Mennyi ideig tartott a babádnál a szeparációs szorongás nehéz időszaka?
Sziasztok!
Kisfiam 13 hónapos múlt. Ez már a második hullám. Az első bírható volt, a mostani már egy hónapja tart és baromi megterhelő, hogy apával aki mindent csinált vele kezdetek óta nincs el csak max pár percig.
Érdekelne másnál mennyi ideig tartott ez a durvább időszak.
Éjszaka többször felkel, mint újszülött korában és csak akkor nyugszik meg, ha hozzam bújva elalszik. Pár ilyen alkalom után egy éjszaka a férjem költözik és a gyerek alszik velem. Hárman nem férünk el kényelmesen az ágyban. Inkább veszünk nagyobbat most, mert hiába nem akartam magunk közé venni, azért egy éjjel 2-3 óra alvás, ha nem teszem kevés nekem rosszul vagyok. Meg azt sem akarom, hogy a férjem külön aludjon.
Max 10 percig elég neki, ha lát utána sír, hogy vegyem fel. Felveszem akkor az ölemben játszik fél egy órát és kezdődik megint előröl az egész kör.
Házimunka, főzés stb nem viseli el ha bevonom adok a kezébe fakanalat vagy bármit próbálok nem jó, mert ő ölben akar lenni az nem elég ha lát. Volt, hogy pisilnem kellett úgy kellett lefejtenünk magamról, mert sírva kapaszkodott belém.
Kipróbáltam a hordozást újra, amit abbahagytam korábban, de mivel hátomon lehet már csak azt nem szereti. Korábban ezért is hagytam abba. Elől szerette háton nem.
Sírni hagyni nyilván nem fogom, és igyekszem mindent megadni, hogy érezze itt vagyok neki, de hát fáradok már az a helyzet. Meddig tartott nálatok az ilyen időszak?
Első gyermeknél nekem sem volt túl feltűnő/vészes, na a húga bepótolta! 7-8 hónapos korában kezdődött, volt 1 hónap , ami tényleg kb túlélésre ment, mert nem viccelek, volt, hogy az ölemben ült, amíg pisiltem. Még úgy is ordított, hogy ott álltam/ültem mellette, de ő nem az én kezemben volt. Aztán egy kicsit enyhült, most 12 hónapos, szerintem most nálunk is lesz egy újabb hullám, mert megint csak kb velem hajlandó létezni. Nálunk sem szerette a hátonhordozást, én kb.mindent megtanultam fél kézzel csinálni.
Eléggé megterhelő, fizikailag is és mentálisan is, de mivel nekem ő a második (és biztosan tudom, hogy utolsó) gyermekem, így egy kicsit egyszerűbb viselni, amennyire lehet, próbálom “kiélvezni”, hogy matrica. Ugyanakkor ez a tudat nem végzi el a házimunkát és nem játszik a nagytesóval, szóval nehéz nagyon. Istenigazából nem is tudok jó tanácsot adni, aludjatok együtt, az legalább az éjszakákat megkönnyíti picit, nálunk még az vált be , hogy reggel/délelőtt talán még nem annyira vészes a helyzet, akkor abban az időben gyorsan közösen megfőzünk, takarítunk (olyanokat csinálok, amikhez elengedhetetlen a 2 kéz), később csak tényleg olyan dolgok maradjanak, amiket fél kézzel meg lehet oldani.
1-es oké akkor nálatok ez lazább volt.
2-es. Igen ahogy írtad. Ma pl így pisiltem már ahogy írtad. Fél kézzel én is igyekszem pár dolgot megcsinálni, de nem az igazi. A nappali alvása is olyan, gyors ebédelek észre veszi nem vagyok mellette sír és onnantól mellettem alszik csak, hogy fogja a kezem vagy a pólóm egy darabját.
1.gyerek születésétől olyan 11 éves koráig
2.gyerek kb 15 hós korától olyan 5 éves koráig
3.gyerek születésétől,gyakorlatilag még várom,hogy ne állandó tapadókorong legyen. 3,5 éves
Aki azt írja,hogy nem volt az nem tudom miért örül. Elég gáz ha nem volt, ez egy megfelelően kötödő, magát biztonságban érző gyereknél a fejlődés normális útja. Ha kimarad az nem jó.
2,5 évesen véget ért átlagban itt.
Köszi a válaszokat, gyanítom még ez lesz egy darabig.
Ötös hát nem irigyellek kemény menet lehetett mindhárom gyermeknél.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!