Leállítanátok a nagyszülőt, ha ilyeneket beszél a gyereknek, vagy ráhagynátok?

Bár szerintem sokunknak nem csak elméleti kérdés. Olyanokra gondolok, hogy pl. nevetünk valami aranyos dolgán a gyereknek, mire anyám megjátszott mérgeskedéssel: "jaaajjj, szegéénykémet kinevetik! Na gyere csak ide, majd a mama nem hagyja, hogy kinevessék a gyereket!" Vagy védőoltás után: "szeegééénykéém! És jól elverte anyuka a doktornéni kezét?"

Még nem érti ezeket a gyerek, mert csak hét hónapos, de nyilván ez így menne értelmesebb korában is. A férjem szerint hagyjam, úgysem sokat van vele a gyerek (kb. átlag kéthetente fél napot, de mi is ott vagyunk). Engem viszont borzasztóan idegesít. Csak elképzelem, hogy hogy reagálunk majd, ha később is jön a "szegény gyereket kinevetik" sztori?! Mondjuk, hogy ne haragudj, kisfiam, mert nevettünk az aranyosságodon? Vagy kezdjünk vitatkozni anyámmal a gyerek előtt? Vagy nyeljek és ne szóljak semmit? Mit lát akkor a gyerek? A mama őt sajnálja és babusgatja, és ez anyának nem tetszik. Ergó: anya rossz. És szerintem az is abszolút kártékony, hogy belemagyarázza a gyerekbe, hogy az orvos rossz, rosszat akar, el kell verni a kezét - de anya mégsem veri el a kezét, akkor hogy is van ez?! Én azt látom, hogy anyám csak ösztönösen kihasználja, hogy a közös ellenség nagyon erős kapocs két ember között (ahogy azt mi, felnőttek is sokszor alkalmazzuk). Nyilván nem direkt, nem átgondoltan, de mégis oda lyukadunk ki, hogy ellenség anya, ellenség az orvos, az egész világ, és ettől az egésztől majd megvéd a jóságos mama. Na hát én ebben nem szeretnék részt venni!

Na, jól felhúztam megint magam, ha csak rágondolok, bocsánat! Túlreagálom, vagy szerintetek is idejében kell elfojtani? Úgy gondolom, hogy ha nem szólok, az a minimum, hogy mi felnőttek utálunk majd anyámhoz menni a gyerekkel, és az ilyen alkalmak feszültségforrások lesznek köztünk és a gyerek között is.