Meddig áll fenn annak a veszélye hogy a csecsemő elfelejt levegőt venni?
Sziasztok!
Pusztán kíváncsiság hogy tud e erről valaki bármit mert a neten nem találok semmit. Most jövőhéten leszünk egy hónapos és elgondolkodtam rajta meddig jelenthet ez a dolog veszélyt
Köszönöm
Az Unicef 2016 novemberi kutatása szerint pont hogy csökkenti a kockázatot.
Nem ez volt a javaslat és orvos mondta, nem nővér.
Kiszáradni ki tud a kiságyban is meg túlmelegedni is, de a testét jobban szabályozza bőrkontaktusban.
Hát ki tudja hány esetet meg megmentett az,hogy az anyával együtt lélegzett a gyerek,arra nincs statisztika.
Hát az senkit nem érdekel,hogy te miről tárgyalsz.
Az együttalvás a legegészségesebb,minden szempontból, erre linket sem hozok, mert minden szakirodalom, de nem szakirodalom is ezt javasolja.
Akkor aludjatok együtt, aztán csodálkozz, hogy nem tud megnyugodni a gyerek egyedül, éjjel senki nem piheni ki magát, nulla biztonságérzete lesz egyedül, semmi önállóság és 10 évesen is felkel hússzor egy éjjel alatt.
Komolyan nem értem, hogyan akarsz a tényekkel vitatkozni.
Ne haragudj,de ha ezek tények, akkor mutass már bármit,ami azt igazolja, hogy az együttalvástól, idézem: " nulla biztonságérzete lesz egyedül, semmi önállóság és 10 évesen is felkel hússzor egy éjjel alatt"
Mert én épp az ellenkezőjét tudom, és tapasztalom is, mert minden 2 gyerekem elmúlt 10, és szerencsére egyikre sem igaz,amit írsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!