, tanítja anyuka, hogy nem hazudunk, mert ha megmondod az igazat, akkor nem leszek mérges, de ha hazudsz akkor igen. És működik náluk, elmondják, ha rosszat tettek, és az ígértekkel egyezően anya nem haragszik rájuk, mert ŐSZINTÉK voltak.

Bocs, ha hosszú lett, a lényeg, hogy a nevelést nem lehet elég korán elkezdeni.

Az első három év nagyon meghatározó a gyerekek életében.

Ha ilyenkor nem tudunk egy szeretetteljes, meghitt családi légkört kialakítani, később bizony problémák lesznek.

Amit írtatok példákat, az a megengedő módszer elferdítése, lényege, h mindent hagyni kell a gyereknek kipróbálni, természetesen határokon belül, csak pár nagyon fontos szabály van, azokat viszont következetesen és mindig betartatni.

Gondolok itt arra, h nem baj, ha szétszedi a lakást a gyerek, de este együtt össze kell pakolni. Késsel nem játszhat, de az edényeket nyugodtan pakolhatja.

Ezzel a módszerrel nincs baj, a gond ott van, h ezek a szülők nem pszichológiai megfontolásból teszik ezt, hanem azért, mert addig is nyugton van a gyerek. Ez a megengedő, de hideg légkör.

Van a mindent korlátozó, ügynevezet poroszos nevelés, ahol szigorú szabályok vannak, átléphetetlenek, ez az amikor a gyereknek kell mindig a családhoz alkalmazkodni, a családban sosem volt divat mondjuk pocsolyába lépkedni, természetesen a gyereknek sem hagyják, fel sem merül, h mondjuk gumicsizmát kellene adni a gyerekre, és hadd pocsolyázzon. Ez az , amikor márpedig mindent meg kell enni a gyereknek, amit a tányérjára kapott, ha nem eszi, megtömik, megbüntetik, stb. Ez a korlátozó hideg légkörű nevelés.

Mindkettőnek van meleg légkörű változata is, szóval nem lehet azt mondani, h feltétlen rossz a két módszer, de a gyereknek tudnia kell, h őt szeretik, a rossz tetteket minősítik, őt nem.

Az én habitusom leginkább a korlátozó meleg, szigorú vagyok a fiammal, de mindig minden helyzetben tudja, h szeretem őt. Ezt elmondom, testbeszéddel közlöm stb.

Barátnőm a megengedő meleg típus, bizonyos határokon belül náluk mindent lehet, csak egy példa, náluk teljesen gyerekbiztos a lakás, mindent a gyerek igényeihez igazítottak, minden sarok lekerekítve, minden törékeny elrakva stb, nálunk én erre nem törekedtem, természetesen nincsenek veszélyes tárgyak elől, de nem is raktam el a fél lakást, h a gyereknek nagyobb helye legyen, tombolhasson. Van saját szobája, az arra való. Az én olvasatomban, a barátnőmében nem:)

Amiket most leírtam, azok 3 éves korig állnak, utána, ha sikerült valamit jól csinálni, a gyereknek van egy olyan hátszele, a családja, ami később nagyon nagy biztonságot ad, megvédi bizonyos helyzetekben.

A gyerek elmajmolása egyértelműen nem szinonima a gyerek szeretésével. Szeretem a gyermekem, ezért szeretnék neki segíteni az adott helyzetben jól viselkedni, ha nem sikerült, akkor meg kell találni az okát, h miért nem.

Minden este szoktunk beszélgetni, ő már relatíve nagy, két és fél éves, megbeszéljük a napunkat, a hisztiket, azokat a pillanatokat, amik jól sikerültek, én hiszem, h ez is segít a gyereknek.