Lassan 7 hónapos babám áll és kezén fogva lépked. Aggódjak, hogy túl gyors? Többi lent
Sok helyen olvastam erről de megosztó véleményekkel találkoztam. Már említettem a védőnőnél meg a gyerekorvosnál is, hogy már 6 hónapos kora után magától elkezdett fel kapaszkodni és felállni. Ok azt mondtak engedjem neki hiszen ha nem lenne rá készen nem csinálná. Akkor meg is nyugodtam, de a napokba lettek bennem kételyek. (Amiket majd persze velük is megosztok) szóval az a helyzet hogy 5 hónapos kora körül már forgott hasról hatra és fordítva, majd nekiállt kúszni is, aztán jött hogy “felállt”négykézlábra kicsit el is indult a mászás is aztán a térdelés és már próbálkozott is a felállással. Mindezt durván kb 1,5 hónap alatt. Nem gyors ez szerintetek, mik a tapasztalatok?
Anyukám is azt mondta ne aggódjak mert én is ilyen gyors voltam, nem is másztam egyáltalán és már álltam….de Nemtudom…
Ja és nem ül még fel a kisfiam. Oldalra próbálgat kiülni, meg így ölben felülöget végülis, meg szépen ül tartja utána magát, de pl simán a talajon nem, eldől. Szóval állni, térdelni jobban tud mint ülni pl. Mászása viszont azóta gyorsult picit, jobban megy neki mióta áll is.
Kérdező, ezt olvasd el!
Tökéletesen összeszedett, közérthető írás minden kérdésről, ami érdekelhet, amit kérdeztél és amit még nem is.
A kislanyom 6 honaposan csinalta ezt. Pontosabban akkor kezdett el maszni, ulni, par napra ra allni. 7 honaposan butor mellett lepegetett. Most 11 honapos, 1 honapja jar🙄
Azt mondjak tudom hogy majd hoperaktiv meg adhd lesz, na pedig ő nagyon nem ugy nez ki. Tök cuki, kis ertelmes, türelmes baba emellett.
A fiamra lehetett volna mondani hogy ilyen bajok lesznek. Ő is hasonló karakter volt, csak ő mindent 7 hósan csinálta. Egyebkent mar 6 eves es semmi
Baja. Az egyik legjobb gyerek az ovis csoportban+nagyon ertelmes.
Szoval az ilyen ijesztgetesekre azert boven van ellenpelda. Vezetgetni valoban ne vezetgesd, ő majd megtalalj a maga modjat, ahogy tud haladni. Amugy oedig sajnos, egy dolgot nem tudsz megtenni: lekötözni.
Ő ilyen kis gyors&ügyes :)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!